A kereszténységről és az Európa-projektről a Ratzinger-alapítvány és a Pázmány közös konferenciáján

Az október 9-i délelőtti második ülésszak moderátora Görföl Tibor teológus, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola oktatója volt.

Hans Joas, a világ egyik vezető szociológusa már többször járt hazánkban. A berlini Humboldt Egyetem vallásszociológia-professzora személyes vallomással kezdte a szekció első előadását: elmondta, hogy nagyra tartotta a közelmúltban elhunyt Heller Ágnes filozófust, akinek az 1970-es évek elején a nyugat-berlini egyetemen megtartott, Karl Marxról szóló előadása rendkívüli módon megragadta. Hans Joas magyarországi egyetemeken tartott előadásokat az 1980–90-es években, és az utóbbi esztendőkben is, A hit választása című könyve Görföl Tibor fordításában jelent meg.

Előadásában az európai értékek és a kereszténység (ezen belül a keresztény történelem) kapcsolatáról beszélt a professzor. Elmondta, hogy napjainkban politikai értelemben hazátlanok a katolikusok, mert nem tartoznak sem a liberális individualisták, sem a jobboldali populisták csoportjához. Németországban sajátos a helyzet, ott a jobboldali populizmust tekintik a rossznak, s ennek oka, hogy 1945 (a nácizmus bukása) után megjelent a nemzeti identitás negatív megítélése, sok mai német meg akar szabadulni a német identitásától.

Az előadó három szempontot emelt ki, segítve az európai értékek terén a tájékozódást. Egyrészt hangsúlyozta a kereszténység perszonalizmusát, személyességét, másrészt a morális univerzalizmusát, amely azonban más vallásokra (a buddhizmusra, a konfucianizmusra és gyökerében az iszlámra) is jellemző, illetve a sztoicizmus is ezt képviseli. A kereszténységen belül a katolikus és a kálvinista felfogás egyetemesebb, mint az ortodox és a lutheránus, tette hozzá.

A világban a morális univerzalizmus különféle megjelenítéseinek együttélése tapasztalható (Karl Jaspers filozófus 1945 utáni munkásságában jelenik meg ez a gondolat), és a kereszténység részéről ez üdvözlendő.

Hans Joas felhívta a figyelmet a történelemben megjelenő értékinnováció jelenségére is, amely az önrealizáció (Charles Taylor amerikai filozófus által bevezetett fogalom) folyamán valósul meg. Így realizálódtak például 1700 év elteltével az emberi jogok, amelyek már az evangéliumokban is benne foglaltattak.

Mai jelenség, hogy a bioetika világában a keresztények elkezdtek úgy gondolni az életre mint ajándékra, és ez az „innováció” meghatározó a morális döntéseket tekintve.

Az előadó arra is rámutatott, hogy az értékorientáció során fel kell figyelnünk arra, hogy a kereszténység nem gyakorolt elég széles körű kritikát a gyarmatosítással, a kolonializmussal szemben, és óvott attól, hogy új ellenségképeket gyártsunk.

Napjaink Európájáról szólva Hans Joas kiemelte, hogy a migráció és a védelmi politika problémája komplex erkölcsi kérdéseket vet fel. A keresztényeknek morális univerzalistáknak kell maradniuk, de tekintetbe kell venni azt is, hogy az emberek kapcsolati hálókban élnek (a személyt a közösségi kapcsolatok határozzák meg, szemben az individualizmus egyénközpontú szemléletével). A minden ember iránti kötelezettséget és az emberi közösség iránti kötelességet össze kell kapcsolni. Az előadó Martin Luther Kinget idézte: együtt kell élnünk az erőszakot elkövetőkkel, de ne mások kárára tegyük ezt.

A német szociológus hozzátette, nincs matematikai képlet e kettősség egyidejű megvalósítására, meg kell találni a helyes egyensúlyt.

A közös európai védelmi politikáról szólva Hans Joas rámutatott: ahogy a közös valuta jó szándékú bevezetése után azt tapasztaljuk, hogy általa mégiscsak csorbát szenved az integráció, úgy a közös védelmi politika intézményi döntéseinek szintjén még nagyobb a veszély lehetősége. „Gondoljunk arra, hogy az Európai Unió önmeghatározása szerint egy »békeprojekt«” – hívta fel a figyelmet korunk egyik vezető társadalomtudósa.

Maciej Hułas, a lublini II. János Pál Katolikus Egyetem Szociológiai Karának docense az úgynevezett életrajzi patriotizmus fogalmáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy korunkban a patriotizmus új definíciójára van szükség. A hagyományos patriotizmus eleme, hogy az ember büszke a hazájára, fontos számára az egymáshoz tartozás érzése és a prosperáló nemzeti gazdaság. Napjainkban ez utóbbi jelentősen függ a globális gazdaságtól, a piac követelményeitől, amely olvasztótégelyként elmossa a patriotizmus szellemét.

A hazafiság olyan, mint a szerelem – folytatta az előadó – elfogult, és önmegtagadó módon akár életét is adná a másikért, az esetünkben a hazáért. A hazafiság mindemellett tendenciózus, tartós. Ugyanakkor viszonzatlan szerelem ez olyasvalami iránt, ami nem létező, nincs biológiai megalapozottsága. Hasonlít a vallásra, a psziché legérzékenyebb területét érinti, képes a legnagyobb áldozatot meghozni, meghalni (az országért). Mint ilyen, a hazafiság a vallásosság helyébe lép a posztmetafizikai korban.

Ma már – a személytelen gyilkológépek korában – idealizmusnak számít Horatius gondolata: „édes és helyénvaló, ha valaki az országért hal meg”. Maciej Hułas leszögezte: „Tisztelem a hősöket, akik életüket adták a hazájukért, ugyanakkor nem feledhetjük, hogy az élet a legnagyobb érték.”

Az elmúlt sok évtized vérengzéseit látva hibás gondolat az emberektől elvárni a legnagyobb áldozatot országukért. Korunk gazdaságára a tőkeáramlás révén az államok gyarmatosítása a jellemző, a nemzethez való tartozás helyébe lép a szakmai tudás elefántcsonttornya. Az állampolgárság nem etnikai, hanem humán tőke alapúvá vált (a nyelvtudás, a szakmai kompetencia a főbb szempont). Tehát a patriotizmus újfajta megtestesülésére van szükség, egyetemes értékek felé kell fordulnunk – mondta a lengyel professzor. – Fontos kérdés, hogy ki-ki miként találhatja meg a maga pátriáját a többnyelvű dzsungelben. Ami megmarad, az az önéletrajz, az egyén életének története, belső pátriája, amelybe nemcsak egy arctalan tömeg tartozik bele (mint a hagyományos patriotizmus esetében), hanem a számára fontos emberek, akik segítették érzelmi kötődésének kialakítását. Az életrajzi patriotizmus egyetemes értékek felé irányul: a jóság, a megértés felé, és összekapcsolja a múltat a jelennel és a jövővel.

A délelőtti ülésszak második részében korunk egyik legnevesebb közgazdaságtan-tudósa, Stefano Zamagni, a Bolognai Egyetem professzora, a Pápai Társadalomtudományi Akadémia elnöke adott elő. „Identitástérnek” nevezte Európa valódi lelkületét, ahol az önazonosság és az egységesség is megvalósul. Három tényezőjét nevezte meg ennek e térnek: személyesség, demokrácia és testvériség.

Ezeket a szavakat a globalizáció és ezzel együtt a negyedik ipari forradalom, azaz az utóbbi negyven év tükrében új kontextusban kell értelmezni – mondta Zamagni professzor. – Ezeknek az évtizedeknek a terméke, hogy a személy fogalmát lecseréltük az egyén, az individuum fogalmára. Ez nagy károkat okozott például a bioetikában (vegyük például az abortuszlegalizációt késői magzati időszakban is). Figyelemre méltó, hogy a kínai nyelv nem ismeri a személy fogalmát, de az individuumét igen, ezért például a kínai gondolkodók nem fejlesztettek ki metafizikát, amivel magáról a létezésről lehet szólni.

A közbeszédben is bekövetkezett a már említett változás, az egyén (individuum) már nem kapcsolódik a másikhoz, elszigetelt identitás, míg a személy (persona) eredendő (ontológiai) kapcsolatban van a többiekkel. A szociológiában az úgynevezett második szekularizáció alapmondata: úgy kell magunkat tekintenünk, mintha közösség nem létezne (az első szekularizációs megállapítás Istenre vonatkozott). Mindezzel szemben az Egyház társadalmi tanításának, szociális doktrínájának középpontjában a személy áll – mutatott rá a közgazdász-professzor.

A demokrácia szó eredetét magyarázva az előadó hangsúlyozta: az „adjuk az erőt (kratosz) a népnek (demosz)” eredeti, Arisztotelész által kifejtett értelme napjainkban mintha a szabad választások tényében valósulna meg, holott a választás csupán eszköze a demokratikus rendszernek.

Nem elég a negatív jog (jogában áll valakinek valamit tenni), pozitív jogra van szükség, ami képessé is tesz valakit arra, hogy elérje a célt.  „Nem elég azt mondani, hogy valakinek jogában áll enni, hanem garantálni is kell, hogy ezt a jogát gyakorolhassa. Az úgynevezett neoliberalizmus csak a negatív jogot garantálja” – hívta fel a figyelmet az előadó.

Éppígy nem elegendő a szolidaritás racionalista gyökerű fogalma, azt fel kell váltania a testvériség fogalmának (ami magában foglalja a szolidaritást is). A szolidaritás gyakorolható anonim módon is, a testvériség személyközi kapcsolat. Stefano Zamagni Szent Ferenc példáját hozta, aki megtérése előtt is osztott élelmet a szegényeknek (szolidaritás), de megtérése után odalépett és megölelte a leprást, úgy segített neki, hogy vele volt (testvériség). „Az egyre gazdagodó országok egyre szegényebbek a kapcsolati javakban” – tette hozzá az előadó, majd kijelentette: ha igazi demokráciát akarunk, szeretnünk kell egymást.

A professzor kifejtette, hogy a jövővel kapcsolatban optimista, Európa új reneszánszáról beszélt, hiszen mint mondta, Európa sok, még eldugott, felszínre nem került értékkel rendelkezik.

Felszólalt az elmúlt negyven évben kibontakozó Amerika-utánzás ellen, ami megszilárdított egyfajta kisebbrendűségi komplexust az EU-ban. „Majmoljuk a profitmaximalizálást, holott nemrég 181 amerikai vállalatvezető deklarálta, hogy ez a szemlélet hibás, mert egyáltalán nem növeli a társadalmi értéket, ezért más gazdasági utat keresnek” – mondta Stefano Zamagni.

Megemlítette azt is, hogy Kaliforniában a szingularitás egyetemén a tudósok már egy transzhumanista felfogásban gondolkodnak, amely szerint túl kell lépni a humán létezés korlátain, egyre kevésbé van szükség az emberre a munkaerőpiacon, egyszerűen „lejárt lemez”. A vallások pedig el fognak tűnni, érdektelené válnak.

Mindezzel szemben áll a neohumanista iskola, és kívánatos, egyúttal az EU felelőssége is, hogy beszálljon a transzhumanisták elleni vitába, annak ellenére, hogy az említett kaliforniai tudósok dominálni látszanak a gondolkodási trendben.

Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának dékánja spirituális szempontokra helyezte a hangsúlyt az előadásában. A keresztény kötelességről beszélt, amely az evangélium hirdetésére és a tanúságtételre vonatkozik.

Azok az értékek, amelyekről pozitíve beszélünk, és követelményként jelennek meg, kétezer évvel ezelőtt már az ősegyházban megvoltak. Az ősegyház tagjai az erő, a szeretet és az igazság lelkét kapták, nem a félelemét. Mindez ma is rendelkezésünkre áll, Ferenc pápa is bátorságra buzdít – emlékeztetett Kránitz Mihály. Hozzátette, az Egyháznak ki kell nyílnia a társadalom felé, a szegények felé és az ökumené felé. A II. vatikáni zsinat már megszüntette az Egyház bezárkózását, ugyanakkor észre kell vennünk, hogy új korba léptünk, egyre merészebb tanúságtételre van szükség. 2010-ben XVI. Benedek pápa létrehozta az Új Evangelizáció Tanácsát, Ferenc pápa pedig az Evangelii gaudiumban az örömben jelölte meg a keresztény hívő fontos jellemzőjét.

A katolicitás már létezik, egyúttal haladunk is felé, horizontálisan és vertikálisan is, hogy valóban egyek legyünk – mondta az előadó. – Nem adhatjuk fel az örömhír hirdetését, de más módon kell tegyük azt. Töredezett kapcsolatainkban, a „sodródó esetlegességben” (Erdő Péter bíboros, prímás szavai) megnő a katolikusok felelőssége, fontossá válik az Egyház társadalmi tanítása, és különösképpen a művészetek terén is meg kell jelennie a keresztény szellemiségnek.

Ezen a ponton előadásában Kránitz Mihály megemlítette Rofusz Ferenc filmrendező animációs filmjét, amely a kereszténységről szól, és ami az argentin keresztény filmfesztiválon első helyezett lett.

A hit bemutatásának korszerű útja a párbeszéd – folytatta az előadó –, ami nem felszínes csevegés, beszélgetés csupán. Jártasságot kell szereznünk az emberekkel való kapcsolatteremtésben, párbeszédet kell kezdeményezni Európával, és a szeretetnek kell jellemeznie ezt a párbeszédet.

A PPKE HTK dékánja Ferenc pápa nyomán hangsúlyozta: Európa nem eshet szét, nem veszíthetjük el ezt a kulturális egységet és örökséget, de Európa fellendítése keresztény értékek nélkül nem fog menni!

* * *

A szekció kezdetén felolvasták Michael August Blume apostoli nuncius levelét, amelyet a konferencia résztvevőihez intézett, és amelyben a Szentlélek vezetését kérte az együttgondolkodáshoz. A nap során a Benyus család többek közt Händel, Mozart és Schubert műveiből adott elő rövidebb darabokat. A konferenciateremben kiemelt helyet kapott a Katolikus Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, amely a Pécsen megtartott Katolikus Társadalmi Napokról érkezett ide. A „vándorkönyvet” az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága helyezi el a témához kapcsolódó rendezvényeken.

A második ülésszakot az előadók párbeszéde zárta. A délutáni, harmadik ülésszak témája a konkrét jövőbeli kilátások, javaslatok voltak az Egyház társadalmi tanítása alapján. Előadást tartott Baritz Laura OP, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa, a Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban (KETEG) szakfelelőse. Kerekasztal-beszélgetést folytatott Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse; Marek Blaza SJ, a lembergi Ukrajnai Katolikus Egyetem vendégprofesszora; Ladislav Csontos SJ (Teológiai Kar, Pozsony, Szlovákia) és Pavel Ambros SJ (Szent Cirill és Metód Teológiai Kar, Olmütz, Csehország). A nap végén összefoglaló előadást tartott Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír