„Én és az Egyház” – Eredményt hirdettek a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye rajzversenyén

Hazai – 2022. június 13., hétfő | 12:40

Második alkalommal hirdette meg a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében működő Egyházmegyei Hitoktatási Bizottság az óvodásoknak és általános iskolásoknak szóló rajzversenyt, amelyre idén is közel háromszáz alkotás érkezett. Az „Én és az Egyház” verseny díjátadó ünnepségét június 9-én tartották a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban.

A díjátadón jelen lévő díjazottakat, szülőket, hitoktatókat, pedagógusokat és lelkipásztorokat Tóth László plébános, egyházmegyei hitoktatási referens köszöntötte. Elmondta, hogy az öt korcsoportot – az óvodásoktól a felső tagozatos diákokig – megszólító pályázat témáját a Ferenc pápa által meghirdetett szinódusi út ihlette.

A 25 plébániáról és 7 egyházmegyei fenntartású iskolából beérkező 297 rajzban a gyermekek az egyházközségükben, az egyházmegye programjain, valamint – kitekintve a világegyházra – a 2021-ben Budapesten megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson szerzett élményeiket is megjelenítették.

A referens megköszönte a hitoktatási koordinátoroknak – Bakai Bertának, Gerhes Józsefnek, Kardos Györgynek –, a pedagógusoknak, hitoktatóknak, lelkipásztoroknak a pályázatban való közreműködésüket, majd felolvasta Ferenc pápa szinódusi imáját.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a közel háromszáz gyermekhez szólva utalt a kiírás témájára: a gyerekek úgy is értelmezhették volna, hogy: „Vagyok én, és van az Egyház”, de a rajzokból az derül ki, hogy a fiatalok úgy érzik, beletartoznak az Egyház nagy közösségébe – fogalmazott, hozzátéve, hogy hitünk szerint ez egy szeretetközösség, amelyhez jó tartozni, és ez a szeretet sugárzik a rajzokból, amelyekben megmutatkozik Isten és egymás iránti szeretetük is.

A főpásztor gratulált a helyezetteknek és minden résztvevőnek, majd mindenkit arra biztatott, hogy továbbra is vegyenek részt az egyházmegye programjain, együtt építve az egyházmegyei közösséget.

A díjazottak névsora ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria