„Don’t worry, PÁL FERI!” – A (majdnem) utolsó keddi Pál Feri-előadás

Hazai – 2018. május 30., szerda | 18:42

Nehéz könnyek nélkül végignézni az „utolsó” keddi, május 29-ei Pál Feri-előadás felvételét. Az idézőjel fontos, mert valójában lesznek még a Villányi úton, a Szent István Egyetem budai kampuszán, a korábban Kertészeti Egyetem épületében Ferinek előadásai. Valaminek mégis végleg vége ma.

Nagy változás elébe nézünk – mondja Turai Tünde szervező az elején –, mert Feri úgy gondolja, hogy felnőttünk, nagykorúak lettünk, és szeretne ezután másféleképpen részt venni a közösségünkben. Azt gondolja, hogy egy új korszak érett be, amikor már az lenne a dolgunk, hogy ne csak hallgassuk az előadásokat, hanem mindazt, amit itt hallottunk-megtapasztaltunk az elmúlt években, most használjuk és továbbadjuk. Ehhez a feladathoz próbálunk felnőni.

Hamarosan kiderül, hogy ez valójában nem a keddi alkalmak végleges lezárása: ősszel, szeptember 18-ától hetente az eddigi helyszínen (Szent István Egyetem Budai Campus, Budapest, Villányi út 29–43., K épület, díszterem) még lesz tizenhárom, tematikus Pál Feri-előadás, de azokat már nem közvetítik élőben.

Közel hatszáz előadás van a hátunk mögött – folytatja Tünde –, és közel kilencévnyi videóanyag készült. A háttércsapat ezek feldolgozására és elérhetővé tételére készül. Feri továbbra is elérhető lesz; igaz, kicsit háttérbe vonul, és onnét akar inspirálni bennünket. De félévente azért továbbra is fog nekünk tartani egy-egy előadást. Az angyalföldi Szent Mihály-templomban pedig minden vasárnap meghallgathatjátok, és az ottani beszédeit is föl fogjuk tenni a honlapunkra (palferi.hu).

A mentálhigiénés szemlélet terjesztése, a közösségépítés továbbra is célunk. Az önismereti csoportok tovább működnek, akárcsak a jól bevált programok, találkozások. Minden rajtunk, rajtatok múlik: a résztvevőkön, önkénteseken, a közösséghez a jövőben kapcsolódni akarókon.

A programokról hírlevélben tájékoztatjuk, aki kéri, a honlapra mindig minden fontos információ fel fog kerülni, és Pál Feri-s applikáció is van már. A nyári tábor Tatán lesz, a fiatalabbakat (húsztól harmincöt éves korig) ugyanott, ugyanakkor az OpenSky várja. Június 2-án évzáró buli lesz. Helyszíne: H13 (1085 Budapest, Horánszky utca 13.). Nyáron kenutúrákon is részt lehet venni.

* * *

Az előadás után percekig tapsol a közönség: ekkor üt meg a felismerés, hogy ez valamiképpen mégiscsak búcsú. Több zeneszám is elhangzik. Elsőként a Don't Worry Be Happy Pál Feri nevére átírt változata. Nagy erővel jön át belőlük, hogy milyen sokaknak mennyire sokat jelentettek-jelentenek ezek az előadások, hogy mennyit gazdagodtak, erősödtek általuk. Mégis elszorul a torkunk attól, ahogyan vigasztalni próbálják magukat. Mégiscsak kihallani az énekből valami árvaságfélét, szorongást, kapaszkodást.

Végül Pál Feri búcsúzik. Azzal, hogy szerinte amit ő tud, azt most már többé-kevésbé mi is tudjuk. Átadta, nálunk van, elérhető számunkra. Az az álma, hogy a súlypont mostantól nem ott lesz, hogy ő valamit mond, hanem hogy most már mi mondjuk, csináljuk. Rajtunk keresztül – vélekedik – valami sokkal hatékonyabban tud megjelenni. Úgy tekint ránk, eddigi hallgatóira, mint a legnagyszerűbb munkatársaira. Ami most történik, azért történik, hogy valami klassz dolgot tudjuk csinálni együtt, állítja. Néhány éve volt a közösségnek egy ars poeticája. Így hangzott: „Ne csak magunkért legyünk jól!” Ha már egy kicsit is jól vagyunk, akkor lehetünk másokért is jól. A föld sójaként; a kovászhoz, élesztőhöz hasonlóan. Az asszony meggyúrja a tésztát a kovásszal, mint Pilinszky írja valahol, ráteszi a kockás kendőt, lefekszik aludni, és a tészta megkel.

„Nagyon hálás vagyok nektek. Nemcsak a mai fogadtatásért, hanem tizennyolc évért ebben a formában” – ez a kettő az utolsó mondatai egyike.

Valami véget ér, valami elkezdődik. Elkezdődhet. Rajtunk is múlik. A kovász a kockás kendő alatt ott van a tésztában.

„A keddeket abba fogom hagyni” – jelentette be Pál Feri 2018. április 3-i előadása végén, a SZIE Budai Campusán, ahol jelenleg a szokásos kedd esti szűk másfél órás előadásait tartja. A váratlan bejelentés komoly megdöbbenést váltott ki a több száz fős hallgatóságból.

„Egyszerűen elfáradtam” – mondta. Beszélt arról, hogy amikor az év elején Ausztráliában járt, hogy az ottani magyaroknak tartson előadásokat, arra gondolt a koalák és a kenguruk között, hogy minden gondolkozás nélkül ott maradna minimum három hónapra. Pál Feri visszaemlékezett, hogy amikor elkezdte a keddi mentálhigiénés alkalmait, egy felnőtt és egy ifjúsági hittanórája, négy 45 perces iskolai órája volt ezeken az előadásokon túl, manapság azonban már évente 230–240 különböző előadást tart országszerte, sőt a határokon is túl.

„Ezt nem bírom már jól csinálni. Egyszerűen nem tudom jól csinálni. Az lett a benyomásom, és most már több éve küzdök ezzel, hogy ez már nem olyan jó. És ez teljesen ellentmond az énképemnek. Utálok valamit nem jól csinálni.”

Az „utolsó” keddi Pál Feri-előadás hangfelvétele ITT érhető el.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria