A kassai vértanúkra emlékeztek Lajosmizsén

Hazai – 2019. szeptember 10., kedd | 13:24

A négyszáz éve mártírhalált szenvedett kassai vértanúkról emlékeztek meg Lajosmizsén szeptember 7-én. A Szent Lajos-templomban Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatott be koncelebrált ünnepi szentmisét, melynek keretében megáldották és ünnepélyesen elhelyezték Muka Gábor pap festő, csávolyi plébános kassai vértanúkat ábrázoló alkotását.

Homíliája elején Bábel Balázs érsek kiemelte: a kassai vértanúk a keresztények közötti vallásháborúk miatt haltak vértanúhalált; áldozatul estek a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és fővezére, Rákóczi György által vezetett hajdúk kegyetlenségének. Megtagadták, hogy áttérjenek Kálvin János hitére s átadják az egyházi kincseket. Inkább meghaltak, mint hogy megtagadták volna hitüket és Krisztus iránti szeretetüket – fogalmazott a szónok.

Feltesszük a kérdést az Úr Jézussal együtt, ha eljön az ember fia, talál-e hitet a földön. Oly sok szó esik arról, hogy keresztény értékeket kell őriznünk. Hit és meggyőződés nélkül nem lehet keresztény értékeket megtartó Magyarországot építeni – fejtette ki a főpásztor. „Hiszem Uram, segíts hitetlenségemen”: ez volna az első sokak számára, amikor hitküzdelmei vannak, hogy kérje Istent, adja meg, hogy hinni tudjon és meggyőződésévé váljék a hit. Kérni kell az Urat, hogy segítsen hitetlenségünkön, hiszen vannak körülöttünk kétkedők, de olykor mi magunk is kételkedünk. XVI. Benedek emeritus pápa szerint a hit és hitetlenség határa nem kontinensnyi távolságban van, hanem olykor a mi szívünkben. Az apostolok is – akik látták Jézus csodatetteit, s egyre erősödött bennük a meggyőződés, hogy ő a Messiás – azt kérték: „Növeld bennünk a hitet!” Növelje bennünk a hitet, hogy elérjünk a személyes istenhitig.

Az Egyházhoz való tartozás tanúságtételt kíván. „Aki megvall engem az emberek előtt, azt megvallom én is mennyei atyám előtt” – mondja Jézus. Számot kell adnunk hitünkről. Tehát amikor megkérdeznek bennünket fontos kérdésekben, úgy szóljunk, hogy Jézus Krisztus tanításának is megfeleljen. A kassai vértanúk mindvégig hűségesek voltak – hangsúlyozta a kalocsa-kecskeméti érsek.

A kassai vértanúkat 1905-ben Szent X. Piusz boldoggá, 1995-ben Szent II. János Pál pápa szentté avatta Kassán – emlékeztetett homíliájában Bábel Balázs érsek. – A katolikus hit védelmezői voltak. „Kérjük segítségüket, közbenjárásukat magunkért, családjainkért, hogy a hitet megtartsuk. (...) Ha az ember a hitet megtartja, akkor nincs veszve semmi. A hit az, ami összeköt bennünket Istennel, a másvilággal és az örök élettel. Hitünk megtartásáért, annak növekedésért, annak erejéért, hogy azt meg is tudjuk vallani, és állhatatosan maradjunk benne, kérjük a három kassai vértanú közbenjárását.”

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Drabant Tibor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria