A Katolikus Tábori Püspökség is készül a NEK-re

Hazai – 2020. február 7., péntek | 15:45

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezésébe az összes magyar egyházmegye, így a Katonai Ordinariátus is bekapcsolódott. A Katolikus Tábori Püspökség feladatairól, illetve a katonák és családtagjaik programokon való részvételéről Berta Tibor ezredes, a püspökség általános helynöke számolt be.

Bár a Katolikus Tábori Püspökség a legkisebb és nem területhez kötődő egyházmegye, több program megszervezésében is részt vesznek, illetve a katonák a kongresszus számos eseményén – például a nyitó és a záró szentmisén, valamint a Kossuth tértől a Hősök teréig tartó gyertyás körmeneten – ott lesznek majd.

A Puskás Arénában megrendezendő nyitó szentmisén bárki számára lehetőség van elsőáldozásra. Így természetesen a katonák, a katonaszülők gyermekeinek, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékeinek jelentkezését is várjuk. Ők a kongresszus titkárságától megkapták azt az engedményt, hogy nem a mindenki más által viselt fehér ruhában, hanem a rendszeresített egyenruhájukban vagy formaruhájukban vehetnek részt az elsőáldozási szentmisén – mondta el Berta Tibor.

Az általános helynök arról is beszélt, hogy a szeptember 19-i, Kossuth téri szentmisén ott lesznek a történelmi zászlók, emellett pedig három katonazenekar végzi a liturgia zenei szolgálatát és kíséri majd az egyházi énekeket. A történelmi zászlók és a zenekarok részt vesznek a Kossuth térről induló és a Hősök terére tartó gyertyás körmeneten is.

„A Katolikus Tábori Püspökség idén erre a napra, azaz szeptember 19-re szervezi a Nemzeti Katonai Zarándoklatot; becsatlakozunk a Kossuth téri szentmisébe, valamint a gyertyás körmenetbe.” Berta Tibor hozzátette: természetesen a szeptember 20-án, a Hősök terén rendezendő zárómisén is ott lesznek a katonák.

A Magyar Honvédség számos logisztikai feladatot is ellát majd a kongresszus ideje alatt. Mindezt megelőzően pedig a katonák a tervek szerint segítik a hivatalos megnyitó napja előtti rendezvényt, melynek során szeretetvendégségre hívják a Katolikus Karitász által kiválasztottakat Budapesten, a II. János Pál pápa téren.

A Katolikus Tábori Püspökség már több mint egy éve készül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ennek jegyében rendeztük meg a tavalyi Nemzeti Katonai Zarándoklatot Máriaremetén, vagy a hagyományos versmondó versenyünket is, melyen kifejezetten az utolsó vacsorához, az Oltáriszentséghez kapcsolódó költeményeket szavaltak a részt vevő gyerekek. Természetesen az elkövetkező időszak rendezvényei is mind-mind a szeptemberi program fényében zajlanak majd – hangsúlyozta az általános helynök. – Ezek közül kiemelném, hogy minden hónap utolsó péntekjén eucharisztikus áhítatot tartunk a Honvédelmi Minisztériumban. Emellett április 25-én katonai zarándoklatot szervezünk Pannonhalmára, amellyel ugyancsak a kongresszusra való felkészülést szeretnénk segíteni a katonák körében.

A „püspökség hagyományos rendezvényein”, például a családerősítő hétvégén is előtérbe kerül majd a szeptemberi kongresszus, illetve az azon való részvétel lehetősége. Sőt, a május 14. és 17. között, a franciaországi Lourdes-ban megrendezendő Nemzetközi Katonai Zarándoklaton is felhívják majd a figyelmet a budapesti eucharisztikus kongresszusra.

A lourdes-i zarándoklatot előkészítő konferencia – a francia tábori püspök egyetértésével – hozzájárult ahhoz, hogy a budapesti kongresszus jelképét, az Ozsvári Csaba ötvösművész által készített missziós keresztet elvigyük Franciaországba. A magyar és a Magyarországhoz kötődő szentek ereklyéit tartalmazó keresztet a X. Szent Piusz földalatti bazilikában állítjuk majd fel a zarándoklat ideje alatt – mondta Berta Tibor ezredes.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részletes programja a rendezvény honlapján található meg. A programokra ugyanitt, illetve a Katolikus Tábori Püspökség weboldalán lehet jelentkezni.

Forrás: Iec2020.hu

Fotó: Honvédelem.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria