A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye akolitusai találkoztak Nyíregyházán

Hazai – 2018. február 7., szerda | 17:45

Február 3-án tartották a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye akolitusainak éves találkozóját Nyíregyházán. A mintegy nyolcvan szolgálatot teljesítő férfit Palánki Ferenc megyéspüspök köszöntötte, aki ez alkalommal tizenhárom lektort is avatott.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A főpásztor köszöntőjét követően Felföldi László általános helynök ismertette a hatályba lépő új változásokat, majd Törő András püspöki titkár tartott előadást a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészületeiről.

Törő András hangsúlyozta, hogy 2020 szeptemberében megrendezendő világrendezvény a csúcsa lesz annak az előkészületi időszaknak, amelynek mélységétől függ majd, mennyire tudunk részesedni az Eucharisztia ünnepéből. A NEK célja, hogy újra megtöltsük tartalommal azt, ami egyébként is része a hitéletnek, hogy a tanítások, az imádságok, a szentségimádások és a szentmise ne csak az értelmünket, hanem a lelkünket, szívünket is áthassák. A püspöki titkár az eucharisztikus világkongresszusok történetéről is beszélt, különös tekintettel az 1938-as budapesti rendezvényre.


Ezt követően Palánki Ferenc szentmisét mutatott be a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A szertartás keretében a főpásztor tizenhárom lektort avatott, valamint megszentelte az akolitusi jelvényeket.

Amikor Jézus meglátta a nagy tömeget, „megesett rajtuk a szíve”. A Szentírás e mondata a megváltás titkához vezet bennünket – emlékeztetett a főpásztor. – Isten, aki nem hagyta magára a bűnbe esett embert, eljött, mert „megesett rajtunk a szíve”.

Ezért küldte el az ő Fiát, Jézus Krisztust, aki meghirdette Isten országának örömhírét. Amikor Jézus apostolokat választott maga mellé, az örömhír továbbadásával bízta meg őket – emelte ki Palánki Ferenc, és idézte az idei ökumenikus imahét egyik gondolatát, amelyet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke fogalmazott meg a krisztusi tanítványságról: „Nem mindegy, hogy valaki tanítvány-e, vagy csupán diák. A diák, aki például tanulja a matematikát vagy bármilyen más tantárgyat, nem feltétlenül kell hogy szeresse a tanárát. De a tanítvány szívből ragaszkodik a mesteréhez, le akarja utánozni annak életét.”

A homíliát követően a jelöltek előléptek, a megáldott liturgikus ruha fölvétele után egyesével a főpásztor elé járultak, és átvették tőle a Szentírást.

A lektorok avatása után a megyéspüspök az egyházmegye akolitusainak nyakába akasztotta az eucharisztikus színeket ábrázoló érmét mint szolgálatuk megkülönböztető jegyét, majd az egységes jelképre utalva minden felavatott és az Eucharisztia körül szolgálatot teljesítő férfi számára a „mennyei aranyérem” elnyerését kívánta.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kardos György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria