A székesfehérvári székesegyház felszentelésének évfordulóját ünnepelték

Hazai – 2019. november 26., kedd | 19:24

A megújuló és élő kövekből épült templomot ünnepelték Székesfehérváron november 25-én, a székesegyház felszentelésének évfordulóján. Az ünnepen átadták a megbízólevelet az újonnan végzett lelkipásztori munkatársaknak.

Kettős ünnepre gyűltek össze a székesfehérvári Szent Imre-templomban az egyházmegye papsága és a hívek. A székesegyházban folyó felújítási munkálatok miatt idén is itt emlékeztek meg a fehérvári bazilika felszentelésének évfordulójáról és ünnepelték az eleven kövekből épült egyház gyarapodását, az újonnan végzett lelkipásztori munkatársak szolgálatba lépését.

A szentmise a lelkipásztori munkatársak ünnepélyes bemutatásával kezdődött. A főpásztor előtt a tizenhét jelölt ígéretben is megerősítette, hogy a rájuk bízott lelkipásztori munkát lelkiismeretesen végzik, a plébános irányítása mellett, annak munkatársaként.

Szentbeszédében Spányi Antal püspök felidézte az egyházmegye főtemploma építésének történetét: Géza fejedelem temetkezési helye fölött templom épült, ezt III. Béla király a 12. század végén felújíttatta. A 15. században bővítették, majd többszöri javítás után a 18. század közepén teljesen felújították és Szent István király tiszteletére szentelték. Amikor VI. Piusz 1777-ben megalapította a Székesfehérvári Egyházmegyét, ezt a templomot tette székesegyházzá. A főpásztor elmondta, hogy a főtemplom őrzi Szent István koponyaereklyéjének egy részét, abban a művészi módon elkészített ereklyetartóban, amelyet Mária Terézia királynő adományozott a Székesfehérvári Egyházmegyének. A bazilikát a 19. század közepén Farkas Imre püspök örökségéből felújították, és Simor János győri püspök 1866. november 25-én szentelte fel.

Ahogy az Úr áldása ott van a kőből épült templomon, úgy áldja meg azokat is, akiknek hivatása, hogy lelkekből építsék fel az Ő házát és valósítsák meg Isten Országát – mutatott rá Spányi Antal.

Az ünnepi szentmisén a megyéspüspök átadta a megbízólevelet az újonnan végzett lelkipásztori munkatársaknak. Arra kérte őket, hogy szolgálatukat felelősen, az Egyház szándéka szerint végezzék, olyan lelkülettel, amely a híveket közelebb viszi Krisztushoz és az Anyaszentegyházhoz.

A főpásztor megköszönte Ugrits Tamás pasztorális helynöknek a lelkipásztori munkatársak képzését, felkészítését. Köszönetet mondott a munkatársaknak a vállalt szolgálatért, és családtagjainak is, hogy lehetővé teszik hozzátartozójuk önzetlen egyházi munkáját. 

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Lugosi Balázs

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria