„Az ison köti össze az embert az éggel” – Kocsis Fülöp megáldotta Budapest új kulturális terét

Hazai – 2021. szeptember 2., csütörtök | 18:17

A bizánci rítusú kereszténység rendkívül változatos zenéjére specializálódott kórus, a Szent Efrém Férfikar történetének fontos állomásához ért. Az együttes Budapest VII. kerületében, a Rózsák terétől mindössze csak pár lépésre talált (próba)otthonra.

A nyolctagú formáció tizenkilenc éves működése során eddig nem rendelkezett saját próba- és koncertteremmel, de már évek óta érlelődött a kórustagokban, hogy egy állandó helyet, otthont kellene találni az együttesnek.

Budapest központjában, a Wesselényi utcai villamosmegállótól mindössze száz méterre találták meg azt a helyiséget, amelynek tartós bérlési jogát el is nyerték az erzsébetvárosi önkormányzattól.

A 15 éve üresen álló helyiség romos állapotban volt; a felújítás koordinálását a kórus tagjai vállalták. A Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője, Bubnó Tamás elmondta: több énekes saját keze munkáját dicsérik a sima, szépen festett falak és a parketta.

Egy álom valósult meg. Az ISON névre keresztelt közösségi teret augusztus 30-án áldotta meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Az ison a bizánci liturgikus zene sajátságos jelensége – egy basszushang, amely a fő kántorokat és az énekeseket az éneklés közben támogatja, hangnembeli megerősítést adva. A bizánci világban komoly többletjelentése is van e folyton változó hangnak  – ismertette Bubnó Tamás karnagy. –

Az ison köti össze az embert az éggel. Tehát mindenképp több mint hallható rezgés, sokkal inkább egy érzés.

Aki a bizánci rítusban főkántor lesz, éveken keresztül isont énekel, hogy rájöjjön arra, hogy amikor ő kerül elragadtatásba, meddig mehet el. Az ison tehát egy fegyelmező, támogató erő, egyszersmind egy gyönyörű hang. És most már – nagy betűkkel írva – a Szent Efrém koncertterme is.

A Barcsay és Hársfa utca sarkán létesült közösségi térbe azonban nem csak az együttes tagjait vagy a majdani koncertközönséget várják. Próba- vagy előadásszünetben bárki betérhet ide megpihenni, és – ahogy Bubnó Lőrinc, az együttes másik művészeti vezetője mondja, aki nagy kávészakértő hírében áll – reményeik szerint a környék egyik legjobb kávéját megkóstolni.

Az együttes hálával tartozik e gyönyörű, hatvan-hetven fő befogadására is képes helyiségért, otthonért többek között az erzsébetvárosi önkormányzatnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

Az első félév művészeti programját kulturális sokszínűség jellemzi; sok koncertet tartanak majd a remek akusztikai adottságokkal megáldott kamaratérben. Az ISON-ban komolyzenei és jazzkoncertekre, iparművészeti vagy színházművészeti előadásokra, zenei és egyéb workshopokra várják az érdekődőket. A programigazgató hangsúlyozta: az ISON-ban minden művészeti ág megfér.

Szöveg: Hekler Melinda

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria