A Máltai Szeretetszolgálat közleménye a gyermeküket otthonukban gondozó szülőkért

Hazai – 2020. március 12., csütörtök | 11:22

Március 9-én a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményt adott ki a gyermeküket otthon gondozó szülők érdekeit képviselve.

A fogyatékkal élő gyermeküket otthonukban gondozó szülők múlt év óta részesülhetnek otthongondozási díjban. A támogatást az önellátásra képtelen, folyamatos gondoskodásra szoruló gyermekek után igényelhetik az érintett családok.

2020-ban a havi díj bruttó 123 970 forintra emelkedett – ezt az összeget azonban a posta már nem kézbesíti, 100 000 forint fölött csupán értesítést hagy a címen a pénz érkezéséről. A családoknak személyesen kell bemenniük a postára, hogy a támogatást felvehessék.

A gyermekükkel otthon maradó szülőknek ez nehezen megoldható feladatot jelent, különösen akkor, ha egyikük dolgozik, hiszen a gondozásra szoruló családtagot – tényleges életkorától függetlenül – nem lehet egyedül hagyni.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat határozottan támogatja, hogy a rászoruló családok is egyre nagyobb számban használjanak korszerű banki eszközöket, de sajnos ezek hozzáférhetősége elsősorban a kistelepüléseken még nem általános. Ezért különösen a legnehezebb sorsú családok esetén továbbra is szükséges a készpénzben történő támogatások elérhetőségének megtartása.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számos érintett család kérését továbbítva kéri az érintett minisztériumok és a Magyar Posta vezetését, hogy keressenek megoldást a kialakult helyzetre,

teremtsék meg a lehetőségét annak, hogy a súlyos fogyatékkal élő gyermekeket gondozó szülők otthonukban vehessék át a támogatást.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria