A feltámadás tényét nem lehet titokban tartani – Veres András húsvéthétfői gondolatai

Hazai – 2021. április 6., kedd | 14:19

Veres András megyéspüspök a soproni Szent Mihály-templomban mutatott be szentmisét húsvéthétfőn, Horváth Imre soproni városplébános koncelebrálása mellett. Homíliájában hangsúlyozta, hogy a keresztény embernek kötelessége hirdetnie és megvallania a feltámadott Krisztust.

„Sírod szélén szinte félve, / iszonyattal üldögélve, / ó – mekkora vágy gyötör, / mardos, majdnem összetör: / mily látás a kétkedőnek, / törvény ellen vétkezőnek, / hogy üres a sírgödör” – idézte a főpásztor szentbeszéde kezdetén Dsida Jenő szavait.

Mint mondta, az emberek többsége több mint 2000 éve is valamilyen racionális magyarázatot keresett arra, hogy miért üres a sír: „Ellopták Jézus holttestét – volt a hivatalos vélekedés. Ez a fajta racionalizmus végigvonul az Egyház történelmén, hiszen annyira abszurd, hogy valaki feltámad a halálból. Még a Krisztus-követők is csak lassan-lassan értik meg a történteket, amelyről korábban Jézus saját maga beszélt: »Bontsátok le a templomot, és én harmadnapra fölépítem azt«” (Jn 2,19).

Jézus feltámadásának mélyebb megértése kapcsán az Egyház két képet állít elénk – irányította a hívek figyelmét az üres sír misztériumára Veres András. „Az egyik a sötétség és a világosság szembeállítása: »a világosság a világba jött, de a sötétség nem fogadta be« (Jn 1,5). A sötétség emberei látszólag győztek nagypénteken, azonban Krisztus világosságát, az Életet nem lehet legyőzni – mutatott rá a megyéspüspök.

Az Egyház 2000 éve ezt hirdeti. A templomokban található örökmécsek a feltámadt és köztünk élő Krisztus jelenlétére utalnak. Egy apró kis fény eligazítást tud adni a legsötétebb szobában is. Szent-Gály Kata írja: »A húsvéti gyertya fénye nem nagy, de elég erős ahhoz, hogy teljesen sötét már soha többé ne legyen a földön.«”

A másik kép, amit az Egyház alkalmaz húsvét titkának megértéséhez, az az, hogy az élet győzött a halál felett – fejtette ki a szónok. „Akik tanait gyűlölték, / meg nem ölheték. / Nem rejtette sír magába / Égi szellemét. Mert égből eredt, s nem is volt / Születése sem… / Feltámadt az istenember / Győzedelmesen!” – idézte Reviczky Gyula Feltámadás című verséből.

Az akkori világ zsidó elöljárói minden lehetséges eszközt bevetettek a feltámadás tényének eltussolására: a római katonák megvesztegetésével – fogalmazott. „A katonák elfogadták a pénzt, és úgy tettek, amint kioktatták őket” (Mt 2,8–15).

A feltámadás tényét azonban nem lehet titokban tartani, és ha ezt az üzenetet mi magunk is befogadtuk, és találkoztunk a Feltámadottal, keresztényként kötelességünk hirdetni, tanúságot tenni a feltámadás igazságáról”

– hívta fel a figyelmet a főpásztor.

„Azt kívánom minden testvéremnek, hogy legyen ez a húsvéti ünnep alkalom mindnyájunknak arra, hogy hitbeli kérdéseinket, esetleges kételyeinket eloszlatva, a föltámadt Krisztussal találkozva váljunk az örök élet tüzes lelkű, bátor hirdetőivé” – zárta prédikációját Veres András megyéspüspök.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóiroda

Fotó: Wölfinger Béla

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria