„Ma Krisztus hitében és szeretetében gyűltünk össze” – Nemzetek miséje a Szent István-bazilikában

A bazilikában a világ minden táját képviselő hívek gyűltek össze, akik közül sokan nemzeti zászlójukat tartották kezükben, mások népviseletbe öltöztek.

A szentmise kezdetén Cserháti Ferenc e szavakkal köszöntötte a megjelenteket: A nemezetek miséje Isten népének eucharisztikus ünnepe, a „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet” (1Pt 2,9) istentisztelete, amelyben már nincs görög vagy zsidó, barbár vagy szittya (vö. Kol 3,11), magyar vagy nem magyar, mert mind egyek lettünk Jézus Krisztusban. A világjárvány által előidézett szükséghelyzetben különösen is megmutatkozik, hogy valamennyien egy hajóban evezünk, hasonló aggodalmak és félelmek között. „Egyikünk sem mentheti meg önmagát. Ahhoz, hogy valóban növekedjünk, együtt kell növekednünk, és meg kell osztanunk azt, amink van, mint az a fiú, aki Jézusnak felajánlott öt árpakenyeret és két halat…, ami elegendő lett ötezer embernek” (vö. Jn 6,1–15) – emlékeztetett a püspök Ferenc pápa az elvándorlók és menekültek idei világnapjára írt üzenetére.

Ma a járványveszély ellenére, de a kényszerítő távolságtartás és az egyéb egészségügyi előírások szigorú betartása mellett is

összegyűltünk, hogy megfeleljünk Isten tervének, tanújelét adjuk testvéri összetartozásunknak és újra elkötelezzük magunkat a nemzetközi együttműködés és a felebaráti szeretet gyakorlása mellett.

Ebben a szentmisében Isten végtelen szeretetébe ajánljuk önmagunkat, szeretteinket és – Ferenc pápa felhívásához csatlakozva – mindazokat, akik bármilyen okból szülőföldjük és hazájuk elhagyására kényszerültek.

A keresztény testvériség jegyében gyűltünk össze; sokfelől jöttünk, sok nyelven beszélünk, sok népet és sok nemzetiséget képviselünk, sokféle zászlót is tartunk. Krisztus Urunk nevében és akaratának megfelelően most mégis egyetlen eucharisztikus közösséget alkotunk – hangsúlyozta szentbeszédében a püspök. – Elfogadtuk főpásztorunk meghívását, aki szívén viseli övéi sorsát, és jól tudja: „Pásztori feladatának gyakorlása során a megyéspüspök gondoskodjék minden rábízott Krisztus-hívőről, bármilyen korú, helyzetű, nemzetiségű legyen is, akár a területen lakjék az illető, akár csak ideiglenesen tartózkodjék ott.”

Az Úr hajlékába siettünk, mert keresztény meggyőződésünk, hogy

Isten, a mi szerető Atyánk itt éppúgy hazavár minket, mint egykor szülőhazánk szívünkhöz nőtt szeretett templomában, ahol valamikor megkeresztelkedtünk, esetleg elsőáldozók, bérmálkozók voltuk, és talán még szentségi házasságot is kötöttünk

– mondta a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott püspök. Hozzátette: a mai szentmisével különösen is szeretnénk megéreztetni mindenkivel, hogy a budapesti hívek közösségében minden Krisztus-hívő otthonra találhat, ha akar; bármelyik távoli országból is érkezett közénk, bármilyen nyelven is beszél, most köztünk él, tanul és dolgozik, és együtt építjük közös jövőnket.

Az otthon melegét szeretnénk felkínálni azoknak is, akiket honvágy gyötör, mert családjuk elhagyására kényszerültek, és most a messze idegenben, esetleg éppen a koronavírus-járvány miatt is, magányosan szenvednek: szeretteik, szüleik, gyermekeik, rokonaik után vágyakoznak. A helyi egyházak családi közösségében egy kis hont kínálunk nekik a hontalanságban, jelezni szeretnénk, hogy nincsenek egyedül.

Főegyházmegyénk lehetőséget kínál arra, hogy Jézus Krisztus akarata szerint közösséget találjunk, közösséget Istennel és embertársainkkal. Ebben a közösségben mindenki megőrizheti saját nyelvét, saját kultúráját, saját identitását, hiszen jól tudjuk, hogy Isten „előtt minden nép kedves, amely féli őt, és az igazságot cselekszi”.

Lehetőséget kapunk arra, hogy minden félelem és előítélet nélkül megismerjük, elfogadjuk, befogadjuk és felkaroljuk egymást, azaz felfedezzük minden embertársunkban a jó felebarátot és a jó testvért,

amint ezt Ferenc pápa is sürgeti a mai napra, az elvándorlók és menekültek 106. világnapjára írt üzenetében – emlékeztetett homíliájában Cserháti Ferenc.

Majd leszögezte: az Egyház közössége, amelynek tagjai vagyunk, egyszerre teológiai és szociológiai, lelki és testi, égi és földi valóság.

Teológiai, mert Krisztus Lelkének ajándéka. Szociológiai, mert látható, hús-vér emberek közösségében valósul meg, az emberi közösségek minden gyengeségével, gyarlóságával, korlátjával és nehézségével együtt. Ezért még a legideálisabb keresztény közösségben is gyakran felüti fejét az egymás közti vetélkedés, a hiú dicsőségvágy, amint ezt Szent Pál apostol említi a mai szentleckében. Ismételten felbukkannak benne az emberi tényezők: a gőg, az önzés, a büszkeség, a vetélkedés, a veszekedés. Ismételten felszínre kerül benne a túlságosan is gyarló emberi magatartás, amelyet jól ismerünk, és amely minden időben megnehezíti és gátolja a keresztények, az együtt élő népek, az idegenek és az őslakosok szeretetben való békés együttélését.

A keresztények közössége tehát távolról sem valamiféle „hasonszőrű emberek társasága”, még csak nem is egy baráti kör, egyesület és társulat, amelynek tagjai egy-egy meghatározott személyes vagy szociális érdek, cél érdekében tömörülnek, és így többé-kevésbé jól kijönnek egymással. A Lélek közösségében, a keresztények közösségében, az Egyház közösségében, amelyet Szent Pállal ma koinoniának nevezünk, a legkülönfélébb emberek, a különböző nemzetiségű, beállítottságú, rangú, nemű és korú emberek gyűlnek össze, akik minden különbözőségük ellenére közösséget vállalnak egymással és szolidárisok egymás iránt, mert hisznek Jézus Krisztusban és őrá, az ő isteni tanítására alapozzák életüket.

A keresztények közösségében legtöbbször olyan emberek találkoznak egymással, akik egyébként talán sohasem ismerték volna meg egymást, még kevésbé osztották volna meg egymással gondjaikat, bajaikat, sikereiket és örömeiket, egyszóval: életüket. A keresztények közösségében ők mégis megpróbálnak igazi jó testvéri közösséget megvalósítani, mert hiszik, hogy Isten Jézus Krisztusban már előbb, korábban és minden fenntartás nélkül elfogadta, megajándékozta és szerette őket; azaz közösséget vállalt velük, bármilyen esendők is vagyunk.

Ma Krisztus hitében és szeretetében gyűltünk össze.

Eucharisztikus közösséget alkotunk szeretetben, és tanúságot teszünk krisztusi hitünkről: kifejezzük, hogy minden széthúzó tendencia és nehézség ellenére is összetartozunk és „ugyanazt a lelkületet akarjuk ápolni magunkban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fil 2,5).

Adja Isten, úgy legyen! – zárta szentbeszédét Cserhát Ferenc.

A szentmise végén, még az elbocsátó áldás előtt, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök megköszönte a megjelent híveknek, hogy együtt, egységben tettek tanúságot arról, valóban „egy hajóban evezünk”. Külön köszönetet mondott az esemény főszervezőjének, Papp Tamásnak, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye idegen nyelvű pasztorációja referensének, a hazánkban élő francia nyelvű hívek lelkipásztorának.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír