„Légy ablak, amelyen átragyog Isten fénye!” – Magyarok Nagyasszonya-búcsút tartottak Szentkúton

Hazai – 2021. október 11., hétfő | 10:30

A Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen Magyarok Nagyasszonya-búcsút ünnepeltek október 10-én. A szentmise főcelebránsa Székely János szombathelyi megyéspüspök volt, koncelebráltak a zarándokokkal érkező papok és Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek.

A kegyhelyre a beköszönő hideg, borús idő ellenére rengeteg zarándok érkezett. A szentmise elején Érsekvadkert, Eger feliratú zászlókat hoztak be ünnepélyesen, számos más lobogóval együtt, hosszú sorban. A Mária-szobrot Turáról származó, népviseletbe öltözött lányok emelték a magasba. A zarándokok mellett a szentmisén részt vettek a Magyar Máltai Lovagrend tagjai is, akiknek Márfi Gyula tartott lelkigyakorlatot a napokban.

Fejes Antal OFM köszöntötte az egybegyűlteket. Székely János bevezetőjében egy afrikai emberről szóló történetet mondott el, aki minden szentmise után, egy egyszerű deszkán térdelve, ott maradt a templomban a tabernákulum előtt. Amikor megkérdezték tőle, miért teszi, így felelt: „Odatartom a lelkemet a napba.” Ezért jöttünk most mi is ide – buzdított a püspök –, hogy beragyogja az életünket és a nemzetünket Isten fénye. Majd egy ismerőse családjának történetét felidézve arról szólt, mennyire fontos a kitartó közbenjáró imádság. Egy négygyermekes házaspár megfáradt, nem éppen zökkenőmentes kapcsolatát is képes volt megérinteni, megváltoztatni az Úristen általa.  Mi ugyanezért vagyunk itt: hogy Ő átformáljon minket. 

Az olvasmányt Sirák fia könyvéből hallottuk a szép szeretet anyjáról, aki arra vágyik, hogy elteljünk mindazzal, amit ad nekünk. A Szent Pál Galatáknak írt leveléből elhangzó szentlecke azt hangsúlyozta, hogy Isten fiai vagyunk, és nem szolgák, ezért szólíthatjuk, becézhetjük gyöngéden az Úristent: „Abba, Atyám”.

A Szent Lukácstól való evangéliumi szakaszban az angyali üdvözlet szavait hallhattuk, majd Székely János megáldotta a híveket.

A szombathelyi megyéspüspök homíliája elején elmondta, Szűz Mária látszólag semmi olyan rendkívülit nem tett, mint Mózes, Pál apostol, vagy akár a vértanúk, mégis az üdvtörténet legnagyobb eseményét neki köszönhetjük. Szent Bernát ír arról, hogy Isten mióta kopogtathatott az emberiség ajtaján, várva, hogy lesz-e valaki, aki tiszta, beengedi őt, és igent mond rá.

Mária az, aki által Isten fénye beáramolhatott a világba, ő az ablak, akin keresztül a fény beragyog.”

Jézus családfáját olvasva láthatjuk, hogy a felmenői bizony fájdalomban és bűnökben éltek. Jákob becsapta vak édesapját; Ráháb egy jerikói bűnös nő volt; Dávid király megölette Uriást, és elvette a feleségét. A mi családjaink is tele vannak fájdalmakkal, bűnökkel. Ugyanakkor Jézus nem idelentről, hanem odaföntről származik: leszállott, megtestesült – hangsúlyozta a püspök. – Ezt az ajándékot fogadta be Mária, akinek egész lénye mindig egy hatalmas „igen”, nem csak akkor, amikor az angyal szólítja.

A mi családjaink történetébe is be szeretne lépni a Megváltó.

Ha van olyan ember, aki Máriához hasonlóan Isten fényét beengedi, a családunk története üdvtörténetté változhat

– buzdított Székely János.

A püspök saját rokonsága köréből hozott példát arra, hogyan válhat egy könyörgő hívő ember olyan „ablakká”, amelyen keresztül Isten fénye beragyog és gyógyít. Egy fiú éveken át imádkozott, nagy kilencedet is végezve, elvált, sebzett szüleiért, látszólag eredménytelenül, hiszen a szülők elfordultak Istentől is, az édesapa ötven évig nem ment templomba. Mikor már betöltötte a 80. életévét, súlyosan megbetegedett. Székely János ekkor kérte a megtört embert, mesélje el élete legszebb pillanatát. Ekkor felidézte a Don-kanyarban szerzett háborús élményét. Az éhhalál szélén voltak, úgy menekültek. Rejtegetett magának egy szelet kenyeret, egészen addig, amíg katonatársának, aki még nála is jobban szenvedett az éhségtől, oda nem adta az egészet. A felidézett történet lelkülete megnyitotta az idős férfi szívét: meggyónt. Az édesanya mélyebb fájdalmat élt át, de egy műtét előtt ő is könnyek között letette élete terheit, és végtelen hálával fogadta a feloldozást és Krisztus testét. Így mindketten megkapták a gyógyulást egész életükben hordozott sebeikre.

A világtörténelem is tele van fájdalmakkal, abban is kellenek az ég felé nyíló ablakok

– folytatta a püspök. – Egy ruandai pap megrendítő történetén keresztül szemléltette, hogy az egyéni megbocsátásnak lehet olyan szerepe, mely a társadalomra is hatással van, egész közösségeket gyógyít meg. Elmondta, ez a pap hogyan tudott megbocsátani édesanyja gyilkosának, noha maga is az idegösszeroppanásig összetört; papságát sem tudta megélni. Mégis képessé vált arra, hogy édesanyja gyilkosának gyermekeit még adományokkal is támogassa, és vissza tudott térni plébániájára, ahol aztán tömeggyilkosok esedeztek bocsánatért az ő története hatására, és árván maradt, családjukat kegyetlen mészárlásban elveszített emberek lettek képesek megbocsátani azoknak, akik elvették tőlük a legkedvesebbet.

A magyarság történetében is voltak ilyen emberek – mondta Székely János. – Szent István, bár a német császár seregeit tönkreverte, nem a hódító háborúban látta a népe jövőjét. Azt az evangéliumra akarta alapozni. Templomokat, kolostorokat, iskolákat építtetett, és felajánlotta országát Máriának, aki ezer éve oltalmaz minket. Nándorfehérváron is voltak hőseink, Szilágyi Mihály, Hunyadi János, Kapisztrán Szent János, és lelkes magyar édesapák, nagyapák és fiatalok, akik nélkül a diadal elképzelhetetlen lett volna. Ők is égre nyíló ablakok voltak, aki beengedték a fényt.

Manapság a vidéki emberek azok, akik egyszerű, de mély bölcsességükkel reálisabban látják a világot – folytatta a szónok. – Ismerik az őseiket és a természetet, vannak gyökereik, és tudják, hogy az emberi élet leghatalmasabb kincse a hit.

Hogyan válhatunk ilyen ablakokká? Hogyan tudjuk családjaink otthonát kinyitni az ég felé? – tette fel a kérdéseket a híveknek. – Gyönyörű lenne, ha a magyar családokban esténként kinyilnának a háztetők az ég felé, és a szülők, nagyszülők, gyerekek együtt élnék át Isten békéjét az imádságban. Székely János hangsúlyozta, hogy

amit a szülő nem ér el a gyermekénél, azt Isten képes megtenni, mert ő a legfőbb nevelő.

Ezért a leghatalmasabb ajándék, ha a gyermekeket Istenhez vezetik. Ő képes formálni a szívüket, és olyan békét képes adni, amilyet semmilyen földi dologtól nem kaphatnak.

Az is fontos, hogy naponta igent mondjunk a házastársunkra, és Istenre bízzuk, ha tehetetlennek és képtelennek érezzük magunkat az élet adta helyzetekben. A püspök egy német asszony történetével buzdított arra, hogy higgyük el, Isten képes kiemelni a mélypontokból, és képes megváltoztatni a szíveket.

A Szűzanya és Szent József példát adtak arra, hogy el kell fogadnunk, ha az életünk másképp alakul, mint ahogyan elterveztük.

El tudjuk-e fogadni azt a tervet és azt az utat, amelyen a mennyei Atya vezet minket, akkor is, ha vannak benne sebek és fájdalmak? Tudjuk-e magunkba ölelni az életünk keresztjeit a kereszt alatt álló Szűzanyával?” 

Beszéde végén hálát adott azokért az emberekért, akik tudtak számunkra Istenre nyíló ablakok lenni, és biztatott, hogy legyünk olyanok, akik által Isten fénye átragyog. „Krisztus számít rátok, legyetek az ő világossága!”

A felajánláskor elhangzott egy negyven évig tiltott ének, amely a Magyarok Nagyasszonyához könyörög nemzetünkért. 

A szentmise után szinte beláthatatlan hosszúságú menetben haladtak a zarándokok az Oltáriszentség után. A körmenet alatt elhangzott három evangéliumi szakasz. A hívek elimádkozták a teljes búcsú imáit, és szentségi áldásban részesültek. Visszatérve a főoltár elé elénekelték hazánkért könyörgő népénekünket, majd a Te Deumot és a Christus vincit kezdetű éneket. A Himnusz után elhangzott régebbi himnuszunk, a Boldogasszony Anyánk, melynek egyik versszaka most különösen rezonált Székely János beszédére:

„Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra!
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria