„Aki zarándokol, jó úton van” – Máriapócsra zarándokoltak a napkori egyházközség tagjai

Hazai – 2018. június 6., szerda | 12:54

A május 28-i gyalogos zarándoklatról Kovácsné Török Tímea hitoktató írt szerkesztőségünknek. A továbbiakban az ő beszámolóját olvashatják.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A napkori egyházközségből, immár nyolcadik alkalommal, 255-en indultunk el hívő zarándokok gyalogosan május 27-én, őseink hagyományát folytatva Máriapócsra, hogy hálát adjunk községünkért és lakóiért, megköszönjük létünket, hitünket, s pártfogást, oltalmat kérjünk nemcsak magunknak, hanem az utánunk következő nemzedékeknek. Az előző évekhez hasonlóan most is csatlakoztak hozzánk apagyi, sényői, orosi, nyíregyházi hívek is; az idősek és a kisgyermekes családok autóval érkeztek. Máriapócson ismét megtelt a kegytemplom.

Köszöntő szavait Zubály Lajos atya azzal kezdte, hogy: „Hazajöttünk, hazaérkeztünk.” S mi mindannyian azt éreztük, hogy a Boldogságos Szűz kegyképénél otthon vagyunk. Éreztük, szeret minket a Jóisten, hiszen az előző napok zivataros, esős időjárása után gyönyörű, napsütéses időt adott nekünk ehhez az úthoz. Plébánosunk kiemelte, hogy ha egy jó ügy érdekében összefogunk, sok minden megoldhatóvá válik; és örömét fejezte ki, hogy ismét sok fiatal és gyermek vett részt egyházközségünk nyolc évvel ezelőtt megújult zarándoklatán. Ez azzal az örömteli reménnyel tölt el minket, hogy van jövőnk.

A szentmisén Tamás László kemecsei plébános prédikált, aki még diakónusként szolgált Napkoron. Arról is beszélt, hogy a zarándoklat, lehet a megtett táv rövid vagy hosszú, nagy szükséglete a léleknek, és megerősödést hoz. Mi, zarándokok meg is éltük, hogy a zarándoklat lelki utazás, imádság, ahol a csendes percek és a beszélgetés váltják egymást, a vidám és komoly pillanatok jól megférnek egymás mellett.

Az egyházközségi programok alkalmával a legszebb tapasztalás az egymást követő generációk közössége. Együtt vagyunk, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, felelősséget vállalva egymásért, egymást segítve, feladatokon megosztozva. A beszédet, köszöntőt hallgatva, az utat végigjárva s az imádságokat imádkozva, énekelve megéreztük, milyen jó ide tartozni, jó ennek a nem tökéletes, de keresztény emberhez méltó életre törekvő közösségnek tagja lenni.

Zarándoklatunk szándékait, kéréseit foglalja össze az alábbi imarészlet, amelyet Lipták Béla, községünk szülötte fogalmazott meg a Napkorért könyörgő imádságában:

Drága Szűzanyánk! Magyarok Nagyasszonya!

A Te közbenjárásodat kérve könyörgünk Hozzád, akinek Szent István király, a napkori katolikusság védőszentje az oltalmába helyezte Magyarországot, hogy ne hagyd el bizonytalan tévelygésében a Te népedet! Légy a mi patrónánk, védelmező palástod alá engedd a hozzád igyekező napkori gyermekeidet!

A Te tiszteletedre zarándokoló híveidnek könyörgő imádságát hallgasd meg, és általa óvjad és védelmezzed a község minden élő és megholt tagját, bárhol is éljenek ebben a világban!

Tekints jóságosan és biztatóan felnövekvő gyermekeinkre, unokáinkra, hogy ők is megtapasztalják istenanyai közbenjárásodnak erejét, és hitükben is növekedve megtarthassák majd községünk keresztényi jó hírét!

Esedezzél érettünk Fiadnál, Jézus Krisztusnál, hogy a mi hitünk, imádságunk, zarándoklatunk és egész életünk az Ő tetszésére válhassék, és a mi reménységünk ebben soha meg ne fogyatkozzék! Ámen.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria