„Gyűjtsünk kincset a mennybe” – Hittanos tábor Sötétvölgyben

Hazai – 2018. augusztus 13., hétfő | 10:00

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg több település hitoktatóinak összefogásával Bócsa, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Soltvadkert és Tázlár hittanosainak nyári táborát a Szekszárd mellett található sötétvölgyi gyermektárborban július 9. és 14. között, „Gyűjtsünk kincset a mennybe” témában.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A hittanos fiatalok három délelőtti foglalkozáson csoportokban dolgoztak fel három bibliai történetet (Mt 25,14–30, Mt, 18,21–35, Mk 12,41–44), a tábor témájához kapcsolódóan. A csoportvezetők minden reggel zsolozsmát imádkoztak, Kovács Ferenc kecskeméti káplán vezetésével. A szentmiséken és a reggeli imákon ifjúsági énekeket énekeltek.

A hétfői nap az ismerkedésről szólt. Este nyitó szentmisén vett részt mind a nyolcvanöt táborlakó. A következő nap délutánján a kakasdi Szent Anna-kápolnához túráztak a fiatalok. Késő este éjszakai túrára indultak, melyet a tábor segítői szerveztek.

Szerdán a Gemenci-erdő várt a sötétvölgyi táborozókra. Az erdei vasút nagy élmény volt mindenkinek; ezt követően az interaktív Molnárka-tanösvényen túrázva megismerhették az ártéri erdő kincseit. Ezen a napon egyenpólóban voltak a tábor lakói – a pólón a tábor logója és mottója látható: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mt 3,3).

Csütörtökön a kikapcsolódásé volt a főszerep. A szekszárdi strand- és élményfürdőben tölthettek el egy délutánt a táborozók.

Péntek délután akadályverseny következett. Csoportonként érkeztek a táborozók a különböző állomásokra, ahol érdekes feladatok várták őket, elsősorban a tábor témájához, szellemiségéhez kapcsolódóan, de volt sport, dalfelismerés hangszeren, tánc stb. Az akadályverseny és a tábor ideje alatt a táborozók talentumokat gyűjtöttek csoportjuknak, melyet egy-egy jócselekedetért kaptak, ezzel is felhívva a figyelmüket az Istentől kapott talentumok kihasználásának, felismerésének fontosságára. A tábor egyik záró eseménye az esti tábortűz volt.

Az utolsó nap délelőttjén elbúcsúztak egymástól a résztvevők; majd a záró, citerás-gitáros szentmise következett.

A tábor szervezője és vezetője Paragi Anikó hitoktató volt a bócsai Szent Margit-plébániáról. Kunszentmiklósról Vass Gáborné Ildikó, Király Dóra, Szabóné Sobujtó Julianna és Némethné Csorba Margit; Lajosmizséről Vargáné Fekete Stella, Bócsáról Paragi Anikó és Mucsi Zsófia érkezett a gyermekekkel. A tábor gitárosa Nagy Dénes volt. Sokat segítette a tábor munkáját Völgyesvári László és felesége, Erzsébet Bócsáról. A tábor lebonyolításában sok középiskolás és egyetemista segített.

A tábor a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Ifjúsági Bizottsága, Bócsa Község Önkormányzata és Kunszentmiklós Város Önkormányzata támogatásával jött valósult meg.

Forrás: Kovács Illés

Fotó: Kovács Illés, Mucsi Zsófia, Vass Gáborné Ildikó, Sárosdi Letti

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria