Udvardy György érsekkel ünnepelték az ácsteszéri templom búcsúját

Hazai – 2022. november 18., péntek | 18:29

Udvardy György veszprémi érsek mutatta be a búcsúi szentmisét Komárom-Esztergom megyei Ácsteszéren, a Szent Márton-templomban a szegények világnapján, november 13-án.

Holubák Attila plébános köszöntőjében úgy fogalmazott, Szent Márton püspök élete és példája arra tanít bennünket, hogy lássuk meg az irgalomra szoruló istenarcot az elesettben, a szegényben, hiszen az Úr azonosítja magát minden rászoruló emberrel.

A veszprémi főpásztor a szentmise elején elmondta, örömmel ünnepli együtt az ácsteszéri hívekkel búcsújukat. Hozzátette, a szegények világnapjára is utalva: „Szent Márton példáján akarunk buzdulni, akarunk tőle tanulni. Ma a szegények világnapja is van, nem pusztán megemlékezni akarunk a szegénységben lévőkről, hanem szeretnénk segíteni nekik. Nyilvánvalóan nem egyszerű az a helyzet, amiben most vagyunk, vagy ami előtt állunk, és mégis a szolidaritás és a segítés a kötelességünk, mégpedig Krisztus példájából fakadó kötelességünk. Kívánom, hogy ez a búcsúi ünnep a közösség számára megerősítő legyen.”

Nekünk, akik megismertük, akik megszerettük Jézus Krisztust, megismertük és elfogadtuk az ő tanítását, parancsait, hasonlóvá kell formálódnunk hozzá. Ez nem valamiféle emberi erőfeszítés, nem tőlünk függ elsődlegesen, hanem a készségből fakad. Engedjük, hogy az Úristen az ő parancsai által alakítson, formáljon minket – buzdított a főpásztor a szentbeszédben.

Majd arról szólt, hogy a remény emberei nem pusztán pozitívan gondolkodó, nem a mindig a jóra tekintő emberek, ez már következmény. „A remény emberei azok, akik a körülményekkel együtt, adott esetben a körülmények ellenére Krisztushoz akarnak ragaszkodni. Ha mi jövőt akarunk magunknak, mégpedig emberhez méltó jövőt, akkor ez a bátorság, ez a bizalom, ez a reményhordozás nélkülözhetetlen.”

Tours-i Szent Márton bátorítson bennünket, hogy legyen erőnk, bátorságunk gondoskodni önmagunkról. Nem tudjuk pontosan, milyen jövő áll előttünk, de az egészen biztos, hogy az Úristen benne van a jövőnkben. Ez az, ami kell hogy erősítsen a készségben, a jóért való küzdelemben bennünket – hangzott el a záróáldás előtt.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria