Bonis Bona díjat vehetett át Novák István, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese

Hazai – 2022. május 3., kedd | 13:51

Munkája elismeréseként Novák István, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorhelyettese április 25-én Budapesten „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elnevezésű díjat vehetett át a „Kiváló tehetséggondozó” kategóriájában Zsigó Róberttől, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkárától és Rácz Zsófiától, a Miniszterelnökség fiatalokért felelős helyettes államtitkárától.

Novák István főszékesegyházi kanonok, jászberényi plébános, a jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Középiskola egykori főigazgatója papi pályafutása során a plébániákkal kapcsolatba kerülő fiatalokkal való törődést szívügyének tekintette, egyengette pályájukat, a tehetségeseket eljuttatta a felsőoktatásba. Közülük sokan diplomás emberként komoly beosztásba kerültek.

Jászberényben közel másfél évtized alatt az Egri Főegyházmegye egyik legnagyobb oktatási komplexumát hozta létre és főigazgatóként eredményesen működtette. Az Egyháznak visszaadott általános iskolában gimnáziumi oktatást indított, majd az egyházmegye által átvett Liska József szakképző iskolában folyó szakmai oktatás színvonalát és tanulólétszámát is növelte. Legutoljára egy új építésű óvodát vett át működtetésre, mely a felmerülő létszámigényeket a mai napig sem tudja kielégíteni.

Iskolairányítási elvét az általa választott mottó jellemzi: „Hit, tudás, fegyelem.” Azaz a tudás kiteljesedése csak fegyelmezett munkával, szorgalommal és hittel valósítható meg. Munkája során módszeresen ügyelt arra, hogy a diákokat és a tanárokat képességeik, emberi értékeik alapján kell megítélni, feladatokkal ellátni és teljesítményt megkövetelni. Minden területen fontosnak tartotta a tehetséges tanulók támogatását, elismerte a tanárok versenyekre, valamint különböző rendezvények szerepléseire való felkészítő munkáját. Gondosan ügyelt arra, hogy tovább erősítse a „liskás” tanulók hagyományosan jó szereplését az országos szakmai tanulmányi versenyeken, melyeken az iskola hírnevének öregbítése mellett a versenyzők számára komoly tét és jutalom a jeles szakmai vizsgaeredmény és szakirányú felsőoktatási felvételi. Szintén nagy gondot fordított a hagyományos közoktatási tanulmányi versenyek mellett az egyházi szervezésű vetélkedőkre, versenyekre. A tanulók ösztönzésére és elismerésére újabb díjakat is alapított. Módszere, stratégiája sosem az elmarasztalás, hanem az elismerés, a dicséret, a bátorítás és az ösztönzés. Minden munkát, teljesítményt figyelemmel kísért, jótanácsokkal, elismerő szavakkal illette a diákokat, tanárokat egyaránt. Mindenkit bátorított az oktatás egyes szegmenseiben való megmérettetésre, az új kihívások teljesítésére.

Novák István odaadó és lelkes szakember, pedagógus, aki munkájával, szolgálatával és hiteles példájával járul hozzá a fiatalok tehetségének kibontakoztatásához és szellemi-lelki gyarapodásukhoz.

Szöveg: Koleszár Krisztián

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria