A magyarországi Hit és Fény közösség közleménye a Jean Vanier-ról szóló vizsgálat eredményéről

Hazai – 2020. február 24., hétfő | 14:15

Az alábbiakban közzétesszük Csány Endrének, a Jean Vanier által alapított Hit és Fény lelkiségi közösség magyarországi felelősének február 24-én szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét.

Minthogy a Jean Vanier-ról szóló hírek a Nemzetközi Bárka által felkért független vizsgálat eredményeit tükrözik, nincs okunk azokat kétségbe vonni. Döbbenten állunk, elítéljük a vizsgálatban föltárt visszaéléseket, és imádkozunk azokért, akik sebződtek ezek által.

Mi, akik személyesen is ismertük Jeant, olvastuk írásait, hallgattuk előadásait, közösen végeztük vele a lábmosás szertartását, prófétaként, szentként tekintettünk rá. Ezen a képen most folt esett. Ezentúl róla is magától értődően beszélhetünk úgy, mint esendő emberről, mint aki Isten végtelen irgalmára szorul. De mindazonáltal úgy is, mint akit Isten alkalmasnak talált arra – hasonlóan Dávidhoz –, hogy az Ő tervei rajta keresztül valósuljanak meg.

A Bárka is, a Hit és Fény is virul. Rajtunk, gyarló munkatársain keresztül is.

Nem vagyunk hivatottak megítélni közösségünk egyik alapítóját, de mélységesen elítéljük a helytelen cselekedeteket.

Csány Endre,
a Hit és Fény közösség magyarországi felelőse

A Hit és Fény ökumenikus elhivatottságú katolikus lelkiségi mozgalom, amely a családban élő értelmi és halmozottan sérült emberek szolgálatában áll. 1971-ben alapította Lourdes-ban a francia Marie-Hélene Mathieu gyógypedagógus és a kanadai Jean Vanier. Jean Vanier ezt megelőzően 1964-ben a franciaországi Trosly-Breuilben megalapította a Bárka Közösséget (L’Arche) a család nélküli, intézetben élő sérültek számára.

Forrás: Hit és Fény közösség

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria