A házasságot ünnepelték Veszprémben

Hazai – 2018. február 21., szerda | 12:48

Mintegy ötven házaspár vett részt február 18-án a veszprémi Házasság Ünnepén, amelyet a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája szervezett. A rendezvényen Márfi Gyula érsek mondott köszöntőt.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A Veszprémi Főegyházmegye immár hetedik éve kapcsolódik a házasság hetéhez. Idén az országos rendezvénysorozat hivatalos megnyitója is Veszprémben volt, a veszprémi református egyházközség Újtemplomában.

A veszprémi programsorozat zárórendezvényének, a Házasság Ünnepének a Gizella étterem adott otthont. Elsőként Fodor János családreferens köszöntötte a megjelenteket, majd Márfi Gyula érsek mondott beszédet. A főpásztor idézte Magyarország alkotmányát, mely a keresztény hagyományoknak megfelelően rögzíti, hogy a házasság intézménye a férfi és nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség. „Az ettől az értékrendtől való elhajlások már évezredekkel ezelőtt is léteztek. Egyebek mellett ez okozta Szodoma és Gomorra, valamint részben a Római Birodalom pusztulását is, tehát a mai, modernnek mondott, egy életszakaszig tartó, rövid párkapcsolatok nem új keletűek. A gyermekek szempontjából is a legmegfelelőbb és minden szempontból a leghelyesebb a klasszikus párkapcsolat, vagyis az életen át tartó házasság” – mondta Márfi Gyula.

Ezt követően a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad előadása következett, majd kisorsolták a Rendhagyó Randevúk internetes programsorozat nyereményeit. Az országban már több helyen elvégezhető, Szegedről indult kapcsolatépítő programot második alkalommal szervezték meg Veszprémben. Idén 37 pár fejezte be a játékot, melyhez év közben bárki csatlakozhat a www.rendhagyorandevuk.hu címen. A nyeremények átadását követően a kerek évfordulós házaspárokat köszöntötték, majd Márfi Gyula megáldotta a résztvevőket.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria