A Pázmány Péter Katolikus Egyetem felvételi eredményei a 2022. évi általános felvételi eljárásban

Hazai – 2022. július 25., hétfő | 16:45

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a tavalyihoz hasonló, a többéves áttekintésben magas létszámú, összesen 2281 alap-, mester- és osztatlan szakos új hallgatóval kezdheti meg a 2022/23. tanévet. Ebben a létszámban még nincsenek benne a hitéleti képzésekre felvett hallgatók. Komáromi László általános rektorhelyettes július 25-én szerkesztőségünkhöz eljuttatott ismertetését adjuk közre.

Az adatokat érdemes mindig a korábbiakkal és az országos értékekkel összevetésben szemlélni. Tavaly országosan az azt megelőző évhez, a pandémia első esztendejéhez képest kiugró számú felsőoktatásba jelentkező és felvett hallgató volt látható a statisztikában, ami a PPKE számaiban is tükröződött. Ehhez képest idén kis csökkenés tapasztalható: országosan szűk három százalékkal kevesebb jelentkező és felvett mutatkozik a legfrissebb adatokban. Ez a tendencia egyetemünkön is érződik, de a változás kiegyenlítettebb, tehát az országoshoz képest kedvezőbb: az idén felvett hallgatói létszám szűk két százalékkal kevesebb a tavalyinál, ami még mindig magasnak tekinthető. Külön is érdemes megemlíteni, hogy bár az állami ösztöndíjas képzésbe felvettek száma országosan mintegy két százalékkal csökkent, a PPKE-n ugyanilyen mértékben nőtt a tavalyihoz képest, így idén 1543 állami ösztöndíjas hallgató kezdheti meg tanulmányait a PPKE-n.

A Hittudományi Kar (HTK) felvételi eljárása elválik az országos általános felvételitől, mivel a hitéleti képzésekre eltérő szabályok vonatkoznak. Ezért itt végleges felvételi eredményekről még nem tudunk beszámolni.

Az eddig ismert adatok alapján úgy tűnik, hogy a kar a katolikus teológus osztatlan szakra az előző évhez képest több hallgatót fog fölvenni, a levelező képzésen megjelenő létszámnövekedés miatt.

A hittanár-nevelőtanár osztatlan képzés a tavalyihoz hasonló létszámmal, a katekéta-lelkipásztori munkatárs és a közösségszervező alapképzések a tavalyihoz képest kisebb létszámmal indulnak. Doktori képzésre a HTK a tavalyihoz hasonló létszámú hallgatót vesz fel.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) tavaly és idén is növelni tudta felvett hallgatóinak számát (mindkét évben az előzőhöz képest öt százalékkal), ami azt jelenti, hogy szeptemberben 1370 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a fakultáson.

Örömteli, hogy az állami ösztöndíjas képzésre felvettek száma is hasonló arányú növekedést mutat, így a most felvett hallgatók közül 1232 fő, mintegy 90 százalék állami finanszírozással indulhat el azon az úton, melynek végén reményeink szerint oklevelet szerez.

A felvettek létszámának növekedése mögött több képzés jó teljesítménye áll. Kiemelendő a pszichológia alapszak levelező munkarendű képzése (130 felvett) és a tavalyi kihagyás után önállóan elindított Kelet-Ázsia tanulmányok mesterszak (20 felvett). Ezek mellett továbbra is népszerű az anglisztika, a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok, a politikatudományok és a szociológia alapképzés. Ugyancsak pozitív fejlemény, hogy a BTK a szabad bölcsészet alapszakra a tavalyinál 14 fővel több, összesen 60 hallgatót vett fel.

A Jog- és Államtudományi Kar (JÁK) tavaly 299, idén 346 joghallgatót vett fel nappali munkarendű képzésre. Közülük 98 állami ösztöndíjas finanszírozási formában kezdi meg tanulmányait (tavaly ez a létszám 77 volt). A levelező jogászképzés, miként tavaly is, csak önköltséges formában indul, összesen 327 fővel (tavaly 405).

Az állami ösztöndíjas nappalis jogász szakon még a tavalyinál (463) is magasabb volt a ponthatár (466), ami országosan a második legmagasabb pontszám ezen a képzésen.

A levelező jogász szakos ponthatár is fölfelé mozdult: a tavalyi 302 ponttal szemben idén 320 pont kellett a bejutáshoz, ami az önköltséges levelező jogászképzésen országosan a legmagasabb. Az önköltséges nappali munkarendű képzésre a tavalyi 222-vel szemben idén 327 főt vett fel a JÁK. A magasabb létszámnak is köszönhető, hogy a bejutási küszöb a tavalyi 370 pontnál valamivel alacsonyabb: 343 pont, ami országosan a harmadik legmagasabb ponthatár az önköltséges nappalis jogászképzésen. Az igazságügyi igazgatási alapszak nappali munkarendű képzésére összesen 61 főt vett föl a JÁK, ami a tavalyihoz képest (74) némi csökkenést jelent, állami ösztöndíjas képzésen a tavalyival azonos (350), önköltséges képzésen valamivel magasabb ponthatár mellett (tavaly 281, idén 286).

Az Információs Technológiai és Bionikai Karra (ITK) idén összesen 753-an jelentkeztek (tavaly 743-an). Végül 177 hallgató nyert felvételt (tavaly 174). Kiemelendő a mérnökinformatikus BSc képzés, amelyen – több mint négyszeres túljelentkezés mellett – 75 új hallgató kezdheti meg tanulmányait (tavaly 65 fő volt a felvettek létszáma). A molekuláris bionika mérnöki BSc képzésre 88-an jutottak be (tavaly 95-en). Összességében elmondható, hogy a tavalyihoz hasonló létszámú új hallgató nyert felvételt az ITK-ra, a korábbi évekhez képest valamivel alacsonyabb ponthatárok mellett.

A sok szám, még ha kedvezők is, nem fedheti el, hogy mögöttük emberek vannak: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatók, oktatók, munkatársak közössége.

Bár sokan vagyunk, egy irányba fordulunk: mindnyájan egy emberibb, emberhez méltóbb jövőn dolgozunk, az igazság keresésével, a megtalált igazság továbbadásával, szűkebb és tágabb emberi közösségünk szolgálatával. Tesszük ezt katolikus keresztény elkötelezettséggel, abban a reményben, hogy emberi erőfeszítéseinkben a Jóisten is támogat minket. Minden évben nagy öröm számunkra, hogy ebbe a közös munkába sok új hallgató kapcsolódik be.

A meghívásra, amelyet oly sokan idén is elfogadtak, még most sem késő igent mondani: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem számos képzésére a pótfelvételi eljárásban is lehetséges felvételt nyerni.

Külön is kiemelendő a Jog- és Államtudományi Karon indítani tervezett Master of Business Administration (MBA) szak. A pótfelvételiről és az elérhető képzésekről a felvi.hu oldalon és az egyes karok honlapjain lehet tájékozódni.

Fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria