„Küldetésünk van az evangelizációra!” – Akolitusokat avattak Kaposváron

Hazai – 2022. június 22., szerda | 20:17

Június 18-án Varga László megyéspüspök akolitussá avatott tizenöt jelöltet a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A jelöltek az avatást megelőzően részt vettek a Kaposvári Egyházmegye és a Joppé Evangelizációs Központ egyéves akolitusképzésén, melynek során többek között olyan témákkal ismerkedtek, mint a közösségépítés, a közösségformálás, az ószövetségi és újszövetségi ismeretek, illetve az evangelizáció.

A jövőben az akolitusok saját plébániáikon kapcsolódnak be a közösség építésébe; pap távollétében igeliturgiát végeznek, illetve segítséget nyújtanak az áldoztatásban is.

*

Küldetésünk van az evangelizációra – hangsúlyozta az ünnepi szentmise prédikációjában a főpásztor. –

Akkor kezdünk el igazán evangelizálni, amikor betölti a szívünket az evangélium, az örömhír oly mértékben, hogy erről nem akarunk hallgatni.

Rajtunk is múlik, hogy mennyien üdvözölnek, hányan fognak hallani Jézus Krisztusról. Nélküle nincs üdvösség. Ha nem hallanak Jézus Krisztusról a környezetünkben, vagy hazugságokat hallanak róla, akkor mulasztással vétkeztünk.

Mi, megkeresztelt katolikusok nem vállaljuk fel a felelősségünket, hogy egyre többen ismerjék meg a mi Urunkat, Jézus Krisztust, megismerve az igazságot és esélyt kapva arra, hogy a mennyországba jussanak. Nekünk még nem fáj, hogy mennyien járnak a kárhozat és a sötétség útján, hogy hányan bedőlnek a hazugságoknak; legfeljebb a sopánkodásig jutunk el.

Reményteli ebben a helyzetben, hogy egyre többen vannak, és remélem, egyre többen lesznek világi katolikus testvéreink, akik átérzik e felelősség súlyát: azt, hogy

rajtatok is múlik, hogy abban a közösségben, ahol éltek, hányan ismerik meg Jézus Krisztust; kiknek és hogyan beszéltek róla.

Ha hallgattok, akkor nem teljesítitek küldetéseteket – hangsúlyozta Varga László püspök.

Boldog vagyok, hogy

miközben fogy a papok száma, egyre többen hallják meg Isten hívó szavát. Nem sopánkodnak, hanem segíteni akarnak, vállalva a képzést és az avatást és az ezzel járó küldetést. Ma, ebben a szentmisében ennek lehetünk tanúi.

Nagyon örülök annak, hogy Ferenc pápa lehetővé tette, hogy nőket is akolitussá avassunk. Bár sokan félnek ettől, mert sokan félnek az Egyházban a változástól, de a Mennyei Atya, Jézus Krisztus és a Szentlélek mindig változást akar.

Az Egyház mindig reformra szorul – minden korban, minden történelmi helyzetben, és most is. A változástól nem félni kell, hanem elfogadni, és felismerni az idők jeleit, hogy miként tudunk jelen lenni korunkban, evangelizálni és átadni az örömhírt az embereknek.

Ezeknek a testvéreinknek nemcsak az lesz a feladatuk, hogy igeliturgiákat tartsanak és áldoztassanak, vagy szükség esetén temetést végezzenek – ennél sokkal többre szól küldetésük. Ott, ahol az Egyház által felavatva élnek, tanúságot kell tenniük az örömhírről, az evangéliumról – mondta a kaposvári megyéspüspök.

Ha bárki beszélni kezd az evangéliumról, azonnal nagyító alá kerül az élete; vizsgálni fogják, hogy vajon a szeretet embere-e, vagy csak szövegel. Ezért nagy a felelősség, de a Szentlélek mindenkit képessé tesz arra, hogy beszéljen az örömhírről olyan mértékben, amilyen mértékben az beölti a szívét.

Elsősorban nem nagy tanulmányokra van szükség, hanem szenvedélyes Isten iránti szeretetre, mert azok tudnak igazán tanúságot tenni, akik szenvedélyesen szeretik az őket szenvedélyesen szerető Istent.

Ha valakit szeretünk, arról nagyon könnyen beszélünk, és jókat, szépeket fogunk mondani; másoknak is ajándék lesz az, amit elmondunk. Ilyen egyszerűnek tartom az evangelizációt.

Szeressetek bele Krisztusba, a mennyei Atyába, és a Szentlélek segítségével beszéljetek erről a kapcsolatról!

Bárcsak minden paptestvéremnek betöltené annyira a szívét az örömhír és a Krisztus iránti szeretet, hogy ne akarna tudni másról, csak Krisztusról, és csak róla akarna beszélni azért, hogy másokat megnyerjen Krisztusnak.

Ugyanezt kérem a diakónusoknak és az akolitusoknak is, de ugyanerre van szüksége a hitoktatóknak is. Nem tananyagot hirdetünk, hanem az élő Krisztust. Ehhez szükség van tanúkra.

Nagyon bízom abban, hogy azok az akolitustestvéreim, akiket most felavatunk, hiteles tanúi lesznek Krisztusnak és az Ő örömhírének, evangéliumának. Szeressétek nagyon – jobban, mint eddig – Krisztust. Szenvedélyesen szeressétek, és akkor könnyen fogtok tanúságot tenni róla! – buzdított prédikációjában Varga László kaposvári megyéspüspök.

* * *

2022 szeptemberétől ismét akolitusképzést szervez a Joppé Evangelizációs Központ a Kaposvári Egyházmegyében.

Jelentkezni a szükséges dokumentumok leadásával lehet a püspökségi evangelizációs irodában Udvardy Márton részére vagy e-mailben (evangelizacio.kaposvar@katolikus.hu) legkésőbb 2022. július 20-ig.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Videó: Szerafin Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria