A megyéspüspök vezetésével járhatták be a látogatók a pécsi püspöki palotát

Hazai – 2019. április 16., kedd | 11:32

A pécsi püspöki palota épülete 2015 óta látogatható rendszeresen, megadott időpontokban; április 6-án éppen kétezredik alkalommal nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, ezért rendhagyó tárlatvezetést tartott Udvardy György megyéspüspök a látogatóknak.

A főpásztor a püspöki palota bemutatása kapcsán rámutatott: az Egyház az évszázadok során olyan kulturális tapasztalatra tett szert a megváltásba és a föltámadásba vetett hit által, a keresztény antropológia olyan kulturális javakat teremtett, ami megtermékenyíti európai kultúránkat, és a magyar kultúrának is elválaszthatatlan része. Sőt, az emberről, kapcsolatainkról, jövőnkről alkotott képünk is értelmezhetetlen a krisztusi gondolkodás nélkül.

„Fontosnak tartom, hogy ezek az egyházi javak, amelyek rendelkezésünkre állnak, szolgálják mind a kulturális, mind pedig a hitben való növekedés lehetőségét. Ezért gondoltuk úgy, hogy a kétezredik csoportos látogatás alkalmával én magam is részt veszek a programon, hiszen ami miatt elindítottuk a látogatásnak az új rendjét, az éppen az, hogy a tárgyak is a hitről beszélnek. Arról a hitről, amit mindannyian ajándékként kapunk, mindannyiunknak meghatározó, motiváló, szerves része. Úgy gondolom, hogy egy olyan alkalom ez, amikor mindenki, aki akár a kultúra, akár a hit iránt érdeklődik, gazdagodni tud, választ kaphat kérdéseire.”

A püspöki palota középkori eredetű épülete ma különleges látnivalóknak ad helyet. Keleti szárnyában 2015 óta látogathatók a különböző korszakokat idéző püspöki szalonok, megcsodálhatók az egyedi díszítésű barokk, biedermeier, neoreneszánsz és neobarokk stílusú bútorok, festmények, berendezési tárgyak.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria