„A szolidaritás védőoltás a félelem ellen” – Európai fiatalok találkozója Budapesten

Majdnem egész Európából jöttek fiatalok a találkozóra – nagyon sokan Olaszországból is érkeztek volna, közülük azonban mindannyian lemondták utazásukat a járványveszély miatt, a többiek iránti felelősségérzettől indíttatva.

Szombat délelőtt rövid városnézés után a különleges Duna-parti holokauszt-emlékműnél, a cipőknél kezdődött a találkozó, ahol Fahidi Éva holokauszt-túlélő, a Sant’Egidio közösség régi kedves barátja beszélt a zsidóüldözésről és buzdította a fiatalokat, hogy fogjanak össze egy jobb világért.

„Azért jöttünk össze, hogy azokra gondoljunk, akik 75 évvel ezelőtt, 1944–45 telén álltak itt a Duna partján, hármasával összekötve a csuklójuknál, és tudták, hogy közülük a középsőre fognak lőni hátulról, hogy magával rántsa a két szélsőt is, és a halálukra vártak. Kettőt ismertem meg közülük, akik túlélték a mészárlást: Rácz Éva az egyik, remek úszó volt már 12 évesen, nem sérült meg a lövéstől, kiúszott, és beengedte a kapun a házmester, ahol lakott. A másik ismert tévébemondó volt a ’70–80-as években, és mindig azt az akkor 15-16 éves kislányt kereste, aki középen állt, és azt mondta a hozzákötött két társának: »Srácok, ne várjunk, amíg lőnek, ugorjunk előbb, hátha megússzuk« – és megúszták. Ő meg egész életében ezt a lányt kereste” – kezdte beszédét Fahidi Éva a múlt felelevenítésével. Néhány mondatban összefoglalta, mi is történt Magyarországon az első zsidótörvény bevezetésétől kezdve egészen a haláltáborokig, a tömegmészárlásokig. Megemlékezett azokról, akik a budapesti zsidó házakban várták a háború végét, de akiket a nyilasok kiparancsoltak onnan, és a Dunába lőttek. Megemlékezett azokról is, akik segítséget nyújtottak. „Áldott legyen az emlékük” – tette hozzá.

Mit tehet az egyes ember a maga szerény lehetőségeivel? – vetette fel a kérdést, amire így válaszolt: „Egy ember egyedül nagyon kevés, de ha összefogunk, sokan leszünk, és erősek. Ha sokan összefogunk, és azt tűzzük ki célul, hogy nem akarjuk, hogy félelem, gyűlölet, megkülönböztetés legyen körülöttünk, és így is élünk, talán sikerül elérni – éppen most, amikor világszerte az ellenkezőjét tapasztaljuk –, hogy ne legyen gyűlölet körülöttünk, mert én már tudom, milyen hamar el lehet jutni a Duna-parti öldökléshez. Észrevétlenül bele lehet sodródni. Mindenkinek éberen őrködnie kell, hogy a gyűlölet ne ismétlődhessen meg, mert akkor a világon bárhol újra a folyóba lehet ölni azokat, akiket erre ítélnek a többiek. Ezt segítsetek elkerülni!”

Ezekkel a buzdító szavaival kezdődött a találkozó, majd Marco Impagliazzo, a közösség elnöke Rómából videoközvetítés útján osztotta meg gondolatait a Budapesten összegyűlt európai fiatalokkal. Arra hívta őket, hogy az evangélium és a szegényekkel való barátság alapjain állva vállaljanak felelősséget mindenkiért, a nemzedékükért és az utánuk következő nemzedékekért, hogy azokhoz is eljusson az evangélium, akik még nem ismerik, hogy senki ne legyen kizárva a társadalomból, hanem szegények és gazdagok, idősek és fiatalok egymást gazdagítva, reménnyel tekintsenek a jövőbe. Emlékeztette őket, mennyi mindent kaptak az élettől, milyen gazdag az életük, mégis sokszor panaszkodnak a nehézségek miatt. „Legyetek olyanok, mint az irgalmas szamaritánus, aki odalép a félholt emberhez, és a felebarátja lesz” – buzdította őket, hozzátéve, hogy felebaráttá akkor válik az ember, ha kapcsolatba lép a másikkal, beszélgetésbe kezd vele, a gondját viseli.

Este a belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban az európai fiatalok együtt ünnepelték a szentmisét, amelyet a párizsi közösségben szolgáló pap, Philippe Perraud mutatott be.

Homíliájában úgy fogalmazott, nagyböjt második vasárnapján a színeváltozásról szóló evangéliumi részben Jézus arra hív, hogy kövessük a hegyre. Nem akarja, hogy a tanítványai féljenek. Ezen a hegyen halljuk az Atya hangját, aki kincset akar adni nekünk: a Fiát. A Fiával Isten egy álmot ad nekünk. Álma a szeretet és a gyengédség forradalma. Minden ragyog: Jézus ruhája, keze, arca... A három tanítvány nézi, megrendül, elámul: egy ragyogó, együttérző és irgalmas Isten csodálatos kinyilatkoztatása tűnt fel előttük. Jézus lerombolja a halált, és felragyogtatja az életet és a halhatatlanságot.

Philippe atya hangsúlyozta, hogy „a színeváltozás a Jézussal való találkozás helye, amit megtapasztalunk minden alkalommal, amikor összegyűlünk az imádságban vagy az Eucharisztia körül. Ezek a pillanatok visszatükrözik Isten szeretetének ragyogó erejét, a béke és a gyógyulás ereje van bennük. Színeváltozás a szolgálatunk is, amikor időt töltünk idős barátainkkal, a béke iskolájának gyerekeivel, az utcán élő barátainkkal – ekkor szívünk és arcunk ragyog... A kedvesség, a szeretet minden odaadott gesztusa, szava átváltoztatja városaink arcát. A szolidaritás védőoltás a félelem ellen. Közben pedig »fertőznünk« kell szolidaritással és szeretettel... Jelenlétünk a világ szenvedéseinek közepette a színeváltozás fényét viszi el”.

A színeváltozással új út nyílik meg az egész emberiség számára. Az evangélium minket is arra hív, hogy változzunk el színünkben. Minden látomás közül a legnagyobb meglátni Istent a testvérünkben. A mi színeváltozásunk a megtérés útjával, a mentalitásunk mély megváltozásával van kapcsolatban. „Minden a választásainktól függ. Döntéseink elfedhetik a fényt és szolgává tehetnek. Mi azt választjuk, hogy hidakat építünk, amelyek összekötnek minket egymással.”

Philippe Perraud homíliájában felidéze Laurent Barthélémy történetét, az elefántcsontparti fiúét, akit Párizsban holtra fagyva találtak egy repülőgép csomagterében. A párizsi Sant’Egidio közösség meghívta édesapját, családját Párizsba, hogy együtt emlékezzenek meg a fiúról. Hidat építettek Európa és Afrika között, ott voltak velük a szenvedés idején. Mert meghallották Laurent és családja kiáltását, egyként felálltak, és nemet mondtak a világ némaságára, amit e tragédiával szemben mutatott.

Elmondta azt is, hogy a koronavírus terjedésének idején a közösség nem akarja magukra hagyni azokat az embereket, akik a leggyengébbek, legsebezhetőbbek a betegséggel szemben. Igyekeznek a gyakorlatban segíteni az időseknek, házhoz viszik, amire szükségük van, és levelekkel, videoüzenetekkel is támogatják az intézetben élő idős barátaikat.

„Nem félünk: barátunk, Jézus, aki színében elváltoztatja a szíveket és a világot, velünk marad! Nézzük őt! Ismerjük fel! Hallgassuk meg! Ahhoz, hogy megváltozzon az életünk, őt kell hallgatnunk, nem a saját érveinket és szokásainkat. Legyőzte a halált és felragyogtatta az életet. Ne féljünk, lépjünk ki, és vigyük el az örömhírt a világba!” – zárta homíliáját Philippe Perraud.

*

A rendezvényt a Konrad Adenauer Alapítvány, a Renovabis Alapítvány és a Magyar Kurír támogatta.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír