A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készültek a bajai Jó Pásztor Találkozón

Hazai – 2019. november 12., kedd | 12:22

November 9-én tartották a már hagyományossá vált Jó Pásztor Találkozót a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 5–8. osztályos hittanosainak a bajai Szent László Általános Művelődési Központban.

A Jó Pásztor Találkozó tematikája minden évben más és más. Idén az Eucharisztia volt a fő téma, mert a szervezők a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve állították össze a rendezvény közös játékait, feladatait.

A nap kezdetén Fekete Szabolcs esperes, iskolalelkész és Hajdók Róbert intézményvezető mondott köszöntőt, majd közös éneklés következett. A csoportok beosztása után a csapatok különböző helyszíneken, különböző ügyességi, gondolkodtató feladatokat oldottak meg az Eucharisztia témájához kapcsolódva. A vetélkedő során építettek templomot, dísztettek oltárt, részt vettek kvízjátékban, Tarzíciusz nyomában labirintuson keltek át, Oltáriszentséggel kapcsolatos énekeket ismertek fel, szeretetlakomát készítettek egymásnak, megismerkedtek az előképekkel, valamint ügyességi, sportos játékokkal, gondolkodtató szókirakóval jutottak el az eucharisztikus találkozóig.

A hittanosok a rendezvény végén újra közös éneklésre gyűltek össze az intézmény dísztermében, majd rövid útravalóul rövid elmélkedést tartottak nekik.

Forrás: Juhász Péter/Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Fotó: Iván Donát

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria