„Mindent alakítsatok áldozattá!” – Szentmise Győrben a Fatimai Szűzanya tiszteletére

Hazai – 2018. május 29., kedd | 9:46

Május 13-án Benkó Attila győri kórházlelkész mutatott be szentmisét a Fatimai Boldogságos Szűz Mária tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szertartáson Bognár István városplébános, püspöki irodaigazgató koncelebrált.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A főcelebráns szentbeszédének középpontjába a reménység és az áldozatvállalás fontosságát helyezte. Szent Pál apostol így fogalmaz az efezusiaknak írt levelében: „Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket” (Ef 1,17–18). Isten kegyelmével tudjuk megélni azt a reménységet, amit Krisztus hozott számunkra. Az értelmünk csak akkor nyugszik meg, amikor rátalál a legvégső biztonságra, az igazi célra.

Az életünk során ugyan szükséges, hogy legyenek útjelzőink, egy-egy időszakot kijelölő kis céljaink, de mindezeket az Úrba vetett hittel, reménységgel, bizalommal kell elérnünk. Az emberi értelem nem tud kapaszkodni másban, mint Istenben. A Biblia tanúsága szerint Isten soha nem hagyja el az embert, az ember az, aki eltávolodik Istentől. Az Istennel való szakítás mélységesen megsebzi az emberi szívet – hangsúlyozta a szónok, majd az Úrhoz való viszonyulás négy típusát állította példaként a jelenlévők elé: elsőként a harcos, kemény ateizmust; másodikként a megjátszott közömbösséget, cinizmust; harmadikként a vasárnapi szentmisék látogatására korlátozódó vallásosságot, negyedikként az életszentségre való törekvést említette. Ez utóbbi megélésére biztatott mindenkit.

A hívő ember Krisztussal személyes egységben van, olyanná akar lenni, mint Jézus. Isten nem azt mondja, hogy legyünk vallásosak, azt kéri, hogy legyünk szentek, miként ő szent. Szent az, aki megéli azt a reménységet, amit Krisztus hozott. A Hiszekegy két sarokpontja: Krisztus „leszállott a mennyből”, és „fölment a mennybe”. Az örök, mindenható, halhatatlan, láthatatlan Isten lejött a Földre, hogy találkozzon velünk. Olyan ember lett, mint mi. Hogy ne mondhassuk: távol van, és nem szeret bennünket. És ebbe belehalt.

Jézus emberként ment fel a mennybe. Krisztus által a Szentháromságban ott van az emberi test. Minden szenvedés, minden megpróbáltatás idején bátran fordulhatunk az Úrhoz. Mária azt kérte tőlünk Fatimában, hogy mindent alakítsunk engesztelő áldozattá az elkövetett bűnökért. Jézus társunk a szenvedésben, és helyet készít számunkra az örök hazában. Úgy járjunk a földi élet útján, hogy oda juthassunk! – buzdította a híveket a győri kórházlelkész.

Szentbeszéde végén egy rövid imádságot mondott el a jelenlévőkkel együtt: „Istenem, hiszek tebenned, imádlak téged, bízom tebenned, és szeretlek téged. Bocsánatért esedezem hozzád mindazokért, akik nem hisznek benned, nem imádnak, nem bíznak benned és nem szeretnek téged. Ámen.”

*

Június 13-án, szerdán déli 12 órai kezdettel Takács András zalaegerszegi kórházlelkész mutat be szentmisét a Fatimai Szűzanya tiszteletére a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A szentmise előtt, 11.30-tól rózsafüzért imádkoznak.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria