Parolin bíboros államtitkár Ferenc pápa négyéves péteri szolgálatáról

Ferenc pápa – 2017. március 14., kedd | 12:30

Négy éve, 2013. március 13-án választották meg Jorge Mario Bergoglio Buenos Aires-i bíboros érseket a lemondott XVI. Benedek utódjának. A jubileum kapcsán a Vatikáni Rádió exkluzív interjút készített Pietro Parolin bíboros államtitkárral, aki a pápa közvetlen munkatársa.

– Hogyan élte meg Ferenc pápa megválasztását?

– Négy éve március 13-án én nem voltam Rómában, hiszen akkor Venezuelában caracasi nunciusként dolgoztam. Nyilvánvalóan nagy meglepetést okozott számomra Bergoglio bíboros megválasztása, akiről hallottam már, de akiben akkor nem látták előre az eljövendő pápát, és a sajtó sem sorolta őt az „esélyesek” közé. Meglepetés volt aztán a névválasztása is, hiszen Ferenc nem volt a pápák között. Beszédében, amelyet olyan nagy egyszerűséggel, békével, lelki derűvel mondott el, azonnal megérintett engem a kölcsönös bizalom. Rábízta magát a népre, és az emberek imádságát kérte, hogy Isten megáldhassa szent népét. Másfelől pedig ez egy kölcsönös egymásra hagyatkozás, a pásztor a népre, a nép a pásztorra hagyatkozik, és a kettő együtt az Istenre. Innen ered a kilépő Egyház képe, mely együtt járást jelent, bizalommal ráhagyatkozva az imádságra, Isten irgalmára és kegyelmére.

– A szentatya legelső megnyilatkozásaitól kezdve hangsúlyozta, hogy az Egyháznak ki kell lépnie, úton kell lennie. Valóban megállapítható ez az Egyház különféle szintjein?

– Nyilvánvalóan ez egy hosszú, előrehaladó út, mely a II. vatikáni zsinattal vette a kezdetét, és amit most Ferenc pápa továbbra is az Egyház életére alkalmaz. Számomra fontos ez az úton levő Egyház, mely nyit, és így megnyílik mindenekelőtt Jézus Krisztusra. Az Egyház tehát Jézus Krisztus felé kilépő Egyház. Éppen ezért tudja elkísérni az embereket, tud találkozni velük a mindennapok valóságában. Ez nagyon fontos, és ezt az utat együtt kell megtenni. Ez a szinodalitás. Az Egyházat az úton haladva együtt kell „alkotni”, de mindig a Szentlélek vezetése alatt. Az Egyházat így a Lélek egyesíti, ahol mindenki figyel a Lélek szavára, és mindenki a közösség rendelkezésére bocsátja a Lélektől kapott adományait, amit ő ad a küldetés megvalósítására.

– Mi az irgalmasság szentévének és a pápa irgalmasságra hivatkozásának legfőbb gyümölcse?

– Az irgalmasság sürgetése szerintem nem Ferenc pápa személyes ízlése, hanem Isten szeretetének alapvető központi titka. Az üdvtörténet maga nem más, mint Isten szeretetének, irgalmasságának és gyengédségének a története. A pápa erre figyelmeztet bennünket. Az Egyház feladata, hogy ennek az eszköze legyen, Isten irgalmassága és az ember mai konkrét valósága között. A szentév is pontosan ezt szolgálta, és ha a szent kapu be is zárult, az irgalmasság kapuja örökké nyitva marad. A gyümölcsök kapcsán elsőként a gyónásra gondolok, mint Isten irgalmasságának szentségére, melyben Jézus által megtapasztaljuk az Atya irgalmasságát. Azt hallottam sokfelől, hogy újjáéled ez a szentség. A másik gyümölcs pedig a szegények és a nélkülözők iránti figyelem. A pápa maga konkrét tettekkel mutatott példát az irgalmasság gyakorlására, amit főként nagyböjtben kell végezni, mert a megtérés a testvéri szeretet cselekedeteinek gyakorlása által születik meg. Megújult figyelemmel kell tehát a szegények, a nehézségben és peremen élők felé fordulni.

– Az Amoris laetitia, a szinódus utáni vitatott apostoli buzdítás kapcsán milyen értelmezést ad?

– Az Amoris laetitiára elsősorban nagy ajándékként tekintek. Emlékszem, a pápa az első szinódus előtt mondta, hogy „ennek a szinódusnak a család evangéliumát kell felragyogtatnia”. Ez pedig egyfelől Isten tervét jelenti a családról, amit kezdettől fogva elgondolt róla, másfelől pedig azokat a valós körülményeket jelzi, amelyekben a mai családok élnek, továbbá a nehézségben lévő családok elkísérését is jelenti. Azt hiszem, az apostoli buzdítás nagy lendületet adott, hiszen a megújulás gyümölcseit hozza. Ami pedig a kritikát illeti: az Egyházban mindig is volt kritika! Nem ez az első. A helyes olvasatot maga a pápa adta: legyen őszinte a kritika, és építő, s akkor az előrejutást segíti.

A zsinaton aztán később újra előtérbe került, hogy az Egyházat mindig meg kell reformálni. Bibliai szóval ez a megtérés az Egyház alapvető dimenziója. Jogos és szükségszerű, hogy ez így legyen. A pápa sürgetve int erre, hogy az útjából eltávolítsa a történelem során fölhalmozódó hordalékot, hogy mind hitelesebbé váljon. Szerintem ez a reform lényege, és ezért szorgalmazza a pápa a „szív reformját”. Minden reform, beleértve a struktúra megújítását is, amire szükség is van a Római Kúriában, mindenekelőtt a szívből indul ki. Erre utalt a pápa a kúria tagjaihoz intézett legutóbbi beszédében. Úgy is mondhatnám, hogy a „szív reformja” elsősorban nem a működtetés szempontjait érinti, hanem a hiteles visszatérést Istenhez.

– Bíboros úr, ön a szentatya legközelibb munkatársa. Mit tanult személyesen a pápától?

– Mindenekelőtt a dolgok és helyzetek hitbéli olvasatát, amiből mély lelki derű születik. Erre többször is utal: a legnehezebb helyzetekben is meg tudja őrizni a képességét, hogy nyugodtan és békével szemlélje a dolgokat, tudva, Isten kezében van minden. Így tud nyugodtan és bátran előremenni. Azt mondhatom, hogy ez nagyon sokat segít nekem saját felelősségem és feladatom gyakorlásában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria