A legnagyobb ellenségünk a közöny – A nuncius tartott előadást a pedagógusok lelkinapján Jánoshalmán

A nuncius a napi olvasmányokról tartotta elmélkedését. A felolvasott részben Szent Pál apostol arra hívott, hogy Ábrahámról gondolkodjunk, aki a hit atyja. Mind Ábrahám leszármazottjai vagyunk, mert az ő példáján erősödik hitünk. Azt tesszük, amit Ábrahám tett: Isten kezébe helyezzük életünket. A hit Isten nagy családjába kapcsol bennünket. Ez a hit örök életet ígér nekünk Mária és az összes szent társaságában, annak jelenlétében, aki teljesíti minden vágyunkat.

Amikor Máriához fordulunk, gyakran nevezzük őt kegyelemmel teljesnek. Isten szeretete vezette őt a nehézségek között is, és így tesz velünk is. Isten szeretete a félelmet bátorsággá változtatja, és erőt ad ott, ahova a kötelesség szólít minket. Október hónapot a rózsafüzérnek szenteljük. Próbáljuk meg a rózsafüzér imája közben észrevenni, hogy Isten mire hív bennünket – buzdított Michael August Blume.

A szentmise végén a térség országgyűlési képviselője, Bányai Gábor tett tanúságot nehéz tapasztalatairól, melyeket a koronavírus okozta betegség közben élt át, hiszen több hónapig volt lélegeztetőgépen, mielőtt felépült volna a Covidból. Szólt hitéről, és hívta a jelenlévőket is a hit útjára.

A továbbképzés témáját a következő napon kezdődő szinodális folyamat adta. A szentmise után Bábel Balázs érsek erről beszélt általánosságban, majd a nuncius előadása következett, melynek kezdetén szintén a szinódus értelméről esett szó. Elhangzott, hogy a szinodalitás görög szó, jelentése: szün (együtt) és hodosz (út). Alapvetően azokra a realitásokra vonatkozik, amelyek a mi, vagyis az Egyház tagjai életének részei. Az Egyház arra hivatott, hogy a Szentlélek által növekedjen Krisztusban, az ő teste legyen. Mint egy emberi test, az Egyház is Isten képmásává fejlődik. Amint az emberi test egymással együttműködő részekből áll, hasonlóképp az Egyház, Isten népe is számos különböző valóságból, gazdagságból tevődik össze, amelyet a Szentlélek fog össze. Szent Pál használja ezt a képet, hogy tanítsa a keresztényeket, hogyan éljék meg hitüket.

Az Egyház mely részeit, tagjait tudjuk könnyen megnevezni? Vannak például püspökök, papok és diakónusok. De nem csak belőlük áll az Egyház. Olyan sokféle tehetség van a világiakban: szülők, tanárok, különböző egyházi szervezetek vezetői. Isten népének többsége megházasodik, édesapa és édesanya lesz, gyermekeket hoznak a világra. Az Egyházon belül találunk olyanokat, akik elhagyják tulajdonukat és javaikat, hogy szerzetesként vagy misszionáriusként kövessék és szolgálják az Urat. Mások egész életüket a csendes munkának és az imádságnak szentelik.

Hányféle különböző tehetségről beszéltünk az imént – folytatta a nuncius –, és még nagyon sok van, még többet sorolhatnánk fel. Ha az Egyház arra hivatott, hogy Krisztusban növekedjen és az ő titokzatos testévé váljon, mindezek a részek együtt dolgoznak és gondot viselnek egymásra. Ugyanazt az utat kell együtt bejárniuk, mindegyik tudja, hol az ő helye az Egyházban és mi az, amivel hozzájárulhat Krisztus testének növekedéséhez.

Az Egyháznak szüksége van közösségekre, amelyek növekednek, Krisztusban egyesülnek és segítik egymást abban, hogy egyre inkább olyanná váljanak, mint Krisztus. Előfordulhat azonban, hogy az Egyház néhány tagja nem növekszik annyira, amennyire kellene. Nekik segítségre van szükségük. Vannak olyan tagjai az Egyháznak, akik nem tudják, mit kezdjenek a keresztséggel, amelyet megkaptak. Őket biztatni kell, tanítani és segíteni nekik, hogy megtalálják útjukat.

Amikor családok, plébániák, iskolák és különböző egyházi szervezetek szolgálnak a világban, egymást lelkesítik és buzdítják. Krisztus egész titokzatos testét át kell járnia a vágynak, hogy egyre inkább hozzá váljon hasonlóvá. Ha azonban az emberek azt érzik, hogy nem biztatják őket és nem vehetnek részt az Egyház életében, akkor azon kívül keresnek válaszokat. Az Egyház a keresztény tapasztalatok és kezdeményezések tárháza, melyek nagyobb szentségre hívnak meg mindannyiunkat, különösen a mindennapi életünk tanúságtétele által.

A hitüket gyakorló emberek, akik a tanultakat tettekre váltják, akik kezdeményeznek – ők lesznek képesek egységet és megértést teremteni a különböző csoportok között, beleértve a családokat. Ez a szinodális út.

A hitüket gyakorló emberek nem csupán saját igényeikkel foglalkoznak, hanem testvéreikével is, akár közel, akár messze vannak kulturálisan és történelmileg.

A nuncius emlékeztetett arra is, hogy a múlt keddi evangéliumi szakaszban Urunk megtanított egy alapvető dolgot, amikor a farizeusokhoz szólt, akik a törvény megtartásának különböző apró részleteit kitalálták: „Adjátok oda inkább, ami benne van, a rászorulóknak, és akkor tiszták lesztek egészen.” Mindenféle indokaik voltak, hogy elítéljék azokat a bűnösöket, akik nem ismerték Mózes törvényét annyira, mint ők.

A szinodalitás lényege az a mód, ahogyan az Egyház különböző részei együttműködnek, támogatják egymást és másokat is meghívnak az Urunkkal való találkozásra. Azért beszélünk erről, mert tudjuk, hogy figyelmen kívül is hagyhatjuk az Úr hívását.

Krisztus teste erős és gyenge tagokból áll, és sok olyanból, aki egyszerre erős és gyenge.

A legnagyobb ellenségünk az igyekezetben, mely megakadályozza, hogy az Urat örömmel szolgáljuk: a közöny. A közöny mások iránt, még az Egyházban lévők iránt is. Ez mindannyiunkra igaz lehet. Felfedezhetjük, hova hív minket sürgetően az Úr, hogy hagyjuk magunk mögött a közöny sokféle formáját és buzdítsuk testvéreinket arra, hogy velünk tartsanak – biztatott Michael August Blume.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Magyar Kurír