A pécsi székesegyházban is kincset kerestek a családból kiemelt gyermekek

Hazai – 2018. november 2., péntek | 16:39

A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat a Generali Mosolyvadász Program keretében október 26-án kincskereső napot szervezett a központ neveltjei számára. A programba a Pécsi Egyházmegye is bekapcsolódott.

A rendezvény célja az volt, hogy a gondozott gyermekek meglátogassák az ellátásukban részt vevő intézményeket mint „kincskereső állomásokat” – ezzel téve személyesebbé és életszerűbbé az intézmények tevékenységét. Mohay Réka, a Pécsi Egyházmegye pasztorális munkatársa elmondta, a foglalkozásokat a székesegyházban tartották a pasztorális iroda munkatársai körülbelül száz gyermeknek, akik csoportokban érkeztek a helyszínre. A foglalkozáson a fiatalok közelebbről megismerhették a székesegyházat.

„Közösen megfejtettük az északi lejárat teremtésábrázolásainak jelentését. A gyerekek megismerhették a templom védőszentjeit, majd a rajzolni kedvelők megörökítették a látottakat, a többiek pedig felfedezhették az altemplomot és a templom állatábrázolásait, végül rövid beszélgetésekre is adódott alkalom.”

A kincskeresés eredményhirdetéssel zárult, ahol a gyerekek értékes jutalmakban részesültek. A beszámolók alapján szervezőknek és fiataloknak egyaránt maradandó élményt jelentett a program. „Öröm volt látni, hogy a gyermekek érdeklődéssel, bizalommal fordultak hozzánk. Reményeink szerint a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központtal való együttműködés a jövőben is folytatódni fog” – fogalmazott Mohay Réka.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria