A Kép elpusztíthatatlan – Kocsis Fülöp közös imára hívta a görögkatolikusokat a gödöllői közösségért

Ezen az estén együtt imádkozunk gödöllői testvéreinkkel, gödöllői testvéreinkért. Az az indítvány fogalmazódott meg ugyanis, hogy együttérzésünk kifejezéséül, mintegy megerősítésül többen összeülünk, és ott, együtt, az ő gyönyörű templomukban imádkozzuk el nagyböjt ötödik vasárnapjának esti vecsernyéjét. Talán még sosem fájt ennyire, hogy nem gyűlhetünk össze az ország több pontjáról. Milyen szép lett volna! De ebben most a járvány megakadályoz bennünket. Abban azonban nem akadályoz meg, hogy lélekben együtt legyünk, és sok helyen az országban, a görögkatolikus metropóliánkban közösen imádkozzuk értük.

A templom súlyos támadást szenvedett, de a hívek, az ő közösségük és a mi görögkatolikus egyházunk is. Egy meggondolatlan ember tette ez csupán, mégis a támadás egyházunk ellen, képeink ellen, közösségünk ellen nagyobb sebet ütött, mint gondolta. Minden bizonnyal anyagi kárt akart okozni, és nem számolt a lelki kárral. Arra minden bizonnyal nincsen érzékenysége. Érdekes dolog, hogy az eset másnapján Budapesten egy másik nagyon furcsa, groteszk dolog is történt. Valaki vagy valakik egy katolikus templom harangját próbálták elnémítani. Pedig hát a harangokat nem lehet elnémítani.

Miként az Isten szava nem némítható el, ugyanúgy a képek üzenetét sem lehet elhallgattatni.

Nemcsak azért, mert Istennek hála a gödöllői templom elleni támadás gyakorlatilag meghiúsult – János atya a fiaival még időben érkezett –, hanem mert a Kép elpusztíthatatlan.

Krisztus lehozta a Földre az Isten képét, és azért merjük ábrázolni az ikonon Jézust, az Istenszülőt, a szenteket, mert ezzel fejezzük ki hálánkat, hogy ábrázolhatóvá tette magát. És pontosan ez a kép, amelyet Krisztus megrajzolt nekünk, az ikon segít abban, hogy saját emberségünket is megtaláljuk. Mert Krisztus közénk érkezve megmutatta, hogy milyen a tökéletes ember.

Nem a bűntelen, a jámbor, a jóságos ember tökéletes, hanem az, aki Istennel egyesült. Mikor a Krisztus-képre nézünk, akkor ebben a vigasztaló tudatban erősödünk meg, hogy az ember egyesülhet Istennel, hogy Krisztus-formájúvá válhat, egyre inkább hasonlíthat Krisztusra. Ez a lehetőség Krisztus óta elvehetetlen az embertől.

Ha valami rendkívüli, drámai tragédia folytán az összes templomunkat fölégetnék, ez a kép akkor is megmaradna. Hadd mondjam ki: legyőzhetetlenek vagyunk Krisztusban. A templomajtót könnyen be lehet törni, az a rombolásnak nem tud ellenállni. Az Isten ereje azonban bennünk elpusztíthatatlan.

Pontosan ezt erősíti meg a mostani szomorú eset. Istennek hála olyan nagyon nagy kár nem történt, megmaradt a templom, megmaradtak a szép festmények. Ez is késztessen minket arra, hogy ráébredjünk az elpusztíthatatlanságra. Mert nem a szerencse dolga, hogy sikerült hamar elfojtani a lángokat, hanem ez az isteni erő, amelyet megkaptunk. Amellyel élhetünk, amellyel élnünk kell. Megköszönjük még a ránk támadónak is, hogy buta, szörnyű tette ráébreszthet bennünket erre.

Imádságunkban, ebben az összefogásban közösen éljük meg, közösen hordozzuk legyőzhetetlenségünket. Igen, elpusztíthatatlanok vagyunk, mert Krisztus él bennünk.

Fedezzük föl és örvendező szívvel adjunk hálát az Istennek ezért a legyőzhetetlen erőért. És adjunk hálát azért is, hogy sok ikonunk van, amelyeket szemlélhetünk, amelyek mindegyike ezt erősíti bennünk.

Krisztus leszállt a Földre, egyesült velünk, itt van velünk végérvényesen. Imádkozzunk azokért, akik ezt nem értik. S azokért is, akiket felbőszít a legyőzhetetlen erőnk, akik támadást, támadásokat intéznek a keresztények ellen. Dühösek ránk, mert mi Krisztushoz tartozunk. Hiszen éppen ő bátorított minket előre: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben” (Mt 5,1–12). Mi a templomainkban már a mennyben érezzük magunkat. Különösen ebben a szép gödöllői templomban. Talán éppen ezért akarták elvenni tőlünk. Hála Istennek, még ha teljesen elpusztították volna is a templomunkat, a Krisztustól kapott boldogságot elvenni tőlünk lehetetlen.

Legyünk tehát boldogok, de nem a támadás miatt, hanem azért, mert tudatosulhat bennünk a szent isteni ajándék, amellyel élhetünk. Közös imádságunk is erősítsen meg bennünket abban, hogy élni is akarunk ezzel az isteni erővel! Ámen.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Domokos Éva

Magyar Kurír