A Lélek által formálni a világot – Egyházmegyei napot tartottak Székesfehérváron

Hazai – 2018. május 25., péntek | 11:28

Tizenharmadik alkalommal tartották meg május 21-én, pünkösdhétfőn a Székesfehérvári Egyházmegye hagyományos pünkösdi családi napját.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egyházmegyei nap hagyományosan ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet a családokért, a papi hivatásokért és a közeledő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért ajánlottak fel. Hajdu Ferenc helynök az egész megjelent közösség nevében köszöntötte a püspöki jubileumát idén ünneplő főpásztort, Spányi Antalt, aki, mint mondta, a Lélek indíttatására figyelve, sugallatait követve keresett új utakat az egyházmegye vezetésében.

A megyéspüspök beszédében hangsúlyozta, a Lélek által, hűen az Egyházhoz, felelősen kell formálnunk a világot. „Mint az első pünkösdkor tették az apostolok, mi is Máriával együtt várjuk a Szentlélek kiáradását, amely ugyanolyan fontos számunkra is. Ezt erősítette meg ettől az évtől a Szentatya azzal, hogy a pünkösdvasárnap utáni hétfőn a liturgiában Szűz Mária, az Egyház Anyja kötelező emléknapját ünnepeljük – emlékeztetett Spányi Antal. – Követnünk kell az apostolok példáját, hogy mélyebben találkozhassunk a Szentlélekkel. Ők nem igazodtak a világhoz, de keresték a módját a közösség vállalásának, mert tudták, hogy az Úr egynek akar látni bennünket. Elsősorban Jézussal voltak közösségben, így tudták befogadni a Szentlelket. Nekünk úgy kell imádkoznunk, hogy mindig Isten szerető jelenlétében legyünk. Ajánljuk fel magunkat a Szentléleknek, az Ő vezetésének, különösen is figyelve indításaira. Legyünk tudatosabban Krisztus tanúi az emberek előtt, vezessük közelebb embertársainkat Jézushoz.”

A főpásztor ezután arról beszélt, hogy az apostolok tanúságtétele az imádságból fakadt. Képesek voltak az imádság által, a Lélek erejével a gyalázatot, az üldöztetést is elszenvedni, életüket odaadni. Nekünk is a Szentlélek vezetésére kell bíznunk életünket, aki képes új szívet és új lelket adni nekünk, hogy felelősséggel tudjuk formálni és alakítani a világot. Rajtunk múlik, hogy átadjuk-e lelki-szellemi értékeinket gyermekeinknek, hogy milyen Egyházat építünk a jövő nemzedéke számára.

A szentmise után a székesfehérvári BREGYÓ sportcentrumban mintegy háromezer ember számára nyújtottak nemcsak kikapcsolódást, hanem különleges alkalmat az Isten szeretetében megélt közösségi élményre, az első pünkösd élményére a szervezők által kínált programok. Az egyházmegyei katolikus iskolák és óvodák énekes-táncos pünkösdi műsort adtak elő; a fakultatív programok között szerepelt az egyházmegyei hittanverseny is, amelynek három központi témája volt: az Eucharisztia, a bibliai családok, a szentek családjai.

A családi majálison jótékonysági gyűjtést is szerveztek: a jelenlevők Böjte Csaba Don Boscóról és Szent Imréről elnevezett iskolaházainak rászorulóit támogathatták. A rendezvényre a Székesfehérvári Egyházmegye karitatív intézménye, a Szent Kristóf Fogyatékkal Élők Nappali és Bentlakásos Otthona is kilátogatott, valamint az egyházmegyei karitászközpont és a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat is örömmel fogadta az érdeklődőket.

Harkai Gábor családreferens meghívására a találkozón Szabó Ildikó színművész és Rideg Zsófia dramaturg, műfordító vallottak a színház, a költészet és a hit lelki útjáról. A családos programon a fehérvári származású Ötvös András színművész vallott istenkapcsolatáról.

A fiatalok bekapcsolódhattak az egyházmegyei Ébresztő Ifjúsági Fesztivál programjaiba, Bozai Márton, az egyházmegye NEK-referense pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítő programjaira várta őket.

A legkisebbeket az egyházmegye óvodapedagógusai és a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Okoskodó klubja ügyességi feladatokra, kézműveskedésre hívták.

Az egyházmegyei nap főszervezője, Ugrits Tamás pasztorális helynök felhívta a résztvevők figyelmét a szeptember 7. és 9. között Székesfehérváron megrendezendő Kattárs (Katolikus Társadalmi Napok) programjaira, és összegzésül úgy fogalmazott, „az idei alkalmon is megtapasztalhattuk a Szentlélek működését az egyházmegye híveit közösségbe hívó, összefogó erejében”.

A találkozó egyik legfontosabb része a közös szentségimádás volt, az eucharisztikus kongresszusra készülve. Spányi Antal megyéspüspök imájában az egyházmegyéért, a családokért, új papi hivatásokért, valamint a világban üldözést szenvedő keresztényekért fohászkodott, „hogy a Szentlélek mindenkit rádöbbentsen arra, felelősséggel tartozunk Egyházunkért és az egész világért”.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Gersztheimer Zsolt, Stempely Irén, Varga Mátyás

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria