120 éve nevezték ki Székesfehérvár püspökévé Prohászka Ottokárt

Az évforduló alkalmából Prohászka Ottokár egyházkormányzati munkájáról beszélt Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros a néhai főpásztor születése évfordulóján, a hagyományosan megtartott emlékkonferencián. 

Mózessy Gergely előadásában a fehérvári püspök egyházkormányzati munkásságát járta körül, azt hangsúlyozva, hogy Prohászka Ottokár munkássága messze túlmutatott a Székesfehérvári Egyházmegye keretein. „Sírfelirata – mint látjuk, Glattfelder Gyula szavaival – Magyarország apostolának és tanítómesterének nevezi; Wolff Károly politikus »az ország püspökeként« aposztrofálta, ami persze egyházjogi szemmel értelmezhetetlen fogalom.

A történeti irodalom pedig a századvégi katolikus reneszánsz programadóját és vezéralakját, vagy a II. Vatikáni Zsinat eszmei előfutárát vélte meglátni benne. E távlatok miatt helyi munkásságának értékelése elég nehéz feladat”

– kezdte előadását Mózessy Gergely.

Prohászka püspökideáljáról is szót ejtett: „…aki a lelkek atyja, aki apostol, aki izzik az eszme hevétől, és lángol meggyőződésének kiterjesztésétől, aki gyóntat, prédikál, akinek érzéke van a természetfölötti élet, a bűn és erény iránt. Ezen az úton indult el, amikor maga is püspökké lett, minden karriervágy nélkül.”

Az előadásban szó esett püspökségének korabeli értékeléséről, amelyben megjelent a közvélekedés néhány kisarkított állítása, és amelyben negatív vélemények is rekonstruálhatók, miszerint soha nem volt otthon, rossz gazda volt anyagiakban, vagy papjai megválasztásában nem volt jó emberismerő, és magánlevelekkel kormányzott. Mindezekre reflektálva Mózessy Gergely bemutatta Prohászka ügyintézési és iratkezelési metódusait, amelyből kiderült, hogy a püspök nem akart maga körül „aulista uralmat. A postabontást maga végezte, és maga igyekezett megválaszolni a személyes leveleket”. Jellemző vonásként példát is hozott arra, hogy

Prohászka a korholó leveleket iktatatlanul, magánlevélként küldte el, viszont a dicsérő szavak mindig iktatott iratokban találhatók meg.

A püspök törekedett arra is, hogy személyes közelségből ismerje meg az egyházmegyéjét. Püspöksége első három évében csaknem minden plébániára eljutott, s nem is feltétlenül hivatalos, ünnepi keretek között. Ez a helyismereti háttér megdöbbentő alaposságú intézkedésekhez vezette.

Papjai sorsát lelkén viselte. Gondjaikat, nehézségeiket, botlásaikat magával vitte a kápolnába és az oltárra is. Kapcsolata papjaival általában szívélyes volt, de nem bizalmaskodó. A kor jogviszonyai miatt egy-egy plébánia betöltésekor ugyan a kegyuraké volt a döntő szó, de Prohászkának szabad keze volt a kápláni dispozíciók terén. Ha tehette, a fiatal pap képességeinek megfelelő plébániát keresett, ahol nem várta kudarc, de ahol képezhette is magát. 

Prohászka szívesen tanított és gyakran prédikált, de nagyobb hatásfokúnak érezte a több emberhez elérő pásztorleveleket, melyeket örömmel és gyakran fogalmazott. Gyóntatott és rendszeresen látogatta a betegeket – hangzott el az előadásban. Abba is betekintést kapott a hallgatóság, hogy Prohászka Ottokár szokásokhoz nem illeszkedő egyházkormányzata mennyi konfliktust rejtett magában. Nem volt feszültségmentes együttműködése például azokkal a testületekkel, amelyekkel a kormányzat bizonyos terheit meg kellett osztania.

A világiakkal kapcsolatban Prohászkáról megtudhattuk, hogy

olyan Egyházat képzelt el, amelyben a hívek öntudatosak és tevékenyek, nem pusztán „anyakönyvi rovattöltelékek”.

Sürgette, hogy

az Egyház lépjen le a közjog bástyáiról, hogy a nép érezze a szeretetét.

Egyesületi keretekben is törekedett a hívek aktivizálására. 1919-től az egyházközségi szervezetek létesítését látta új lehetőségnek. (...)

Zárszóként a történész elmondta: Prohászka Ottokár csaknem 22 éven át volt Székesfehérvár püspöke. Gyakran forgott országos ügyekben, s a sajtó rendkívül gyakran emlegette hivatalával együtt. Prohászka, a „székesfehérvári püspök” egyfajta reklámhordozójává lett Fehérvárnak életében – de egyébként halálában is, mert műveinek kiadása 1928–29-ben; vagy ennek az emléktemplomnak az építése 1929–33 közt; újratemetése 1938-ban újra és újra a „székesfehérvári püspök” szókapcsolatot állította a nagyközönség elé – már bele sem gondolva abba, hogy az egyházmegye számára milyen kormányzatot jelentett. Az bizonyos, hogy Prohászka egyházkormányzata nem volt mindennapos. Sajátosságai azonban egyéniségéből fakadtak, és önazonosak voltak.

Az előadás után Tóth Tamás címzetes kanonok, esperes-plébános köszöntötte a városból és máshonnan érkező híveket. A szentmise elején a főpásztornak ajándékozott egy darabot abból az egyszerű, majd 100 éves fejfából, amely Prohászka püspök eredeti sírján állt, és amelyből egykori hívei lefaragtak egy-egy darabot, hogy kegyelettel hazavigyék.

„Ha Isten a kereszt által akart hozzánk kapcsolódni, akkor legyen ez a kicsi darab Prohászka keresztjéből püspök úr számára is a kapcsolatnak a fája” – adta át a plébános az ajándékot a főpásztornak.

A város papságával bemutatott szentmisében Spányi Antal püspök Prohászka Ottokárt iránymutató pásztornak, életútját követendő példának nevezte. Akinek Isten szava, Isten eligazító szeretete a Szentíráson keresztül szívéig hatolt. „A Bibliát forgatta, olvasta, tanulta, elmélkedett fölötte, tanította a rábízott kispapságnak és mint püspök a papságnak. Magyarország tanítójaként és apostolaként hirdette mindenkinek az örömhírt szentbeszédeivel, lelkigyakorlataival, írásaival. Például azokkal, amelyeket Elmélkedések az evangéliumról című művében mindannyian olvashatunk.

A főpásztor arról is beszélt, Prohászka tudta, hogy a hívő embernek az imádság emberévé kell válnia. „Látjuk, hogy Krisztusra tekintve világosan megértette a felelősségét minden ember iránt. Hozta magával azt az érzékenységet, amely akkor még csak ébredezett az Egyházban, és kezdte el az Egyház szociális tanítását idehaza is képviselni, hirdetni szentbeszédeiben és írásaiban. Példát mutatott arra, hogy mindenkit föl kell karolni, és mindenkit szeretni és segíteni kell.”

Spányi Antal azzal zárta szavait: Prohászka iránymutató ember, aki tudta, hogy minden ember üdvösségéért felelősek vagyunk, akiket ránk bízott az Úr. „Tanuljunk tőle, és kérjük, imádkozzon értünk, hogy segítségével, égi imádságaitól támogatva képesek legyünk az ő szeretetét ebben a világban megélni, az ő bátorságával hitünkről tanúságot tenni, és mások figyelmét az örök élet igazságai felé irányítani.”

A megemlékezés közös imádsággal és koszorúzással zárult a templomban, az Orbán Antal szobrászművész által készített márvány síremléknél. A főpásztor vezetésével imádkoztak Prohászka Ottokár boldoggá avatásáért és közbenjárásáért a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium, a fehérvári Szent Imre Gimnázium Általános Iskola és Óvoda küldöttei, a Szociális Missziós nővérek, a Prohászka Imaszövetség tagjai, az öreghegyi cserkészcsapat küldöttei, Mészáros Attila alpolgármester és számos Prohászka-tisztelő hívő.

Az ünnepi alkalmon, amely egyúttal a Prohászka Imaszövetség éves találkozója is volt, a tagok átvehették a Szent Gellért Kiadó és Nyomda által megjelentetett Prohászka Napi Kalauz kiadványt.

A teljes beszámolót ITT olvashatják.

Szöveg: Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kovács Kornél

Magyar Kurír