A megbocsátás a szeretet feltámadása – Székely János az ószövetségi József történetéről Budapesten

Székely János az ószövetségi József történetéről elmondta, abban egy döbbenetes családi dráma is megbújik: van egy gyűlölt testvér, akit a féltestvérei megvetnek és eltávolítanak maguk közül, de aki a döntő pillanatban megbocsát, felülkerekedik benne a szeretet.

József nagyon szeretett gyermek volt: apjának, Jákobnak azért volt a kedvence, mert a kedves feleségétől, Ráheltől született, ráadásul sokáig ő volt a legkisebb fiú. Apja a szeretetét azzal is kimutatta, hogy egyedül ő kapott egy nagyon szép, hosszú, tarka ujjú köntöst. József álmodozó, reményekkel teli gyermek volt, a Bibliából jól ismertek az álmai, amikor a testvérei kévéi meghajolnak az ő kévéi előtt, illetve amikor a csillagok, a Nap és a Hold meghajolnak előtte. Thomas Mann a József és testvérei című regényében azon gondolkodik el, hogy mit jelentenek ezek az álmok. Az író szerint József azt érezte, hogy tenyerén hordja a világ, hogy valami küldetése van, de hogy ez pontosan mit jelent, arról nem volt tudomása.

Székely János ezután egy kisebb kitérőt tett elmélkedésében, hogy József álmai kapcsán arról beszéljen, mit jelent gyermeket nevelni, úgy, hogy a gyermeknek álmai legyenek.

Egy szülő elsősorban nem szavakkal nevel, hanem sokkal inkább a lényével – mutatott rá a püspök, hozzátéve, hogy a két szülő egymás iránti szeretete határozza meg a gyermek számára az otthont, a saját későbbi kapcsolatait erről a kötelékről másolja.

Ha a gyerek látja, hogy meg lehet bocsátani azt, ha valami nem jól sikerül, ha van értelme a másik felé közelítenie, akkor úgy érzi, jó helyre érkezett, szép a világ.

Ha azonban azt éli meg, felesleges bármit is kimondania, mert nincs foganatja, nem hallgatják meg, akkor begörcsöl, megijed, bezárkózik önmagába.

Székely János családlátogatásokkor sokszor megtapasztalta, hogy a szülők élete ténylegesen egy „titokzatos magzatburok”. Ha két szülő egymás mellé lehuppan, átöleli egymást, a kisgyermek egyből beül közéjük vagy valamelyikük ölébe, mert annyira a biztonságot jelenti számára a szeretetük. Ha a családban szerető légkör tapasztalható, akkor egy még tágabb magzatburok, maga a világ is körbeveszi a gyermeket, ahol érzi, hogy az Isten tenyerén jó helyen van. Ezért a legnagyobb ajándék az, ha a szülő Istenhez elvezeti a gyermekét.

A főpásztor a világ megismeréséről is hosszasabban beszélt, természettudományos és filozófiai szempontokat is felvetve. XVI. Benedeket idézte, aki sokat töprengett az emberiség felvilágosodáskori – „kamaszkori” – lázadásán, amikor a filozófia leszögezte: a világ nem megismerhető. Az emeritus pápa úgy vélekedik, hogy ebben az esetben nem egyfajta rádöbbenésről van szó, hanem inkább arról, hogy az ember eldöntötte, nem is akarja megismerni az univerzumot, hanem inkább használni akarja. Mert

ha felismernénk a világunkban egy gyönyörű rendet, akkor e szerint kellene élnünk, és sokan zsigerileg lázadnak ez ellen.

Székely János szerint a vallásos nevelés a gyermekeket erre az objektív valóságra vezeti el, arra, hogy a világ az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök szeretetéből van.

Visszatérve József történetéhez, a püspök arról beszélt, a Biblia nem rejti véka alá, hogy maga József is hibás volt: egy elkényeztetett gyermek, aki a testvérei gyalázatát elvitte az apjukhoz, azaz kihasználta azt, hogy apja kedvence, és árulkodott.

Hány gyermek van így elkényeztetve, mint József! Virtuális, kipárnázott gyermekkoruk van, nem kell az idős nagyszüleiket meglátogatniuk, a világ nehézségeivel szembesülniük, így a gyermekben az ültetődik el, hogy ő a világ közepe.

Így aztán nehezen is lesz belőle nagylelkű felnőtt. Ennek kapcsán azt a történetet mesélte el Székely János, hogy a piac mellett elmenve egy gyermek éppen az anyjától kapott édességet nyitotta volna ki, de meglátott egy koldust, s inkább neki adta. Egy másik asszony erre azt kérdezte az anyától, akkor most jutalmul vesz a fiának még egy csokoládét? Ő azt válaszolta, nem, mert meg kell tanulnia, hogy adni annyi, mint áldozatot hozni. „A nevelés nem kényeztetés, hanem a szeretet útján való elindulás” – hangsúlyozta az előadó.

Székely János felidézte, mennyi csúcspont és mélypont volt József életében: Potifár magas pozícióba helyezte, de Potifárné beteljesületlen vágyai miatt bosszút állt rajta, ekkor József a legmagasabbról a legmélyebbre került, aztán a börtönben a börtönparancsnok újólag felfigyelt rá. József ezekben a történésekben nem látta a miértet, de azt igen, hogy Isten vele van. A fáraó álmainak megfejtése után aztán igazán magas polcra került, és egyszer csak fordult a kocka, ami a tíz testvérével való kapcsolatát illeti: akik egykor elveszejtették őt, most leborultak előtte. Ekkor bizony megkísértette Józsefet a bosszú, de mégis a szeretet, az egység diadalmaskodott benne.

Három pillanat volt, amikor József sírni kezdett – ez a három pillanat határozta meg, hogy a megbocsátás lett a győztes a szívében. Először is, amikor börtönbe záratta a testvéreit, és ott hallotta, hogy azt beszélik, biztosan amiatt kell bűnhödniük, amit épp vele szemben elkövettek. Ekkor megértette, hogy már elkezdődött a testvérei lelkében a bűnbánat. Aztán amikor Benjámint meglátta, akkor is sírt, mert érezte, hogy az apja legalább annyira szereti az édes öcsét, mint őt szerette. A legfontosabb mozzanat pedig az volt, amikor Júda közbenjárt Benjáminért, miután József az ivópoharát becsempészte az öccse táskájába, és lopással vádolta meg. Az, hogy a testvérek egy emberként visszamentek, és kiálltak öccsük mellett, sőt Júda saját magát ajánlotta Benjámin helyett, Józsefnek megmutatta, hogy tanultak az őellene elkövetett bűnükből, és még egyszer nem teszik meg azt.

Az egész történet azt is megmutatta József számára, hogy nem a testvérei gonoszsága miatt került Egyiptomba, hanem Isten előreküldte őt, hogy megmenthesse a családját, a népét. Én is akkor tudok megbocsátani, ha látom, „az életemben nem én vagyok a legfontosabb, nem az én igazam, az én boldogságom, hanem legalább annyira a társamé”, a másiké. A megbocsátás a szeretet feltámadása, nem a múltra vonatkozik, hanem a jelenre és a jövőre – világított rá a szónok.

A Biblia nem arra tanít, hogy a feketét is fehérnek mondjuk, hanem arra, hogy mondjuk ki az igazságot, de szeretettel, és bocsássuk meg a bűnöket. Arra sem buzdít, hogy mindent a szőnyeg alá söpörjünk;

gyakran könnyebb nyelni, mint valamit őszintén kimondani, a Szentírás mégis arra hív: „fedd meg őt négyszemközt”,

ha hallgat rád, nyert ügyed van. Ugyanakkor jogos, hogy az embernek legyen lelki önvédelme, és csak azt engedje be szíve szentélyébe, aki épít – fűzte hozzá a püspök. – Ez azonban nem fajulhat odáig, hogy a rosszindulat, a gyűlölet növényét engedjük gyökeret verni a szívünkben, ellenben imádkoznunk kell azért, hogy aki ellenünk vétett, belássa a tévedését.

Székely János a megbocsátás négy lépését vázolta fel: 1. Végérvényesen lemondok arról, hogy a sérelmet megbosszuljam, és végleg Isten kezébe helyezem a történteket. 2. Távolról jót kívánok a másiknak, őszintén a javát akarom. 3. Ha találkozunk, képes vagyok köszönni neki, segíteni apró kis gesztusokkal. És ha éveken át tesszük ezt, akkor elérkezhet a 4. lépcsőfok, azaz érzéseinkben megszületik a megbocsátás.

A megbocsátás áldást és életet ad, annak is, aki adja és annak is, aki kapja, egyáltalán nem gyengeség, hanem újjáteremtő erő

– hangsúlyozta Székely János. – Elzárkózni könnyű, de ahhoz erő kell, hogy egy feleséget, egy férjet egy életen át szeressünk, egy családot megtartsunk.

A szombathelyi megyéspüspök két megbocsátástörténetet tárt még a hallgatók elé. A hétköznapibb, de egyáltalán nem szokványos szerint a budapesti feleség egy gyorshajtáshoz kapcsolódó fénykép kapcsán jött rá, hogy a férje megcsalta, mégsem rendezett jelenetet; ha nagy-nagy szomorúsággal is, de ugyanúgy megcsinálta a vacsorát, mint máskor. Ennek hatására döbbent rá a férje, hogy milyen nagyszerű, csodálatos felesége van, és megfogadta, megfogadták, hogy most és mindörökké gyorshajtás nélkül folytatják az életüket.

A másik a ruandai Ubald atya története volt, aki gyermekként megtapasztalta az ellenséges törzs tagjainak támadásait. Az ellenség egy alkalommal a falu férfiait el is vitte, s ők soha nem is tértek vissza, köztük volt Ubald atya apja is. 1994-ben Ruandában egy hónap alatt egymillió embert öltek meg, ekkor Ubald atya édesanyját és nyolcvan közeli rokonát veszítette el. Ennek a szörnyűségnek a hatására elhagyta országát, ahogy hívta, a sátán földjét. Annyira sokkolták a történtek, hogy a Miatyánkot sem tudta végigmondani, mert nem tudta kiejteni a száján: „ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Egy barátja javasolta neki, hogy menjen el Lourdes-ba, ott a Szűzanya meggyógyítja. S valóban, azt hallotta, hogy Mária arra kéri: „Menj vissza, vedd föl újra a keresztedet!” Ezután visszatért hazájába, és a gyűlölet földjén a szeretetről beszélt. Az egyik mise végén odament hozzá egy férfi, és megkérdezte, hogy meg tudna-e bocsátani az édesanyja gyilkosának. Ubald atya azt mondta: „Nem tudom, ki ölte meg, de talán jobb is így.”

A férfi erre letérdelt, és elmondta, hogy ő volt a gyilkos, akit akkor teljesen elborított a gyűlölet, és azt sem tudta, mit cselekszik, de kérte Ubald atyát, hogy bocsásson meg neki.

A pap szemét elöntötték a könnyek, képtelen volt megmozdulni, és saját bevallása szerint hatalmas, különös forróság töltötte el, már nem ő cselekedett. Fölsegítette a férfit, és azt mondta neki: „Jézus Krisztus nevében megbocsátok neked.” Olyannyira igaznak bizonyultak a lelkipásztor szavai, hogy az özvegy és igen rossz anyagi körülmények közé került férfi családját rendszeresen támogatta, sőt ő taníttatta ki anyja gyilkosának mindkét gyermekét. Ubald atyához áramlani kezdtek az emberek, ő pedig számos szentmise végén megkérte a vétkeseket, térdeljenek le és kérjenek bocsánatot, s a mellettük állók, akik az áldozataik családjából kerültek ki, megbocsátottak nekik.

Szerző: Agonás Szonja

Fotó: Lambert Attila (A felvételek a lelkigyakorlat március 9-i, első előadásán készültek.)

Magyar Kurír