A cselekvő szeretet adventi útján – Eucharisztiaünnep Homrogdon

Hazai – 2019. december 6., péntek | 10:29

Eucharisztiaünnepet tartottak december 2-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település Krisztus Teste és Vére templomában, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében.

A program elején Böjte Csaba ferences szerzetes a szeretet főparancsáról, Isten imádásának és szeretetének fontosságáról, a felebaráti cselekvő szeretetről; önmagunk helyes értékelésének, tiszteletének, megbecsülésének és szeretetének szükségességéről elmélkedett.

Az előadás után a Csaba testvér alapítványa által támogatott kolozsvári egyetemisták énekléssel ajándékozták meg a jelenlévőket. Ezt követően adománygyűjtést tartottak a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. Zenei szolgálattal közreműködött a homrogdi egyházközség gitáros énekkara – számolt be Veress Zoltán plébános.

Az eucharisztiaünnepen koncelebrált szentmisét mutatott be Balog Gyula gyöngyösi plébános. A főcelebráns homíliájában az Egyház szeretetére buzdított; hangsúlyozta az Egyháznak az Eucharisztiával való szoros kapcsolatát. Az eucharisztikus kongresszusra való készület missziós jellegére utalva figyelmeztetett az „Élet kenyeréből” táplálkozó keresztények tanúságtevő küldetésére.

Az Eucharisztia nemcsak tápláló szent kenyér, kegyelmi táplálék, hanem küldetés is, hogy részesülve Krisztus áldozatából az Eucharisztia asztaláról, mi magunk is áldozattá tudjunk válni a világban – emelte ki a szónok.

A szentmise után szentségimádást tartottak, Varga Bertalan halmaji plébános vezetésével. Az ünnepi esemény agapéval zárult.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria