„Én választottalak benneteket” – Diakónust szenteltek Szent Miklós ünnepén Múcsonyban

Hazai – 2018. december 8., szombat | 12:37

Szent Miklós ünnepén, december 6-án Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök diakónussá szentelte Varga Csaba alszerpapot Múcsonyban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Liturgia elején a Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola diákjai rövid műsorral köszöntötték Szent Miklóst.

Homíliájában Orosz Atanáz püspök így fogalmazott: Csodatévő Szent Miklós a mi védőszentünk, akihez mindig fordulhatunk, mindig segítségül hívhatjuk. Szent Miklóst azért is tiszteljük annyira, mert Jézushoz ő hasonlított a legjobban, olyan lett, mint a köztünk megjelenő Úr Jézus. Az ünnepelt szent csupa jóság, akiben Jézus jóságát és alázatosságát csodálhatjuk meg. Imáinkat kérte a főpásztor, hogy a most szentelendő diakónus is legyen méltó, jószívű szolgája Jézusnak, legyen az Emberszerető Isten képviselője.

* * *

Varga Csabával a diakónusszentelés előtt beszélgetett a Miskolci Egyházmegye weboldalának munkatársa.

– Hogyan készültél a szentelésedre?

– Igazából nem csak én készültem. Úgy vélem, ez a hivatás, és az erre való készület nemcsak az én „magánügyem”, hanem ugyanúgy feleségemé, Marcsié is. Hiszen azon túl, hogy a szemináriumi évek alatt és után, közel hét évig kitartott mellettem, kitartottunk egymás mellett, ez számomra ugyanúgy a hivatásom része. A szentelésem előtti héten közösen készülhettünk Sajópálfalán az egyházi rendbe való belépésemre. Úgy érzem, ez a készület mindkettőnk számára gyümölcsöző volt, és jó érzés lesz azzal a tudattal oltár elé állni, hogy mindig lesz mellettem valaki, akivel közösen viselhetem ennek a hivatásnak minden oldalát.

– Mit jelent számodra a szolgálat?

– Erről a kérdésről egy papnövendéktársam egyik meglepő gondolata jutott eszembe, aki még jó néhány évvel ezelőtt fogalmazta meg, hogy „a mi dolgunk Krisztus szemének lenni, hogy észrevegyük azokat, akik rászorulnak a segítségre, és Krisztus kezének lenni, hogy Isten segítségével felemeljük az elesetteket”. Ez nagyon jól összefoglalja a szolgálat lényegét. Számomra ezeken túl az elmúlt néhány évben az egyik kedves professzorom gyakori mondása ugrik be: „Nincs más lehetőség, füleket kell növeszteni!”

– Miben tevékenykedtél eddig?

– Amennyire erőmből és időmből telik, próbálok minél több irányba tekingetni. Jelenleg az időm nagy részét az iskolai hitoktatás tölti ki, itt, Múcsonyban, a Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskolában és Kazincbarcikán tanítok. Ezen felül a helyi tanodaprogramba, a Forrás Görögkatolikus Tanoda munkájába is bekapcsolódom, illetve az itteni egyházközségben szolgálok mint lelkipásztori kisegítő.

– Van-e választott védőszented vagy jelmondatod?

– Igen. Az édesapám után a bérmanevem János, így az egyik védőszentem Keresztelő Szent János lett. Ez azért is nagyon izgalmas, mert a falu templomát Abaújszolnokon, ahonnan édesapám részéről a családunk származik, éppen Keresztelő Szent János fejevételének ünnepére szentelték fel. A másik védőszentem pedig Szent Pantaleimon ingyenes orvos, akit – ha szabad így fogalmazni – csak néhány éve ismertem fel: az ő emlékünnepe pedig pontosan a születésem napjára esik.

– Miért és hogyan választottad a papi hivatást?

– Huh… erre nehéz válaszolnom, na, nem azért, mert zavarba hozna a kérdés, hanem sokkal inkább azért, mert évről évre más szemszögből látom magam és a hivatásomat. Van, amikor azt mondom, hogy én választottam; van, amikor úgy látom, hogy nem sok közöm volt hozzá: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket” (Jn 15,16). Az mindig is tiszta volt előttem, hogy a jó papi példák – akár az egyházközségemben, akár a gimnáziumi évek során – sokat segítettek a választásban, de az utóbbi időben egyre jobban él bennem a „gyanú”, hogy talán nagyszüleim és mások imáinak is köze lehet hozzá, hogy a szemináriumban „kötöttem ki”.

– A pasztoráció melyik „szakterülete” érdekel?

– Ez egy nagyon érdekes kérdés. Igazából nincs olyan terület, amit jelenleg ki tudnék emelni. A szemináriumi évek alatt nagyon a szívemhez nőtt a Szent Damján-tábor, és még most is igen sok potenciált látok benne. Folyamatosan azt tapasztaltam és látom most is, hogy a Jóisten nagyon a tenyerén hordozza azt a közösséget. Mióta kikerültem a szemináriumból, leginkább a hitoktatással töltöm az időm nagy részét. Szívesen foglalkozom fiatalokkal, erre remek lehetőséget biztosít a tanoda, hiszen, hála Istennek, közel van a templom, így amikor csak lehetőség adódik, igyekszem a gyerekekkel bekapcsolódni a parókia szertartásaiba. Ami az elmúlt két évben hatalmas élmény volt számomra, hogy itt, Múcsonyban még hétköznap is négy-hat ministráns szolgál délutánonként az oltár körül. Beszélgettünk erről a parókusommal is, hogy milyen jó ez, milyen különleges ajándék. Megmozgatnak még a tanórán kívüli közös tevékenységek és az önkéntesség. Az elmúlt hónapokban egy barátom meginvitált a fiatalkorúak börtönébe, Miskolcra, ami hihetetlen élmény volt számomra, így nem kizárt, hogy valamilyen módon ebben is szívesen szereznék még tapasztalatot.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria