„A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő” – Akolitusokat avattak Debrecenben

Hazai – 2019. március 4., hétfő | 18:14

Március 3-án Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök akolitussá avatta Áts Bencét, Bordás Attilát, Cseh Miklós Zsoltot, Foltin Ernőt, Kollár Lászlót, Menyhárt Ferencet, Papp Ágostont és Utasi Lászlót a debreceni Szent Anna-székesegyházban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő” (Lk 6,45) – ezzel a szentírási résszel köszöntötte Palánki Ferenc megyéspüspök a leendő akolitusokat, családtagjaikat, a jelen lévő papokat és hívő közösséget.

A főpásztor homíliájában többek között azt hangsúlyozta, szükség van Isten igéjének szolgálatára, hogy minél hatékonyabban hangozzék el a Szentírás üzenete, hiszen „a szív bőségéből szól a száj”. Amikor valaki megkérdezte a Jó Mestertől, mit tegyen ahhoz, hogy üdvözüljön (Mk 10,17–27), Jézus először azt válaszolta neki, hogy egyedül csak az Isten jó. Ebből a jóságból kell merítenünk. A világ építése azzal kezdődik, hogy mi magunkat kezdjük megváltoztatni, aminek újra és újra nekiállunk.

Palánki Ferenc püspök utalt Sík Sándor pap költőre, aki azt mondta, hogy aranymisés korában is ugyanazokat a bűnöket kell meggyónnia, mint újmisésként. Nehéz megváltoznunk, de Isten igéje, szava, üzenete személyiségformáló erővel van jelen az életünkben. Bennünk van a rosszra való hajlam, de a készség is arra, hogy szembenézzünk hibáinkkal, és megváltozzunk Isten kegyelmével együttműködve.

Ehhez azt kell látnunk, hogy Isten valóságosan jelen van az életünkben. Ő nem szereti jobban azt, aki kevésbé vétkezik, hiszen ő csak tökéletesen tud szeretni. Ha ráébredünk e szeretet nagyságára, akkor kezdünk megváltozni. Isten szeretete vonz bennünket, amely arra késztet, hogy jót tegyünk, segítsünk másokon. Ez az akolitus szolgálatának is a lényege.

Az evangélium azt is üzeni, hogy szükségünk van olyan emberekre, akik közvetítik az igazi Mester tanítását – folytatta a megyéspüspök, majd megköszönte azon felkészítő papok munkáját, akik felkérték az akolitusokat a szolgálatra. A fáradozás nem hiábavaló, hiszen az Úrban fáradozunk az ő Igéjéért, országának építéséért – tette hozzá a főpásztor.

Ezután az akolitus feladataira mutatott rá Palánki Ferenc püspök: az akolitus sajátos részt vállal az Egyház hivatásából, amelynek csúcsa és forrása az Eucharisztia. Az akolitus által épül és növekszik Isten népe; segít a papoknak és szerpapoknak tisztségük ellátásában, és szükség esetén megáldoztatja a híveket és a betegeket.

A főpásztor arra kérte őket, hogy elmélkedjenek szolgálatuk mély lelki értelméről, és mindennap tudatosan adják oda magukat Jézus Krisztus által Istennek, a neki tetsző lelki áldozatul. „Szeressétek Krisztus titokzatos testét, vagyis Isten népét, az elesetteket, betegeket, igazodjatok Jézus parancsához, amelyet az utolsó vacsorán adott apostolainak: »Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket«” – zárta homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

*

Március 10-én a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban öt lektort – Barkóczi Zsoltot, Bodnár Ferencet, Ilonczai Pétert, Jécsák Tamást, Kozák Lajost és Zsatku Lászlót – kér fel ünnepélyesen a főpásztor az akolitusi szolgálatra.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében jelenleg 108 akolitus segít a lelkipásztori szolgálatban.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria