A béke útján segítsük egymást! – Szentmisét tartottak a doni áttörés áldozataiért Budapesten

A szentmisén többek között jelen volt Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) államtitkára, Bozó Tibor vezérőrnagy és a HM számos munkatársa. A szertartás zenei szolgálatát a Veszprémi Légierő Zenekar látta el.

Berta Tibor, a Magyarországi Katonai Ordinariátus püspöke homíliája elején köszöntötte a megjelent tábori lelkészeket, az állami, honvédelmi intézmények, társadalmi és hagyományőrző szervezetek képviselőit.

Hálát adott Istennek azért, hogy „két év után ismét együtt emlékezhetünk meg a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg katonáiról itt a budavári Nagyboldogasszony-templomban, s ebben az engesztelő és megemlékező szentmisében lélekben idehozhatjuk őket, hogy imádkozzunk értük Jézus Krisztus áldozatának hálaadó liturgiájában”.

A püspök emlékeztette a jelenlévőket: „Azokért a katonákért imádkozunk, akik a háború legiszonyatosabb körülményei közt is a gondviselő Isten határtalan jóságában bízva távoztak el a világból és szeretett hazánktól távoli temetőkben várják a föltámadás nagy napját. Azokért a katonákért fohászkodunk, akik 1942-ben és 1943-ban a Don melletti harcokban a hazáért vállalt katonai esküjükhöz híven fel tudták mutatni a helytálló hősiesség magasztos példáját, valamint azokért a katonákért és munkaszolgálatosokért, akiknek ki kellett inniuk a féktelen gonoszság fájdalmasan megalázó keserű méregpoharát.

Ugyanakkor azokért a katonákért is könyörgünk, akik eltűntek, kiknek emlékét sem sírhalom, sem kereszt, sem fejfa nem őrzi, s akikről nem emlékezik meg senki sem. Továbbá azokért imádkozunk, akiket a harcok közben és után a hosszú fogság gyötrelmekkel teli rabságába hurcoltak, valamint azokért a katonákért, akik bár hazatértek, de később kivégezték, bebörtönözték vagy kitelepítették őket, s akiknek az ármányos ideológia miatt hallgatniuk kellett katona- és hadifogolyéletük emberpróbáló éveiről.”

Berta Tibor a múltról szólva elmondta, hogy a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg katonáiról több évtizeden át alig lehetett beszélni, de az egyszerű nép – sok esetben kigúnyolt – gyermekei, „az asszonyok, a feleségek, az édesapák, édesanyák, testvérek, gyermekek, amikor megtudták, hogy férjük, apjuk, gyermekük, testvérük meghalt a Don mellett vagy a hadifogságban, bár szeretteiket eltemetni nem tudták, de elmentek a templomba, és szentmisét mondattak értük”.

A szónok arról is beszélt, hogy az első világháború utáni korszakban „a cselszövő gonoszság erői, a világhódító útra indult zavaros, ármányos ideológiák” nem tudták megfertőzni az egyszerű nép vallásos hitét, nem tudták eltántorítani őseik megörökölt meggyőződésétől és a múlt hagyományainak tiszteletétől. Sokáig egyedül ők tartották fenn a 2. Honvéd Hadsereg katonáinak emlékezetét.

Ma már számos könyvből és visszaemlékezésből ismerjük a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg mindennapjait, a doni csaták eseményeit – folytatta Berta Tibor –, ezekből világosan kiolvasható, hogy a magyar katonák sokasága áldozatkész és bátor lélekkel vette ki a részét a küzdelmekből.

„Voltak ártatlan szenvedők, voltak, akik emberi méltóságukból kivetkőztek, s voltak, akik méltatlanul és kegyetlenül bántak másokkal. Ez utóbbi szélsőséges magatartások megannyiszor eltakarják előlünk azokat a történéseket, amikor a magyar katonák emberek tudtak maradni, amikor a bajbajutott megszűnt ellenségnek lenni és felebaráttá szelídült.”

A püspök külön megemlékezett azokról, akik „önszántukból és a józan ész alapján sohasem mentek volna megtámadni egy másik nemzet fiait, akik közül sokan a legvégsőkig kitartottak, akik másokat életük kockáztatásával megmentettek, akik föl tudták mutatni a katonaerények legkiválóbb megnyilvánulását, a bajtársiasság nemes cselekedeteit”.

Berta Tibor hangsúlyozta: „A megtisztított emlékezet értékes gyümölcse, hogy mind orosz, mind magyar földön mára megújultak és megújulnak a katonák sírjai, melyek üzenete a helytálló katonai szolgálat megbecsülése, amelyhez úgy lehetünk igazán méltók, ha emberek tudunk maradni, hiszen ez az igazi győzelem, a béke diadala a háború fölött” – majd a beszédét azzal folytatta, hogy felidézte Ferenc pápa idei, január elsejei békevilágnapi üzenetének főbb gondolatait.

„A béke minden korban magasból érkező ajándék és a közös igyekezet gyümölcse egyszerre. Lényegében a béke »építészetéről« beszélhetünk, amelyhez a társadalmi élet különböző intézményei hozzájárulnak, és a béke »művészetéről«, amely mindannyiunkat közvetlenül, személyesen érint. Mindannyian együtt dolgozhatunk egy békésebb világ építésén, szívünktől és családi kapcsolatainktól kezdve a társadalomban működő, valamint a környezettel való és a népek és nemzetek közötti kapcsolatokig” – írja üzenetében a pápa.

Ferenc pápa a tartós béke építése érdekében három utat ajánl: a nemzedékek közötti párbeszédet, mint a közös tervek megvalósításának kiindulópontját; az oktatást mint a szabadság, a felelősség és a fejlődés alapkövét; végül pedig a munkát mint az emberi méltóság teljes megvalósulásának eszközét. E három elem nélkül minden béketerv elégtelennek bizonyul – folytatta Berta Tibor.

A generációk közötti párbeszédről szólva a Szentatya gondolatait tolmácsolva a püspök hangsúlyozta: a fiataloknak szükségük van az idősek bölcsességére és tapasztalatára, míg az idősebbeknek a fiatalok támogatására, szeretetére, kreativitására és dinamizmusára. 

„Senkinek sem volna szabad a saját közvetlen érdekeit követve az egész színteret úgy leuralnia, mintha nem létezne sem múlt, sem jövő.” A békeüzenetre utalva rámutatott, hogy az oktatás és a munka a generációk közötti párbeszéd kiváltságos színtere és találkozóhelye. 

Berta Tibor beszéde végén kiemelte: „A béke a remény útja, mert a remény az az erény, amely útra indít minket, ami szárnyakat ad a tovább haladáshoz, még akkor is, ha az akadályok sokszor leküzdhetetlennek tűnnek.”

Az emberi kapcsolatok eltorzulása, a másik fölötti uralkodni vágyás, a hatalommal való visszaélés előbb-utóbb háborúba torkollik, ugyanakkor a béke iránti vágy mélyen bele van vésve az ember lelkébe-szívébe. „A valódi emberi testvériség a közös istengyermekség elvében és hitében gyökerezik, amelyet a párbeszéd és a kölcsönös bizalom által fedezhetünk föl újra.”

A világnak most hiteles, igazi „béketeremtőkre” van szüksége, akik nyitottak a párbeszédre, mert a béke „újra és újra elvégzendő feladat”, egy olyan út, amelyen együtt kell járnunk, ahol a kölcsönös odafigyelésnek köszönhetően a másik emberben felismerhetővé válik a testvér arca – mondta a püspök, majd a szentmisén elhangzott evangéliumot idézve hangsúlyozta a nyolc boldogság igazságát és követelményét, s arról is szólt, hogy „Krisztus személye esetében sem az a lényeges, hogy bizonyos eszméket hirdetett, hanem életének eseménye. A hit által pedig a kereszténységünk nemcsak eszme lesz, hanem maga is esemény”.

Az emberek közül senki sem vállalkozhat arra, hogy itt a földön megteremti a történelem békés végső állapotát, mert ahol beválthatatlan reményeket ébresztenek és ahol utópiát ígérnek, ott szükségszerűen megjelenik az erőszak, a természet rombolása, és ezekkel együtt az ember új rabszolgasága és elpusztítása – tette hozzá a püspök XVI. Benedek pápa gondolatai nyomán, valamint rámutatott: „Isten arra szeretne indítani bennünket, hogy túllépjük szűk emberi látókörünk határait, hogy mindig törekedjünk a Mennyei Atya gyermekeiként az egyetemes testvériséget élni, a béke útján járva, segítve egymást.”

A katonai tiszteletadással bemutatott engesztelő szentmise végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot és a Boldogasszony anyánkat a Veszprémi Légierő Zenekar közreműködésével.

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír