„Miért csupán az ingem kell, ölts magadra engem fel!” – Beöltözés Esztergomban

Hazai – 2019. november 26., kedd | 16:43

November 24-én, Krisztus Király ünnepén az esztergomi szeminárium másodéves papnövendékei először öltötték magukra a reverendát az esztergomi bazilikában. Koncelebrált szentmisét mutatott be a szeminárium rektora, Kovács Zoltán atya. Az alábbiakban a főcelebráns homíliájának részleteit, illetve Schmotzer Kristóf papnövendék személyes hangvételű beszámolóját közöljük.

Minden másodéves növendék számára nagy pillanat az, amikor végre felöltheti a papok ruháját, a reverendát. Egy külső szemlélő talán csak annyit vesz észre ebből, hogy eddig „normális” ruhákban jártunk, ezt követően pedig hosszú feketében járunk. Ez azonban jóval több ennél. Erről tanúskodik – a visszajelzések alapján – a boldogság az arcunkon és a megilletődöttséggel való küszködés a mise bizonyos pontjain. Valami történt itt, határozottan betöltötte a Szentlélek ezt az ünnepet. Kevésbé hívő testvéreink számára meg lehetett mutatni valamit abból a testvéri és összetartó krisztusi közösségből, ami az Egyházat jelenti.

Azzal, hogy felöltjük a reverendát, látható jelet hordunk magunkon;

a szolgálat ruháját, Krisztus jelét vettük fel magunkra, mely folyamatosan emlékeztet minket hivatásunkra és annak beteljesülésére, amikor majd eljön a papszentelés ideje.

Ahogy Kovács Zoltán atya fogalmazott: a reverendával nem változunk meg egy csapásra, abba lelkileg bele kell nőni. Épp ezért kapjuk meg másodévben, hogy legyen időnk erre. Zoltán atya kiemelte: sokan lehetnek, akikben megfogalmazódhat: „Miért ment el ez a jóképű fiatalember papnak? Olyan kár érte…” Külsőleg talán úgy tűnhet, hogy feladtuk a teljes szabadságunkat, betagozódtunk a rendszerbe, vége mindennek. Ám ennek pont az ellenkezője igaz: hatalmas belső szabadságot kaptunk, amivel kifejeztük, hogy döntöttünk Isten és az ő hívó szava mellett; és ez a belső szabadság az idő múlásával és a reverenda hordásával csak még nagyobb lesz.

Egy biztos: mindig hűséggel és alázattal igyekszünk hordani ezt a ruhát, ami Krisztushoz való tartozásunkat fejezi ki. Kérjük Önöket, hogy imádkozzanak értünk, kispapokért, a szeminárium közösségéért, hogy együtt, új emberként lehessünk Krisztus király katonái – írta összefoglalójában az egyik beöltözött növendék, Schmotzer Kristóf.

A beszámoló címe – „Miért csupán az ingem kell, ölts magadra engem fel!” – Szedő Dénes Keresztút című verséből származik.

*

A királyok hatalmat, felelősséget kapnak, emléküket őrizhetik történelemkönyvek, de e világon egyikük sem él örökké. Van azonban egy olyan királyunk, akinek hatalma nem korlátozódik földi országokra, akinek el nem múló az uralma – hangsúlyozta homíliájában Kovács Zoltán. – Az Ég és Föld királya, Jézus Krisztus nem hatalommániás uralkodó, hanem töviskoronás király. „Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). „Úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál” (Lk 22,27). A szolga látszólag nem szabad ember, alávetett. A király, akiről azt gondoljuk, mindent megtehet, valójában rabja az elvárásoknak, hagyományoknak, emberi tekinteteknek, saját félelmeinek. Sokszor épp a szolga tud igazán szabad lenni; ha jó lélekkel szolgál, szívében szabad.

Lehet szabad szívvel szolgálni? – a főcelebráns az evangéliumban négyszer elhangzó „szabadíts” felszólításra utalva arról beszélt, hogyan képzelte Jézus szabadulását az őt körülvevő tömeg: szálljon le a keresztről, s tegye ezt lehetővé a másik két megfeszítettnek is; az őt káromló lator emberi módon akart szabad lenni: leszállni a keresztről, és futni; a másik lator elfogadta sorsát, másfajta szabadságra szomjazott, ezért neki megnyílt az igazi szabadság: „még ma velem leszel a paradicsomban” – mondta neki Krisztus.

„Aki reverendát húz magára, lehet, hogy sokak szemében eladja a szabadságát (...) De szabadon követni Isten hívását: öröm és szabadság!” – fordult a beöltőzőkhöz a szeminárium rektora. Felhívta a figyelmüket arra, hogy sok mindent jobban meg kell gondolni, mint előtte: hogyan viselkedünk; mit fejez ki rajtunk a szent ruha; boldogok vagyunk-e Krisztus követésében.

Tudatában kell lenni, hogy Krisztust, az Egyházat képviseljük – emelte ki Kovács Zoltán –, ezért nem csak a szenteléssel kapjuk meg a reverendát, hogy legyen időnk, lehetőségünk mindezt megtanulni, jól begyakorolni.

Reverendát öltve nem változunk meg egy csapásra: a reverendába lelkileg is „bele kell nőni” – kísérője lesz belső, lelki utunknak. Nem mindig kényelmes, nem mindig könnyű viselni, mégis belső szabadságot ad.

Egyszer egy neki szánt gúnyos megjegyzésre utalva („Népviseletben jöttél?”) az esztergomi szeminárium rektora a reverenda és a népviselet közti hasonlóságokról szólt: A népviselet sem mindig könnyű ruha, lehet kényelmetlen; felhúzhatjuk a hovatartozás örömével, de kénytelen-kelletlen is. Felöltve vállaljuk, hogy lehetünk csúfolódás tárgya, de kifejezi, hogy kikhez tartozunk, kiknek a hagyománya fontos nekünk, kikkel vagyunk úton. A reverenda másfajta „népviselet”, mi Isten népéért viseljük. Élő jel vagyunk számukra, és élő jel az Istent nem ismerők, keresők számára is. Jele a belső szabadságnak, amit Krisztus ad. Ezzel mutatunk rá, az igazi szabadság forrására.

„Szívből kívánom: ha a mai nap lelkesedése, tüze természetes módon alább is hagy, maradjon meg helyette az izzó parázs – így éljétek át minden egyes alkalommal, amikor a reverendába öltöztök a Krisztushoz és Egyházához való tartozás tiszta derűjét; a nap mint nap megküzdött, áldozatkész hűség örömét; a Krisztusban élő ember hamisítatlan szabadságának boldogságát; és kívánom azt is, hogy járuljon ehhez a látható öltözethez még egy »láthatatlan öltözet« is: Égi Édesanyánk, az Egyház Anyja is terítse rátok palástját. Védelmezze és vezesse további utatokat, és általatok sokak útját a mi örök Királyunkhoz, Krisztushoz!” – mondta a beöltöző szeminaristáknak Kovács Zoltán rektor.

A homíliát követően a szeminárium rektora megáldotta a reverendákat, melyet Alpek Gergely, Dobrányi Benedek, Kopár Péter, Piukovics Dániel, Puskás Levente és Schmotzer Kristóf másod éves papnövendékek öltöttek magukra.

Forrás: Érseki Papnevelő Intézet, Esztergom

Fotó: Hidas Bence

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria