10 millió forint gyorssegéllyel segíti a Katolikus Karitász a libanoni robbanás károsultjait

Hazai – 2020. augusztus 7., péntek | 7:45

A Katolikus Karitász saját forrásból tízmillió forintos gyorssegéllyel segíti Bejrútban a keddi robbanás károsultjait a Libanoni Karitászon keresztül, amihez összefogás keretében lehet csatlakozni pénzadományokkal.

Augusztus 4-én, kedden Bejrútban egy erős robbanás – az eddigi adatok szerint – több mint százharminc személy halálát okozta, közel ötezren megsérültek, továbbá jelentős anyagi kár érte Libanon fővárosát. A Caritas Lebanon székházát is elérte a robbanás ereje, és az épület is károsodást szenvedett, ennek ellenére a karitászmunkatársak és az önkéntesek teljes erővel vesznek részt a helyi károsultak, sérültek ellátásában. A detonációt követően nem sokkal elindult a helyi segítő munka megszervezése.

A segítők élelmiszerosztással, egészségügyi és pszichoszociális ellátással, ideiglenes szállások kialakításával és az önkéntesek folyamatos bevonásával siettek a bajbajutottak megsegítésére.

A Katolikus Karitász kéri a segélyszervezethez kapcsolódó hálózat és a segíteni szándékozó támogatók felajánlásait, hogy összefogás keretében minél hatékonyabban és gyorsabban tudjanak helyben segítséget nyújtani a károsultaknak.

A segítségnyújtáshoz bankkártyás adományozás formájában a www.karitasz.hu honlapon, illetve átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámon lehet csatlakozni. A pénzadományok felajánlásánál kérik a „libanoni robbanás” megjelölés használatát.

Kérjük, adományaikkal támogassák a károsultak megsegítését!

Forrás: Katolikus Karitász

Fotó: Caritas Lebanon

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria