Szolidaritásra szólította fel Ferenc pápa a madagaszkári politikai élet képviselőit

Ferenc pápa – 2019. szeptember 9., hétfő | 14:39

Kelet-afrikai apostoli útjának negyedik napján, szeptember 7-én délelőtt a madagaszkári politikai élet képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival találkozott Ferenc pápa az antananarivói elnöki palotában.

Beszéde kezdetén a madagaszkári alkotmány előszavából idézett Ferenc pápa, külön kiemelve a malgas nyelvből való fihavanana kifejezést, amely utal a megosztásra, kölcsönös segítségre, szolidaritásra, emellett a családi és baráti kötelékekre, de még a természet iránti jóakaratra is. Ez a szó jellemzi ennek a népnek a lelkületét, mely lemondások árán, de bátran megküzd a nehézségekkel.

Amint nagyra értékeljük „ennek az országnak a szépségét és természeti kincseit, úgy nagyra kell értékelnünk a lelkét is, amely – mint azt Antoine de Padoue Rahajarizafy SJ megfogalmazta – erőt adott nektek, hogy magatokhoz öleljétek az ainát, az életet” – mondta a pápa.

Szabadságának visszaszerzése óta Madagaszkár stabilitásra és békére vágyik, amit a demokrácia révén igyekszik elérni, tiszteletben tartva a különböző látásmódokat. Ez is mutatja, hogy a politika alapvető eszköz arra, hogy az emberi közösséget és intézményeit építsük, ha az egész társadalmat szolgáló eszközként használjuk – idézett a pápa az idei béke világnapjára írt üzenetéből. A politikai vezetők feladata és felelőssége, hogy védelmezzék saját állampolgáraikat, főként a legsérülékenyebbeket, bevonva ebbe a polgári társadalom összes szereplőjét, hiszen egy nemzet fejlődése nem redukálható csupán egyszerű gazdasági növekedésére.

Ferenc pápa kitért a korrupció és a spekuláció járványszerű megjelenésére, melyek csak növelik a társadalmi egyenlőtlenségeket, a létbizonytalanságot, és végül embertelen szegénységet teremtenek.

A közös otthon védelme érdekében Ferenc pápa átfogó megoldást szorgalmazott a madagaszkári nép számára. Napjaink krízise nemcsak környezeti és társadalmi válság, hanem a kettő egyszerre. Nincs ugyanis két külön válság, hanem csak egyetlen bonyolult társadalmi-környezeti válság van – utalt a pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájára, hozzátéve, őrizzék meg az itt élők a szigetország gazdag biodiverzitását, majd intette őket többek között az erdőirtás, illetve a növény- és az állatvilágot egyaránt fenyegető illegális export veszélyeire. Ferenc pápa jelezte, tisztában van azzal is, hogy a környezetet károsító tevékenységek egy része a lakosok fennmaradását biztosítja, ezért elengedhetetlen, hogy munkalehetőségeket teremtsenek számukra.

Igazi környezetvédő program azonban nem lehetséges társadalmi igazságosság nélkül. Körültekintően kell igénybe venni az értékes és hasznos nemzetközi segítségnyújtást, mivel azt a veszélyt hordozza, hogy egy globalizált kultúrának és gazdaságnak ad helyet, mely elnyomja az egyes népek kulturális örökségét.

Beszéde végén Ferenc pápa arra emlékeztette Madagaszkár politikai vezetőit, hogy a Katolikus Egyház kész állandó párbeszédet folytatni más keresztény felekezetekkel, a többi vallással és a civil szervezetekkel is a fihavanana, azaz a testvéri szolidaritás madagaszkári hagyománya jegyében.

Forrás: Vatikáni Rádió; Vatican.va

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria