A főpásztorral ünnepelték a templombúcsút Berhidán Szent László király ünnepén – KÉPRIPORT

Hazai – 2021. június 29., kedd | 18:31

Szent László király ünnepének előestéjén, június 26-án Udvardy György veszprémi érsek mutatott be búcsúi szentmisét a berhidai plébániatemplomban. Koncelebrált Felker Zsolt plébániai kormányzó és Megyesi Ferenc érseki szertartó, ösküi plébános.

A főpásztor szentbeszédében hangsúlyozta, ha Isten útján járunk, ha az ő küldetését teljesítjük, akkor bármi nehézség is érjen minket, megtapasztaljuk, hogy Isten mellettünk áll, és segít megvalósítani az ő akaratát, ahogy ezt Szent László király is megtapasztalta életében.

Az ünnepi misén Kontrát Károly miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, Rónayné Słaba Ewa, a lengyel nemzetiségiek parlamenti szószólója, valamint Pergő Margit Cecília, Berhida város polgármestere is részt vett.

A szentmisét követően az érsek megáldotta a templom előtti, Berhida Város Önkormányzata segítségével nemrégiben felújított kőkeresztet, majd a templom melletti Szent László-szobor megáldására is sor került. Itt Rónayné Słaba Ewa mondott köszöntőt.

Végezetül a berhidai néptáncosok vezetésével énekes menet indult a jeles alkalomra elkészült „Együvé tartozás parkjába”, ahol Pergő Margit polgármester asszony mondott ünnepi beszédet, valamint Felker Zsolt plébániai kormányzó mondott köszönetet a támogatóknak.

Az ünnepi program néptáncos műsorral zárult.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Kővári Rudolf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria