Mi történt a szinódus csütörtöki és pénteki napján?

Ferenc pápa – 2019. október 19., szombat | 15:19

Október 17–18-án is kiscsoportos megbeszélésekkel folytatódott az amazóniai térség problémáival foglalkozó rendkívüli püspöki szinódus. A tanácskozáson és a vele párhuzamosan futó programokon részt vevő amazóniai őslakosok csoportja csütörtökön Ferenc pápával is találkozott.

A csoportos megbeszélések eredményeiről nem adnak ki záróközleményt, ugyanakkor az egyes csoportok jelentései beszámolnak a megtett lépésekről – nyilatkozta Giacomo Costa, a szinódus információs bizottságának titkára. „Látható, hogy a viták nyíltak, mindenki törekszik meghallgatni a másikat, hogy bárki elmondhassa a saját véleményét. Senki nem beszélhet, még csak távolról sem, a szinódus nevében, mert a végső javaslatot a Szentatyának ajánlják fel: a szinódus ugyanis nem döntéshozó szervezet” – nyilatkozta a titkár.

„A vallási élet tapasztalatait együtt hordozzuk az őslakos népekkel. Új utakat nyitunk meg az Egyház számára, a környezetvédelem terén is. Túl kell lépni a félelmeinken, misztikus és prófétai elkötelezettség szükséges. Szem előtt kell tartanunk az itt élők szükségleteit, hogy hatékonyabb legyen jelenlétünk az amazóniai térségben” – fejtette ki Adriana Cannavina nővér, hozzátéve, meg kell szilárdítani a nők szerepét is.

Rino Fisichella érsek, a Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke elmondta, a szinóduson az Egyház egyetemességét hangsúlyozzák, emellett tisztelettel fordulnak a különböző népek és kultúrák felé. Ebben az összefüggésben fontos a komplementaritás, a részek egymást kiegészítő jellegének elismerése. Minden népnek van mondanivalója annak érdekében, hogy a közös örökséget jobban megértsük és meg tudjuk magyarázni. „Minden kultúrának vannak olyan elemei, melyeket a keresztény kultúrának be kell fogadnia” – emelte ki Fisichella érsek, majd hozzáfűzte:

„Az asztalon van egy ad hoc jellegű amazóniai rítus tervezete a szentmise bemutatására.”

*

Ferenc pápa csütörtök délután találkozott azokkal az amazóniai őslakosokkal, akik a rendkívüli püspöki szinódus küldöttei, illetve a vele párhuzamosan futó különféle egyéb programok résztvevői. A hagyományos törzsi viseletet és fejdíszt hordó, festett arcú amazóniai őslakosok mintegy negyvenfős csoportját Roque Paloschi Porto Velhó-i érsek, valamint Cláudio Hummes brazil bíboros, érsek mutatta be a pápának.

A rövid és családias légkörű találkozó során a csoport két tagja olvasott fel egy-egy üzenetet, melyben népeik nevében köszönetet mondtak a Szentatyának a szinódus összehívásáért. Egyúttal a segítségét kérték azért, hogy gondjukba vehessék saját földjüket és megóvhassák a vizeiket; hogy így biztosítva legyen népük nyugodt és boldog élete.

Ferenc pápa rövid válaszában hangsúlyozta, hogy az evangélium olyan, mint egy mag, mely a földbe hull és az adott föld jellegzetessége szerint gyarapodik. Amazónia földjével kapcsolatban megemlítette az új gyarmatosítás veszélyeit. Végül a kereszténység zsidó gyökereire hivatkozott, emlékeztetve, hogy azok görög-latin környezetben fejlődtek tovább, míg később más földeket is elértek, mint a szlávok, a keleti és az amerikai népek földjei. A pápa leszögezte, hogy az evangéliumnak inkulturálódnia kell, hogy a népek saját kultúrájukban is megkaphassák Jézus üzenetét.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria