„Kőből, fából házat... igékből várat” – Diákok alkotásaiból nyílt kiállítás a Metropóliai Hivatalban

Hazai – 2019. december 18., szerda | 10:49

A debreceni Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjainak munkáiból nyílt kiállítás december 12-én a Metropóliai Hivatal kiállítótermében. „Kőből, fából házat... igékből várat” – Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című versének e sorai hívják az érdeklődőket a debreceni tárlatra január 12-ig.

A december 12-én megnyitott kiállításon látható alkotások a debreceni gimnázium falain belül születtek, s a vallási kultúra jelképeit jelenítik meg. Többek között a reformáció kezdetének 500. évfordulójára készült grafikai munkák, különböző grafikai eljárásokkal létrehozott alkotások, a keresztény szertartásokon használt ötvösmunkák, a sztánai gyűjtőutak fotói.

A tárlat az ökumenét is erősíti, hiszen különféle felekezetű művészek állítottak ki – emelte ki a kiállításmegnyitón Haramura Béla kollégiumvezető, diakónus. – Olyan alkotásokat lehet megcsodálni, melyek a mindenható Isten felismeréséhez, megértéséhez visznek közelebb. Hiszen az ember keres, keresi a jeleket, a megfoghatatlant, azt, aki alkotott, aki fenntart mindeneket, mint ahogy a 118. zsoltárban is olvashatjuk: „kezeid teremtettek és alkottak engem…”. Az ember ebben a keresésben hoz létre alkotásokat, felhasznál mindent, amiben úgy érzi: megláthatja, felismerheti az Alkotót.

A kiállítást Kocsis Fülöp érsek-metropolita nyitotta meg. Hangúlyozta: „Az ember belső világa válik láthatóvá egy-egy alkotással, ami az Isten teremtett világát adja vissza. Jézus Krisztus születése előtt nem lehetett ábrázolni az Istent.

Karácsonykor nyílik meg a lehetőség az ábrázolásra, ekkor részesülünk a megtestesülés titkában, és ettől kezdve a megjelenítés is új távlatot kap.

Mert nemcsak az ember belső késztetése jelenik meg, hogy ő is az Istenhez hasonlóan akar alkotni, ábrázolni, hanem minden, Istenre figyelő ember által végbevitt alkotás Istenre mutat” – fogalmazott a főpásztor.

A tárlatot 2020. január 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria