Szent Ferenc példája mindig aktuális – A német Ferences Missziós Központ képviselőit fogadta a pápa

Ferenc pápa – 2019. április 10., szerda | 9:46

Assisi Szent Ferenc tovább tudott lépni kora egyházának korlátain, hogy hitelesen megélje az evangéliumot – a pápa a rendalapító szent példájának aktualitását emelte ki a németországi Ferences Missziós Központ Alapítvány szerzetes és világi tagjainak április 6-án délelőtt a Vatikánban.

Ferenc pápa a Pápák termében fogadta a német alapítvány 25 képviselőjét a szervezet létrejöttének 50. évfordulója alkalmából. Az audiencián a szervezet első igazgatója, Andreas Müller atya és jelenlegi vezetője, Matthias Maier is jelen volt.

A Szentatya elismeréssel szólt a ferences szervezet tevékenységéről, amely Bad Godesbergben, Bonn közelében indult el; örömét fejezte ki, hogy a szerzetesekből és világi hívekből álló közösség minden jóakaratú emberhez fordul, a szükséget szenvedő és a peremre szorult emberek megsegítésére ösztönözve – az egész világon, egy jobb jövő megteremtése érdekében.

Jézus azt mondta: „mindaz, amit a legkisebb testvéreim közül egynek tettetek, velem tettétek” – emlékeztetett Ferenc pápa. Hozzátette, hogy a Ferences Missziós Központ Assisi Szent Ferenc példájából merít ihletet, aki a szegénységet választotta és kapcsolatban élt a szegényekkel, ami által rátalált Krisztus békéjére, és rábízta önmagát a Gondviselés ajándékaira. Ebben a szellemben a Ferences Missziós Központ meg tudta teremteni a szeretet, a szolidaritás és a testvériség világhálózatát.

Amikor Jézus felkérte Assisi Szent Ferencet, hogy építse újjá egyházát, amely romokban hevert, Ferenc, bár megtapasztalta kora egyházának korlátait, útra kelt, hogy hitelesen megélje az evangéliumot. Ma is előfordul, hogy szenvedünk az egyház korlátai miatt – emlékeztetett a Szentatya. Kiemelte: a Keresztrefeszített szavai mindannyiunkat hívnak; a megújulás csak akkor következik be, ha meghallgatjuk az Urat, és hagyjuk, hogy átalakítson minket, illetve, ha vele együtt tovább folytatjuk a jó cselekedeteket.

A mai kihívások láttán egyre inkább el akarjuk kötelezni magunkat egy mindenki számára jobb jövőért; ehhez az alapítvány felajánlhatja hozzájárulását elsősorban azzal, hogy tanúságot tesz – mondta Ferenc pápa, aki arra hívta a német Ferences Missziós Központ tagjait, hogy tartsanak ki elkötelezettségükben mindenki java és a teremtett világ védelme érdekében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria