1010 év kegyelméért adtak hálát Pécsett

Hazai – 2019. augusztus 27., kedd | 10:54

Augusztus 23-án alapításának 1010. évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az ünnepi szentmise kezdetén a 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) missziós keresztjét fogadták a pécsi székesegyházban.

A hálaadó szentmisét Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa mutatta be, Udvardy György kinevezett veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó, Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök, valamint Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, érseki általános helynök koncelebrálásával. A részvevőket Udvardy György köszöntötte, aki kifejtette, külön öröm, hogy ezen az alkalmon a NEK missziós keresztje előtt ünnepelhetik a jubileumi szentmisét.

Michael August Blume magyarul köszöntötte a híveket; a szentmisét is magyar nyelven mutatta be. Elmondta, örömmel tért vissza Pécsre, hogy a hívekkel együtt ünnepeljen. „1010 év kegyelmét ünnepeljük ma, melynek során Isten gondviselő szeretete vezette Pécset, a közösséget, jóban-rosszban, Fiának, Jézus Krisztusnak az útján. A mai ünnep azért is különleges pillanat az egyházmegye életében, mert Udvardy György püspök úr hamarosan a Szentatya megbízásából a Veszprémi Főegyházmegye élére kerül. Boldog vagyok, hogy ma veletek együtt imádkozhatom érte. Milyen szép, ha a testvérek összegyűlhetnek Krisztusban hívő közösségként. Ez a szépség ment meg minket, menti meg a világunkat. Nyissuk meg ismét a szívünket, hogy befogadjuk a gyógyító irgalmat, amit Urunk mindennap adni szeretne nekünk.”

Udvardy György püspök homíliájában az elhangzott szentírási szakaszok tükrében hangsúlyozta: az 1010 év különösen is kiemeli üdvösségünk, méltóságunk lényegét. „Kiemelkedik Isten pásztori gondoskodása, kiemelkedik az a személyes elköteleződés, amit Jézus kért Pétertől – Szeretsz-e engem? –, és kiemelkedik az a méltóság, amire meghívott bennünket. Isten gyeremekeinek a méltósága.” A választott nép életében a pásztor képe pontosan értelmezhető valóság volt. A választott nép mint saját pásztorára tekintett az Úrra. Olyan pásztorra, aki gondoskodik, aki friss vízhez, legelőhöz vezeti, aki törődik a beteggel, az egészségessel, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége, és megvédi az övéit mindattól, ami veszélyt jelent számára; ismeri a betegségeit, a bajt, és pontosan tudja, hogy mi az, ami táplál, mi az, ami erőt ad és éltet – fejtette ki a szónok. „Ez a kép, a pásztor képe számunkra egyértelműen Jézus Krisztusban válik teljessé, aki életét áldozta övéiért a kereszten. Azon a kereszten, amire föltekintünk, és amiről hisszük, hogy az élet fája, az irgalom forrása, a jövő reménye, életünk megújulása. Az a kereszt képes életet adni.”

Ferenc pápa az életszentségről szólva kifejti: Isten mindent kér és mindent ígér. Isten mindent kér… – azt várnánk, hogy úgy fejeződjön be e mondat: és mindent ad. De nem így fejeződik be, hanem úgy, hogy mindent ígér – emelte ki Udvardy György. Hozzátette: ez a minden a szeretet és a hit bizalma Isten felé, aki önmagát adja nekünk. Jézus példát ad erre a szeretetre. Bevonja tanítványait saját küldetésébe, és rájuk bízza a megszentelés művét, a kereszt művét. Szeretetének, követésének nincs más feltétele: vállalni azt a keresztet, ami üdvöt eredményez, ami jövőt tár fel előttünk, de a halálunk fája, hogy az élet fája legyen. Rájuk bízza ezt a nagy titkot, az Atya szeretetét, rájuk bízza küldetését, és létrehozza az Egyházat. A teremtés kezdetén Istentől szándékolt közösség az Egyház. Hogy legyen a népnek tanítása, hogy szentté tudjon válni, hogy biztos legyen abban, hogy az Egyház szentségei szent életre vezetnek, biztos lehessen abban, hogy ha Isten népéhez tartozik, akkor életében az Úr törvénye tud érvényesülni. A megszentelődésben, áldozatvállalásban, kereszthordozásban föltárul az emberi lét méltósága. Választott nép, királyi papság, szent nemzet vagyunk krisztusi méltósággal. Ezt a méltóságot ismerjük fel az Egyházban, és ezt a méltóságot ünnepeljük most, ezen az évfordulón.

„Menjetek el az egész világra – ebből a krisztusi küldetésből jut el hozzánk Isten evangéliuma, Isten örömhíre. Megérint bennünket – így születik meg 1010 évvel ezelőtt a Pécsi Egyházmegye. A pásztori gondoskodásnak, a megszentelődésnek műveként. Milyen jó visszagondolni erre a hosszú történelemre” – fogalmazott a főpásztor. „Testvérek, hála van a szívünkben! Hála az Egyházért, azért, hogy az Egyház tagjai lehetünk. Hála az elődökért, hála van a szívünkben a plébánián, oktatási intézményeinkben, közösségeinkben történő munkáért. És hála van a szívünkben már előre a jövőért. Mert biztos, hogy Isten pásztorként gondoskodik az ő népéről. Megvalljuk ebben az ünnepi alkalomban is, hogy hiszünk a kereszt jövőjében, hiszünk a kereszt erejében, a kereszt bizonyosságában. Különös módon is szeretnénk élni a felkészülés kegyelmeivel, hogy a következő esztendőben nagy örömmel tudjuk ünnepelni a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusban azt a Krisztust, aki élettel ajándékoz meg bennünket.

Hálát adunk az 1010 évben azokért a kapcsolatokért, tevékenységekért, ami a népért, a nép javáért, a közjóért, a kultúráért történt. A közjóban az evangélium ereje, az embernek a jövője, az Istentől szándékolt jövője is megmutatkozik. Jó pásztorként vezet bennünket az Úr. Tőlem is kérdezi, tőlünk is kérdezi ezen a napon: szeretsz-e engem? Az Egyház gyermekeinek méltóságában akar ma megerősíteni” – hangzott el Udvardy György püspök homíliájában.

A főpásztor személyes háláját is kifejezte: „Számomra személy szerint külön öröm, hogy ebben az egyházmegyében megyéspüspökként szolgálhattam. Hálás vagyok a kapcsolatokért, a munkatársakért, paptestvérekért, a kapott javakért. Ezek a javak beépültek lelkembe, és egészen bizonyos, hogy az itt kapott kegyelmek erősítenek majd abban, hogy Szentatyánktól kijelölt új helyemen lelkesen, Krisztus keresztjében bízva tudjam hirdetni az evangéliumot, hogy minden néphez eljusson az Ő jó akarata. Hálásan köszönöm ezt. Az Úr Isten áldása kísérje mindenkinek az életét, munkáját és nagy bizalommal imádkozzunk egymásért.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria