„Csendben alakít át szemináriumunk elzárt világában az Ige” – Lektor- és akolitusavatás Esztergomban

Amikor egy papnövendék megkezdi teológiai tanulmányait, alkalom nyílik számára, hogy lektorrá, azaz felolvasóvá avassák. A mi életünkben ez harmadéves korunkban jött el, amikor főpásztoraink alkalmasnak találtak minket, és Marton Zsolt püspök atya felavatott bennünket. Bár a reverendát már tavaly felöltöttük, leendő papi szolgálatunk első mérföldköve mégis a lektorrá avatás volt.

Ez már nemcsak jel, hanem a valós szolgálat kezdete. Az ige szolgálatára, vagyis a templomi felolvasásra ad megbízást. Azonban a nagybetűvel írt Ige, a mi Urunk, Jézus Krisztus szolgálatába állít.

Karácsonyra készülődve, az advent misztikus csöndjében egyre világosabbá válik katolikus hitünk legalapvetőbb öröme, hogy az Ige testé lett. Egy emberi valóságba írt esemény ez, mely mégis túlmutat minden emberi valóságon. Isten nem csupán az üdvösséghez szükséges információkat akarta átadni, nem valamit akart adni, hanem mindenekelőtt saját magát. A Logosz, az isteni Ige testté lett, tapinthatóvá, érzékelhetővé, és párbeszédbe kezd az emberrel.

Ez a kinyilatkoztatás, az Isten önközlése nem önkényes, hanem rendje van. Az isteni Ige már az Ószövetségben ott van rejtőzködő módon, mint fátyol mögött az árnykép, ahogyan azt fundamentális teológiából tanulhattuk. Teilhard de Chardin így fogalmaz: „Az első karácsonyt megelőző időkből sem hiányzik Krisztus, hanem áthatja azokat hatalmas erejével.” Isten a bűnbeesés után nem hagyja magára az embert, hanem már az ősevangéliumban megígéri a Megváltót. Jákob áldásában, Bileám jóslatában, Nátán, Izajás, Mikeás és Zakariás jövendöléseiben megjelenik a várva várt Üdvözítő, aki előtt utat készít a pusztában Keresztelő Szent János. János az utolsó próféta, akiben négyszáz évnyi csönd után felzúg a prófétai hang, pusztába kiáltó hang – míg

Krisztus a Logosz, a szó, az értelmes beszéd, mely az Atya szívéből szól.

Ahogyan a kisgyermek felnő, és az artikulálatlan hangok helyét átveszi az értelmes beszéd, úgy hallgat el fokozatosan János a pusztában, hogy a figyelmet magáról Krisztusra irányítsa. Valahogy így,

csendben alakít át itt, szemináriumunk elzárt kis világában bennünket az Ige, a mi Urunk, Jézus Krisztus.

Hogy Szent Jánossal együtt mondhassuk: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”

Hálás szívvel köszönjük Marton Zsolt püspök atyának, hogy felavatott; főpásztorainknak, hogy alkalmasnak találtak; Roska Péter atyának, hogy lelkigyakorlatán felszította bennünk a töredelmet; elöljáró és tanár atyáinknak pedig azt, hogy jó szóval és életpéldájukkal tanítanak és nevelnek bennünket, hogy egyszer Jézus Szíve szerinti papok lehessünk.

Lektorok: Alpek Gergely, Kopár Péter, Mihovics Szebasztián, Miklovits Attila, Piukovics Dániel, Podmaniczki Miklós, Schmotzer Kristóf;
akolitusok: Faragó András, Hodászi Gábor Mihály, Tüttő Ágoston

Forrás és fotó: Érseki Papnevelő Intézet

Magyar Kurír