Vízilabdázókat fogadott a pápa

Ferenc pápa – 2021. március 17., szerda | 14:48

Ferenc pápa március 12-én találkozott a Vatikánban a genovai vízilabdacsapat vezetőivel és játékosaival. A Szentatya az egyes sportágak valóban „nyerő” receptjéről beszélt nekik.

Vidámság és energia tükröződött a genovai vízilabdázók arcán, akik mosolyogva vették körül Ferenc pápát a péntek délelőtti találkozón. Figyelmesen és meghatottan hallgatták szavait, mert a pápai kihallgatás is egy „jó meccsnek” számít. Ferenc pápa leütötte a magasra dobott labdát, és a ligúriai csapat fiatal játékosait és menedzsereit két, számára kedves hozzáállásra emlékeztette, mert – amint mondta – a sport az életet szimbolizálja: az egyik a csapatszellem, a másik a játék amatőr jellege.

„Mindig csapatban dolgozzunk, ne egyedül! – mondta Ferenc pápa a vendégeinek. – Ha nincs csapat, nincs igazi sport sem.” A pápa szerint azok, akik egyedül akarnak játszani, végül nem érnek el semmit, vagy csak saját sikerüket keresik, és megkárosítják a csapatot.

De van egy másik szempont is, amelyet életben kell tartania egy edzőnek, még ha csak lélekben is – figyelmeztetett a pápa. – Soha ne veszítsük el az amatőr szellemet! Az igazi sport amatőr, legalább is ezt a jellegét mindig tartsa meg. Csapat és amatőr szellem – buzdította Ferenc pápa a genovai vízilabdacsapat játékosait és vezetőit.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria