A beteg ember nem probléma, hanem a testvérünk – Átadták a felújított Hársfa-házat Szombathelyen

Hazai – 2020. október 5., hétfő | 13:02

Székely János megyéspüspök október 2-án megáldotta a felújított Hársfa-házat Szombathelyen. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász saját és pályázati forrásból, önkormányzati támogatással valósította meg a beruházást, amelynek köszönhetően jobb körülményeket tudnak biztosítani a pszichiátriai és szenvedélybetegek ott zajló sokoldalú támogatásához.

Egykori kántortanítói lakásból és egyházi iskolai épületből áll az épületegyüttes, amelynek udvarán még a kántor ültetett hársfát, amely még a rendszerváltáskor is ott állt, amikor az egyházmegye, később pedig a karitász megkapta az épületet – ismertette a ház történetét Tuczainé Régvári Marietta egyházmegyei karitászigazgató. Később ezt kivágták, pótolták. Az ingatlanban pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátását végzik, átmeneti otthont is biztosítva számukra.

A Karitász Kríziskamra projektjébe a Hársfa-házat is bekapcsolták, és így nyolcvan megváltozott munkaképességű munkavállalónak tudnak munkát adni.

Pályázati forrásból 38 millió forint támogatást kaptak a fejlesztéshez, amit a városi önkormányzat 9 millió forinttal támogatott, a többit az egyházmegyei karitász fedezte. Összesen 70 millió forint a beruházás értéke, aminek köszönhetően szinte teljesen felújították az épületet.

Az Egyházunknak nagy kincsei Önök – mondta köszöntőjében Székely János megyéspüspök, az intézmény ellátottjaihoz intézve szavait.

Hirdeti a ház, hogy a kereszténység, az Egyház másfajta világot álmodik, mint amit sokan építeni akarnak.

Sokan azt hirdetik, hogy a gazdasági élet alaptörvénye a szabad verseny: győzzön az erősebb. Mindenki a csúcsra tör: egyre több sikerért, élvezetekért. Ám a szabad versenyes világban egyre több a boldogtalanabb ember. Mert nem arra születünk, hogy másokat letiporva küzdjünk magunkért, hanem hogy szeressünk, adjunk, alkossunk.

A Biblia arra a tanít, hogy a világnak olyannak kellene lennie, mint az emberi testnek: ha az egyik tag szenved, akkor a többi tag is. Ha az egyik tag örül, akkor a többi is.

Egy szegény, idős, sérült ember nem probléma a társadalomnak, hanem testvérünk, a családunk tagja.

Ez a ház ezt hirdeti és éli – mondta Székely János, aki megáldotta a felújított épületet.

Az amortizáció tette szükségessé a fejlesztést, ezt már Ráczné Korom Krisztina szakmai vezető mondta a Szombathelyi Egyházmegye hírportáljának, a Martinus.hu-nak. Elsősorban a beázás okozott problémát, emiatt felújították a tetőt. A földszinti folyosót befedték, hőszigetelt üvegezéssel látták el, ezzel javítva a munkakörülményeket és segítve az energiatakarékosságot. Utóbbi célt szolgálta a tetőtéri nyílászárók cseréje és az épület világításának megújítása is.

Az ünnepségen az intézmény lakói adtak rövid műsort.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria