„Liturgikus gyakorlótér” – A kispapi lét kulisszái mögé pillanthattak be a rókahegyiek

Hazai – 2019. július 16., kedd | 13:19

A kispapi lét kulisszatitkai – belülről címmel tartották meg július 9-én a nyíregyháza-rókahegyi görögkatolikus templomban a parókia féléves sorozata második előadását.

Sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan élnek és nevelkednek a mai kispapok a nyíregyházi szemináriumban. Gémes Péter személyében hiteles előadó, egy negyedéves papnövendék szólt a hallgatósághoz, sok-sok vetített képpel színesítve az előadását. Amint a szervező bevezetőjében elhangzott, a szeminárium a neve alapján még ma is olyan, mint egy veteményeskert, ahol a palánták nevelődnek, csak éppen itt a pappá formálódás folyamata zajlik a védett helyen, zárt ajtók mögött.

Az előadó először a szemináriumban meglévő hierarchiát mutatta be. A jelenlévők megtudhatták, hogy nemcsak az elöljáró hármas (a rektor, a spirituális és a prefektus) jelenti ezt, hanem a kispapok között is létezik hierarchia, az elöljárókkal kapcsolatot tartó főduktortól kezdve a különböző duktorokon át az egyéb tisztségviselőkig.

Ezt követően Gémes Péter a szeminárium történetéről beszélt; hangsúlyozta, Dudás Miklós püspöknek éppen a kommunista időkben (1950-ben) sikerült megnyitnia az intézményt. Nagy nehézségek közepette, de elindult a szeminárium és a hittudományi főiskola fejlődése. Igaz, az udvarban lévő kápolna felépítését még a későbbiekben is csak „liturgikus gyakorlótér” elnevezéssel engedélyezték. 

Harmadik és legrészletesebb témaként a kispapok mindennapi életét ismertette az előadó. A napirend felvázolása mellett az érdeklődők bepillantást nyerhettek a különböző eseményekbe, amelyek szeptembertől kezdve a nyári vakáció megkezdéséig színesítik a papnövendékek életét. Nem hiányzott a nyári Szent Damján-tábor sem az összképből, amelyet 22 éve szerveznek töretlen lelkesedéssel a kispapok.

A Rókahegyi Görög Esték folytatása a bazilita harmadrendről szól majd augusztus 6-án 17 órától, amelyre szintén várnak minden érdeklődőt.

Forrás és fotó: Ivancsó István/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria