A Nyíregyházi Egyházmegye rendelkezése

Hazai – 2020. március 19., csütörtök | 11:59

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök 2020. március 18-án kelt rendelkezését adjuk közre.

A papjaink és híveink iránt érzett felelősségem tudatában a nyilvános szertartások végzését a Nyíregyházi Egyházmegye területén ma éjféltől határozatlan időre felfüggesztem.

Az áldozópapjainknak azonban továbbra is szükséges a mindenkori liturgikus rend megtartása (Szent Liturgia, zsolozsma stb.). Felhívom a Paptestvérek figyelmét, hogy nem végezhetnek egyedül Szent Liturgiát, mivel a Liturgiánk közösségi cselekmény, de a családtagok jelenlétében ez a kritérium teljesül.

„A felmentés azonban nem jelenti azt, hogy a vasárnapot ne kellene megszentelni. A vasárnapi szertartáson való részvétel helyett igen ajánlatos, hogy a hívek kiemelt időt töltsenek imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – lehetőleg együtt a családdal, de akár egyénileg is. A Görögkatolikus Médiaközpont több helyszínről, de leginkább Máriapócsról közvetít szertartásokat. Ezek is nagy segítséget jelentenek abban, hogy az egyházzal együtt imádkozzunk. A közvetítések rendjéről a görögkatolikus honlapok felületein adunk tájékoztatást. Ezeken kívül ilyen módon a római katolikus szertartásokba is bekapcsolódhatunk.” (Görögkatolikus Metropólia rendelkezése)

Továbbra is számítok a kedves Paptestvérek áldozatos hozzáállására, elkötelezett szolgálatára. Ezekben a nehéz napokban jólesik majd híveinknek a szeretetteljes biztatás: veletek vagyunk, nehéz lesz, de megsegít az emberszerető Isten, egymás támaszai kell hogy legyünk.

„Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk...” (2Kor 1,3)

Kedves Paptestvérek! Legyetek erősek!

Nyíregyháza, 2020. március 18.

Imádkozom értetek,
✣ Ábel
megyéspüspök

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria