Új vezető a Szent Péter Művek élén

Ferenc pápa – 2021. március 31., szerda | 9:55

A Szentszék március 29-én jelentette be, hogy lejárt Mario Giordana érsek, apostoli nuncius, a Szent Péter-bazilika építészeti és művészeti tevékenységét koordináló Szent Péter Művek (Fabbrica di San Pietro) rendkívüli biztosa és az őt segítő bizottság megbízatása. Mario Giordana a szervezeti megújítást készítette elő, a gyakorlati megvalósítást Mauro Gambetti bíboros vezeti majd.

Ferenc pápa a Szentszék és a Vatikán közbeszerzési eljárásainak átláthatóságáról, ellenőrzéséről és versenyéről szóló motu proprióját követően, 2020 júniusában nevezte ki Giordana érseket a Szent Péter Művek élére, akit többek között a szervezet alapokmányainak megújításával is megbízott, továbbá feladata volt az is, hogy vizsgálja felül vezetését, illetve szervezze át igazgatási és műszaki irodáit.

Ezt a feladatot Mario Giordana érsek kilenc hónapon belül teljesítette, megbízatása ezzel véget ért. A vele együttműködő bizottság által kidolgozott új alapokmányt a Szent Péter-bazilika főpapja, az assisi kolostor korábbi kusztosa, Mauro Gambetti bíboros ülteti majd át a gyakorlatba. Munkáját a nagyhéttel kezdte meg – írja a szentszéki közlemény.

A ferences bíborost Ferenc pápa február 20-án nevezte ki erre a tisztségre.

A Szent Péter Művek a vatikáni Szent Péter-bazilika építészeti és művészeti alkotásainak megvalósításához és karbantartásához szükséges valamennyi tevékenység kezelésével foglalkozik. Feladata a világ egyik legnagyobb templomának és a hozzá tartozó struktúráknak a működtetése.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Bókay László; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Mauro GambettiMario Giordana