„Hogy kicsit jobbként tudjunk hazamenni” – Bátai zarándoklat a családokért

Hazai – 2021. szeptember 29., szerda | 16:43

A szeptember 18-án megrendezett hagyományos – immár nyolcadik – őszi bátai zarándoklaton az egységben és szeretetben való kitartáshoz kértek megerősítést és támogatást Istentől a hívek. Több mint ezerötszázan érkeztek – buszokkal, motorral, kerékpárral vagy gyalog – Bátára, a Szent Vér-kegytemplom szabadtéri oltáránál celebrált püspöki szentmisére.

A gyalogos zarándokok imádkozva, énekelve haladtak a bátai kegyhely felé. Az út során fáradtságukat és imádságaikat hozzátartozóikért ajánlották fel a résztvevők.

Mohácsról indulva kétszázan tették meg a 24 kilométeres távot, Bátaszékről 10 kilométer gyaloglás után százötvenen érkeztek a Szent Vér-kegytemplomhoz.

A dunaszekcsői templomban – ahol évről évre megállnak a Bátára tartó gyalogos zarándokok – Felföldi László pécsi megyéspüspök megáldotta a bejáratnál felállított keresztet.

A Mohácsról áldással induló kerékpáros zarándokcsapat polgárőrök kíséretében tette meg a zarándokutat.

Több plébánia szervezett autóbuszt a hívek számára az egyházmegyei zarándoklatra.

A bátai Szent Vér-kegyhely szabadtéri oltáránál bemutatott koncelebrált püspöki szentmisén az egyházmegye számos papja és ministránsa mellett több mint ezerötszáz zarándok vett részt.

Felföldi László püspök a szentmise elején kiemelte: Isten szeretne valamit átadni. A főpásztor arra buzdított, hogy mindenki próbáljon meg félretenni mindent, ami zavarja és akadályozza az Istennel való találkozást. Mert ezt a találkozást Isten akarja, hisz ő hívott ide, és hogy a találkozásban őszinte, szabad és nyitott jelenléttel legyünk.

Hallgassunk Jézusra, akinek van gondolata, üzenete mindannyiunk számára és családjaink számára is. Ez az a titok, ami megerősít. Jézus azért akar megállásra késztetni, leültetni minket, hogy az apostolokéhoz hasonlóan javítsa a szívünket, erősítsen a küldetésünkben, szeretetünkben és jóságunkban. Hogy kicsit jobbként tudjunk hazamenni: jobb szülőként, jobb apaként, jobb anyaként, jobb nagyszülőként, jobb papként. Mert ha holnaptól nem lesz bennem egy érzés, hogy még többet tudok az Istennel kihozni az életemből, akkor nem voltam itt – fogalmazott a pécsi megyéspüspök.

A szentmise idején gyermekfelügyelet tette lehetővé a szülők részvételét a szertartáson. A fiatalok játékos és kézműves-foglalkozásokba kapcsolódhattak be.

Az egyházmegyei zarándoklaton a Katolikus Karitász gyűjtést tartott helyben élő nehéz sorsú családok megsegítésére.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria